Öngyilkos merénylők előtt tisztelgett a tálibok belügyminisztere
Öngyilkos merénylők hozzátartozóit fogadta, pénzt adott, illetve földet ígért nekik a Szirádzsuddín Hakkáni, az afganisztáni radikális iszlamista tálibok ideiglenes kormányának belügyminisztere – közölte a kabuli belügyi tárca.
A minisztérium szerint Hakkáni egy ötcsillagos kabuli szállodában tartott rendezvényen fogadta a családtagokat, és tisztelettel adózott az öngyilkos merényletet elkövetők hozzátartozói előtt. A miniszter az öngyilkos merénylőket „mártíromságot keresőknek” és „szent harcosoknak” nevezte – számolt be az MTI.
Hakkáni a hozzátartozókhoz intézett beszédében méltatta az öngyilkos merénylők „áldozatvállalását”, amely szerinte „elősegítette a tálib kormány visszaállítását”. A közlemény szerint az „iszlám és szülőföldjük hőseinek” is nevezte a merénylőket. A tárcavezető ruhával és pénzzel látta el a családtagokat, illetve földet ígért nekik.
Kári Szaíd Hoszti belügyi szóvivő a Twitteren felvételeket is megosztott az eseményről, igaz, ezeken Hakkáni csak homályosan vagy csak hátulról látható. A DPA német hírügynökség megjegyezte: amennyiben a felvételeken tényleg Hakkáni látható, úgy ez az első nyilvános szereplése ideiglenes belügyminiszterként.
A tárcavezető a hírhedt Hakkáni-hálózat vezetője, az Egyesült Államokban körözött terroristaként tartják számon, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) korábban 10 millió dollárt (több mint 3,1 milliárd forintot) ajánlott fel annak, aki a letartóztatásához vezető információval szolgál.
Vérdíj van a fején, mégis miniszter lehetett
Az új tálib kormányban nem egyedi ez.
Az afganisztáni tálibok – akiket húsz évvel ezelőtt fosztott meg a hatalomtól az amerikaiak vezette nemzetközi katonai koalíció – augusztus 15-én, néhány óra leforgása alatt, harc nélkül vonultak be az afgán fővárosba, Kabulba, majd bejelentették, hogy véget ért a húsz éve tartó háború.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Ismét lövöldözés volt a brüsszeli metróállomásnál, egy ember megsebesült
A nyomozók vizsgálják az esetet.
február 6., 12:09
- Külföld
A Disney, a McDonald’s és a Meta nyomdokaiba lép a Google
Szerdán tették közzé éves jelentésüket, amelyből eltűnt egy 2021 óta jelen lévő mondat.
február 6., 12:23
- Külföld
Megnevezték a tíz embert meggyilkoló svéd lövöldözőt
Rickard Andersson mentális problémákkal küzdött.
február 6., 13:42
- Mindeközben
Vásáry André: Nem akarok mindenáron szerepelni, ezt inkább meghagynám azoknak, akiknek ilyen a személyisége
tegnap, 21:35
- Címlapon
A balti államok már minden hidat felégettek az oroszok előtt
De mi a helyzet máshol?
tegnap, 20:33
- Külföld
Hollandia betiltja a DeepSeek használatát a köztisztviselők számára
Kémkedési aggályok merültek fel.
február 6., 12:04
- Külföld
Andrej Babis volt cseh miniszterelnököt látogatta meg titokzatos prágai útján Szijjártó Péter
A külügyminiszter szerint a cseh ellenzék nem támadná Magyarországot a szuverenitás védelme miatt.
február 6., 16:32
- Külföld
Trump aláírta a rendeletet, amely kitiltja a transznemű nőket a női sportágakból
Az amerikai elnök az olimpiára érkező transznemű nők vízumkérelmét is megtagadja.
február 6., 15:23
- Külföld
Ilie Bolojan lesz Románia ideiglenes államfője
Az elnökválasztás első fordulóját májusban tartják.
tegnap, 21:25
- Címlapon
Április elsejétől bírságot szabhatnak ki a visszaváltható palackok miatt
Ez nem április elsejei tréfa.
tegnap, 17:09
- Külföld
Februártól a Török Áramlaton keresztül kapja Szlovákia az orosz gázt
A kormány szerint Magyarország számára is létfontosságú a vezeték.
február 6., 16:57
- Külföld
Összeütközött két utasszállító Seattle repülőterén
A hatóságok vizsgálják az esetet.
február 6., 06:41
- Mindeközben
Courteney Cox nosztalgikus fotóval és megható szavakkal köszöntötte Jennifer Anistont szülinapján
tegnap, 17:35
- Címlapon
Beismerte bűnösségét a volt fideszes politikus, aki ittasan bántalmazott egy nőt
Decemberben még megtagadta a vallomástételt.
tegnap, 20:51
- Címlapon
Jégpáncéllá válhatnak az utak, figyelmeztetést adott ki a Magyar Közút
Több vármegyében is narancssárga veszélyjelzés van érvényben.
tegnap, 20:09
- Külföld
Ingyensörrel motiválja az egyik német város a lakóit, hogy menjenek el szavazni
Még bratwurst is jár a voks mellé.
február 6., 17:03
- Külföld
Orbán Viktor: A világ hálával tartozik Donald Trumpnak, amiért leleplezte ezt a sötét összeesküvést
A miniszterelnök az X-en üzent.
február 6., 09:54
- Külföld
Német aktivistacsoportok indítottak pert az X ellen
Adatokat követelnek a platformtól.
február 6., 09:37
- Címlapon
Donald Trump telefonon beszélt Putyinnal, megkezdődhet a béketárgyalás Ukrajnával
tegnap, 06:11
- Külföld
Az új amerikai kormányzat hivatalos fórumon idézte Szijjártó Pétert
Szaúd-Arábia továbbra is kiáll az önálló palesztin állam mellett.
február 6., 09:15
- Külföld
Floridai házat lyukasztott át egy égből lezuhant jégdarab
A Szövetségi Légügyi Hivatal nyomoz az ügyben.
február 6., 07:26
- Mindeközben
Marsi Anikó olyan ajándékot kapott a születésnapjára, ami nem adatik meg mindenkinek
tegnap, 16:23
- Mindeközben
Mellimplantátuma miatt került életveszélyes helyzetbe Szabó Franciska: „Ha nem műtenek meg azonnal, akár végzetes következménye is lehetett volna"
tegnap, 15:10
- Mindeközben
Fodor Zsóka élete legnagyobb hibájának tartja, hogy nem szült gyermeket: „Ez az egyetlen, amit megbántam”
tegnap, 12:45
- Külföld
Washington bejelentette: nem fizet többet a Panama-csatornán való áthaladásért
Panamára jelentős politikai nyomás nehezedik.
február 6., 08:45
- Külföld
Izrael is kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából, de egy egyszerű ok miatt ez lehetetlen
Antiszemitizmussal vádolták meg a szervezetet.
február 6., 09:06
- Külföld
Irán elutasítja a gázaiak kitelepítésére irányuló amerikai tervet
Donald Trump átvenné az övezet irányítását.
február 6., 10:06
- Külföld
Megérkezett az első bevándorlócsoport Donald Trump fogolytáborába
Az amerikai elnök tovább bővítené a férőhelyek számát a telepen.
február 6., 09:28
- Külföld
Ezekben az országokban szeretnék a legtöbben, hogy a vallás beleszóljon a politikába
Inkább a szegényebb országokra jellemző a vallásos nacionalizmus.
február 6., 08:36
- Külföld
Több tucat internetes csalót vettek őrizetbe Nigériában
A harminchat előállított személy közül a legtöbb 35 év alatti.
február 6., 16:06
- Külföld
Rejtély az Egyesült Államokban: 100 ezer tojást loptak el egy raktárból
A bűnüldöző szervek szerint a lopás a tojások egekbe szökő árával függhet össze.
február 6., 10:48
- Címlapon
Karácsony Gergely: Hova tegyük az állam szemetét?
A főpolgármester szerint a rákosrendezői terület kitakarítása nem lesz kis feladat.
tegnap, 20:13
- Mindeközben
Az Apostol zenésze tűnt fel a Kincsvadászokban, nagy licitharc folyt 200 éves tárgyáért
tegnap, 11:40
- Mindeközben
A Kiképzés honvédjével alkot egy párt a Jóban Rosszban sztárja, már össze is költöztek
tegnap, 10:38
- Külföld
Összesen 85 iskola kapott bombafenyegetést Horvátországban
A belügyminiszter szerint a fenyegetések tartalma a magyarországihoz volt hasonló.
február 6., 19:26
- Külföld
Horvátországot is elérte a tömeges bombafenyegetés, a levelek iszlamista üzenetet tartalmaztak
Az érintett iskolákba kiérkeztek a rendőrök, akik átvizsgálják az épületeket.
február 6., 10:54