Harmincöt évig keresték a sorozatgyilkost, francia rendőrhöz vezettek a szálak
Harmincöt éves nyomozás zárult le a héten, miután a francia hatóságok azonosítottak egy 1986 óta keresett sorozatgyilkost. Laure Beccuau párizsi főügyész közölte, hogy egy elhunyt személytől származó DNS-mintákat vetettek össze a korábbi bűntények helyszínén talált nyomokkal, és a vizsgálat egyezést talált.
A feltételezett elkövető egy 59 éves férfi, aki múlt héten tűnt el dél-franciaországi otthonából. Holttestére néhány nappal az után találtak a hatóságok, hogy felesége jelentette eltűnését. A férfi öngyilkos lett, hátrahagyott búcsúlevelében ismerte el bűnösségét.
A francia Bfmtv hírportál szerint FranÇois Verove 1986 és 1994 között volt aktív. Három embert gyilkolt meg, hatszor követett el nemi erőszakot, de egyebek mellett fegyveres rablással és emberrablással is gyanúsították. Áldozatai között volt egy 11 éves kislány, Cécile Bloch is.
A Cécile Bloch-ügyben zajlott a legátfogóbb nyomozás, a rendőrség többször újranyitotta az aktát. A fiatal lánynak 1986-ban iskolába menet veszett nyoma, holttestét egy szőnyegbe csavarva találták meg. A vizsgálatok szerint Verove megerőszakolta, majd megkéselte a lányt.
Megelégedést és fájdalmat is érzek a Bloch családért. Ez az ember már nem kaphatja meg a büntetését
– mondta el a nyomozást vezető rendőrtiszt, Bernard Pasqualini.
Csavar a tragikus történetben, hogy az elkövető évtizedeken keresztül fegyveres testületeknél szolgált. A francia csendőrség, a köztársasági gárda után csatlakozott a rendőrséghez 1988-ban. Verove a testülettől ment nyugdíjba idén, nem sokkal az öngyilkosságát megelőzően.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.