Háromezer ember teljesen kimaradt, sokan pedig csak kisebb emelést kapnak.
Nem tudni biztosan, merényletkísérletről van-e szó.
Reagált arra a határozatra, amiben megszavazták Magyarország alkalmatlanságát az EU-elnökségre.
Fókuszban az önkormányzatok.
„Akinek nyolc órát fizetünk, az legyen benn nyolc órát” – magyarázta a helyettes államtitkár.
Nagy tiltakozás váltott ki a kormány tervezete.
Az egyik fontos téma volt a gyermekek genderideológiával szembeni védelme.
Denisz Smihal miniszterelnök jelentette be.
2023.01.18. 09:40 Módosítva: 2023-01-19 09:29:57
Eddig 18 halottról és 29 sérültről, köztük 15 gyermekről adtak hírt.
A politikus beperelte a doktori disszertációját megvizsgáló bizottságot.
2022. november 20., 13:57
A volt belügyminisztert több támadás érte a médiában.
Ennek csupán két százalékát fizette ki az unió.
Az egyetem vizsgálatot indított az ügyben.
2022. szeptember 5., 19:25
Nem sokkal azután jelentette be döntését, hogy kiderült, Liz Truss lesz az új kormányfő.
Plusz húsz százalékra lenne szükségük, részben az infláció miatt.
Annak is örülhetnek, ha az eddigi forrásaikat megtarthatják.
Példa nélküli, hogy valaki egy személyben feleljen a belügyért, oktatásért és egészségügyért.
Ügyvédjüket is letartóztatták.
Az ukrán belügyminisztert kísérték a frontvonalhoz.
2021. december 11., 05:47
Bőkezű díjazás.
A kellő időben megteszik a megfelelő védelmi intézkedéseket.
Egy hajléktalan akart véget vetni az életének.
A tárcavezetőt az Egyesült Államokban körözött terroristaként tartják számon.
Lépéseket szorgalmaz a főváros.
Még mindig tüntetnek az emberek a dél-amerikai országban
Az amerikai szenátus jóváhagyta Deb Haaland belügyminiszteri kinevezését.
Transzszexuális perverzeknek nevezte az isztambuli egyetem rektori kinevezése ellen tüntető diákokat.
2020. december 18., 07:56
Az új-mexikói Laguna Pueblo törzshöz tartozik Deb Haaland.
A belügyminiszteré az eredmény. Több miniszter is karanténba kényszerült.
Az észt média „becsületsértő és hazug állításaival” indokolta döntését.
A szlovák titkosszolgálat előzetesen leadta a drótot az osztrákoknak, hogy a merénylő lőszert próbál vásárolni.
Gérard Darmanin belügyminiszter Oroszországba is ellátogat.
Fahrudin Radoncic nem kapott segítséget a feltorlódott menekültek kezeléséhez.
A korlátozások fokozatos feloldásáról és a visszatérő migrációs kihívásokról is beszéltek a tagállamok belügyminiszterei.
Egyre magasabb szinteken buknak bele abba, hogy a sorozatos hibákat elkövető hatóságok nem tudták megmenteni a lányt.
Négy demokrata szenátor is David Bernhardtra szavazott.
2018. december 15., 16:51
Ryan Zinke ellen szövetségi vizsgálat folyik hivatali visszaélés és túlzó utazási kiadásai miatt.
Mindketten november elsejével kezdenének.
2018. szeptember 26., 20:48
Kötelezővé tenné a bűncselekményekről szóló hírekben az elkövető nemzetiségét.
2018. szeptember 25., 11:45
Ezt várná el a sajtótól a szélsőjobboldali belügyminiszter. Az osztrák kancellár szerint elfogadhatatlan a sajtószabadság korlátozása.
Miután lemondott mentelmi jogáról.
A politikus a vállán sérült meg. A miniszterelnök elítélte a támadást.
Amber Rudd vasárnap mondott le a migránsügyi félrevezető nyilatkozata miatt. Meg is van az utód.
Amber Rudd második generációs bevándorlókat akart volna kiutasítani, de nem lett népszerű ezzel.
Néhány hónapon belül Denisa Sakova a harmadik a poszton.
Hiába az új kormány, nem múlik a válság.
Kállósemjénnél januárban szállt le egy repülő, 11 menedékkérővel, a hasonló eseteket szűrnék ki.
A belügyminiszter és helyettese volt a célpont, négy civil, köztük egy helyi újságíró meghalt.
A helyére Kocsis Máté jöhet, Lázár helyére pedig Szijjártó.
Első fokon ítélte el a legfelsőbb bíróság Cristian Davidot, amiért 500 ezer euró kenőpénzt fogadott el.
Miután 37 ember meghalt.
2017. szeptember 4., 16:39
"Ezek a kisgyermekes családok a legtöbb esetben a háború elől menekülnek" - írta.
2017. augusztus 30., 12:58
2018. március 7-ig.
Morális okokra hivatkozott, azért mondott le, mert nem sikerült kizárnia a politikát a rendőrségből.
Ügyészségi vizsgálat indult, hogy tényleg fiktíven foglalkoztatják-e a lányait a parlamentben.
Az ombudsman szerint sérti az emberi méltósághoz való jogot, hogy kevés a nyilvános vécé Budapesten, és azt sem tudni, kinek kéne üzemeltetni ezeket.
2016. november 21., 12:38
A kormány szerint egy újabb támadást hiúsítottak meg az elfogással.
2016. november 16., 20:09
Szijjártó szerint az Interpol nem kifogásolta.
A német belügyminiszter szerint jelentősen csökken a menedékkérők száma.
2016.09.22. 06:38 Módosítva: 2016-10-05 09:00:08
A hadügyminisztérium és a belügy szervei, köztük az Alkotmányvédelmi Hivatal is védi a közmédiát, amit simán betechnikázott valaki. Ki hibázhatott?