Felállt a tolószékéből, és táncra perdült a 112 éves világháborús hős

2021.09.17. 09:22

Lawrence Brooks szeptember 12-én töltötte be a 112. életévét. A második világháborús hős, az Egyesült Államok legidősebb veteránja ennek örömére hatalmas ünnepséget csapott New Orleans-i otthonában: volt autós felvonulás, a zenéről két fúvószenekar gondoskodott, és még a kedvenc csokitortájából is falatozhatott – írja a Washington Post.

A nagyszabású parti teljesen magával ragadta a veteránt, aki az ünneplés egy pontján felállt a tolószékéből, táncra perdült, közben mosolygott, és integetett az embereknek.

Örömmel mondjuk neki mindig, hogy amíg megtartja a születésnapját, addig mi szívesen megszervezzük neki. Csodálatos ember, aki mindenkit inspirál, akivel találkozik

– mondta Peter Crean, a születésnapi ünnepséget az elmúlt nyolc évben megrendező New Orleans-i Második Világháborús Nemzeti Múzeum alelnöke.

Lawrence Brooks 15 gyermek egyikeként született 1909-ben, Norwoodban, Los Angelesben, majd 1940-ben hívták be, és egészen a világháború végéig, 1945-ig szolgált közlegényként Új-Guineában és a Fülöp-szigeteken.

Utakat, hidakat és felszállópályákat építettünk a repülőgépek számára

– emlékezett vissza Brooks egy 2018-as felvételen.

A háború után targoncavezetőként dolgozott, majd az 1970-es években visszavonult. Öt gyermeke, 13 unokája és 22 dédunokája van, a felesége, Leona B. Brooks 2008-ban hunyt el.

A világháborús múzeum személyzete 2013-ban találkozott először Lawrence Brooksszal, miután egy önkéntes bemutatta, azóta minden évben megünneplik a születésnapját.

Mr. Brooks olyan generációt képvisel, amely megmentette a világot. A tizenhatmillió amerikai egyike, aki mindent megtett a hazája és a világ érdekében, hogy jobb hely legyen. A személye fontos a múzeumnak, a városnak és az országnak is

– mondta Peter Crean.

Bár korábban mindig a múzeumban köszöntötték a veteránt, a koronavírus miatt erre nem volt lehetőség, ezért az otthona elé szervezték a felvonulást, ahol a lányával él.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Katonai akadémiákat látogatott Kim Dzsongun, további hadseregfejlesztést tervez

Katonai akadémiákat látogatott Kim Dzsongun, további hadseregfejlesztést tervez

Az orosz−ukrán háború jó gyakorlóterep az észak-koreai katonáknak.

február 26., 12:35

  • Külföld
Előállította a rendőrség az érvénytelenített választásokat megnyerő román elnökjelöltet

Előállította a rendőrség az érvénytelenített választásokat megnyerő román elnökjelöltet

Többek között fasiszta ideológia terjesztése miatt.

február 26., 15:03

  • Külföld
Az AfD visszafogadott két olyan képviselőt, akiket korábban náci kijelentéseik miatt tettek ki a pártból

Az AfD visszafogadott két olyan képviselőt, akiket korábban náci kijelentéseik miatt tettek ki a pártból

Maximilian Krah az Európai Parlamentben nem ülhetett be a párt delegációjának tagjai közé.

február 26., 17:12

  • Címlapon
Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai

Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai

Hatalmas lépésekre készül a legnagyobb kereskedelmi partnerünk.

27 perce

  • Címlapon
Bejelentést tett a Richter, új korszak kezdődik a gyógyszergyártásban

Bejelentést tett a Richter, új korszak kezdődik a gyógyszergyártásban

A vállalat bemutatta a 2035-ös stratégiáját.

3 órája

  • Külföld
Háromszáz TEK-est küldött gyakorlatozni Orbán Viktor a boszniai Szerb Köztársaságba

Háromszáz TEK-est küldött gyakorlatozni Orbán Viktor a boszniai Szerb Köztársaságba

Milorad Dodik ügyében szerdán hirdetnek ítéletet.

február 26., 13:40

  • Külföld
Egy magyar férfi rabolhatott ki decemberben egy ékszerboltot Münchenben

Egy magyar férfi rabolhatott ki decemberben egy ékszerboltot Münchenben

Az alkalmazottak szerint az akcentusa kelet-európainak hangzott.

február 26., 13:49

  • Külföld
Tarjányi Péter: A béke várat magára, Oroszország pedig még nem szólalt meg

Tarjányi Péter: A béke várat magára, Oroszország pedig még nem szólalt meg

Trump és Zelenszkij nyilvános vitája történelmi jelentőségű volt. A szakértő szerint ilyen vita szövetségesek között talán még sohasem történt.

27 perce

  • Külföld
Lövöldözés történt egy német bíróság előtt, több ember megsérült

Lövöldözés történt egy német bíróság előtt, több ember megsérült

Az eset összefüggésben állhat egy folyamatban lévő bírósági üggyel.

február 26., 18:05

  • Külföld
Összeszedtünk mindent, amit Donald Trump vámjairól tudni kell

Összeszedtünk mindent, amit Donald Trump vámjairól tudni kell

A vámháborúk mindig jólétcsökkentő hatással járnak.

február 26., 17:33

  • Címlapon
Nem érzékeny adat, ez közpénz – Péterfalvi Attila reagált Schmidt Mária kérdésére

Nem érzékeny adat, ez közpénz – Péterfalvi Attila reagált Schmidt Mária kérdésére

A NAIH elnöke is megszólalt az adatigénylés ügyében.

33 perce

  • Külföld
NAÜ: Irán felgyorsítja a fegyverminőséghez közelítő dúsított urán előállítását

NAÜ: Irán felgyorsítja a fegyverminőséghez közelítő dúsított urán előállítását

Figyelmeztetett az ENSZ nukleáris felügyelete.

február 26., 17:19

  • Külföld
Újabb nyugat-európai országban tilthatják ki a mobiltelefonokat az iskolákból

Újabb nyugat-európai országban tilthatják ki a mobiltelefonokat az iskolákból

A jogszabály kidolgozása még folyamatban van.

február 26., 06:17

  • Külföld
Az Iszlám Állam németországi támadásokra szólította fel a híveit

Az Iszlám Állam németországi támadásokra szólította fel a híveit

A támadás helyszínének kiválasztását kérte a terrorszervezet a követőitől.

február 26., 19:13

  • Külföld
Sötétségbe borult Chile, milliók maradtak áram nélkül

Sötétségbe borult Chile, milliók maradtak áram nélkül

Egy meghibásodott távvezeték okozhatta az áramszünetet.

február 26., 06:34

  • Külföld
Donald Trump megüzente Volodimir Zelenszkijnek: pénteken ráér

Donald Trump megüzente Volodimir Zelenszkijnek: pénteken ráér

Ásványkincseket érintő megállapodást írhatnak alá.

február 26., 09:07

  • Külföld
Szakértő: Ukrajna a lehető legrosszabb világot kapta a Nyugattól

Szakértő: Ukrajna a lehető legrosszabb világot kapta a Nyugattól

Az elemzők azt is megválaszolták, ki felelős az orosz–ukrán háborúért.

február 26., 08:37

  • Külföld
Ismét keresik a 11 éve eltűnt maláj utasszállító repülőgép roncsait

Ismét keresik a 11 éve eltűnt maláj utasszállító repülőgép roncsait

Az ausztrál hatóságok ebben már nem vesznek részt.

február 26., 11:28

  • Külföld
Házkutatást tartottak a szerb civil szervezeteknél a USAID-támogatások miatt

Házkutatást tartottak a szerb civil szervezeteknél a USAID-támogatások miatt

Alekszandar Vucsics hathatós segítségével indult vizsgálat.

február 26., 06:46

  • Külföld
Luxus, felhőkarcolók, koktélozgatás Benjamin Netanjahuval – Donald Trump már a Gázai övezet jövőjét vizionálja

Luxus, felhőkarcolók, koktélozgatás Benjamin Netanjahuval – Donald Trump már a Gázai övezet jövőjét vizionálja

A mesterséges intelligencia segítségével elevenedik meg a Közel-Kelet Riviérája.

február 26., 08:56

  • Külföld
Egy óriásbank 4000 állást szüntet meg az AI térhódítása miatt

Egy óriásbank 4000 állást szüntet meg az AI térhódítása miatt

A következő három évben várhatók a leépítések.

február 26., 06:29

  • Címlapon
Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal

Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal

Peking háborús retorikával fogadta Donald Trump intézkedéseit.

8 órája

  • Külföld
A dzsungelben hajtott végre kényszerleszállást a hondurasi elnököt szállító gép

A dzsungelben hajtott végre kényszerleszállást a hondurasi elnököt szállító gép

Az időjárási viszonyok miatt volt szükség erre a lépésre.

február 26., 06:25

  • Külföld
Fülei és szemei nélkül találták meg egy ananászokkal teli zsákban az egy hete eltűnt brit üzletember holttestét

Fülei és szemei nélkül találták meg egy ananászokkal teli zsákban az egy hete eltűnt brit üzletember holttestét

A férfi egy hitelminősítő cégnél dolgozott vezetői beosztásban.

február 26., 12:02

  • Címlapon
Továbbra is mindenki olcsóbb élelmiszerárakat szeretne: itt a kezdeti lépés

Továbbra is mindenki olcsóbb élelmiszerárakat szeretne: itt a kezdeti lépés

Fel van adva a lecke, de van hozzá rekordmértékű támogatás.

3 órája