Nincsenek sérültek és károk a 6-os erősségű keddi földközi-tengeri földrengés után

2021.10.20. 06:56

Nincs hír sérültekről és károkról azután a 6-os erősségű földrengés után, amelynek epicentruma kedden, az antalyai Kas várostól 155 kilométerre volt, a tengerfenék alatt, egyes források szerint 38, mások szerint 58 kilométeres mélységben.

A rengéseket több országban – Törökországban, Görögországban, Cipruson, Libanonban, Egyiptomban és Izraelben is – érezni lehetett.

A kasi körzet kormányzója is megerősítette, hogy sérültekről, áldozatokról, károkról, cunamiveszélyről szerda hajnalig nem érkeztek hírek. Más országok részéről sem számoltak be erről, ami annak köszönhető,hogy a földrengés központja a partoktól messze, a tenger közepén volt. 

Egy rodoszi lakos beszámolója szerint a rengés körülbelül 30 másodpercig tartott.

Törökország nagy tektonikai törésvonalak mentén fekszik.

EGY, AZ ORSZÁG ÉSZAKNYUGATI RÉSZÉN TÖRTÉNT NAGY EREJŰ FÖLDRENGÉSBEN LEGALÁBB 17 EZER EMBER HALT MEG 1999-BEN.

A Földközi-tenger térségében is gyakoriak a földrengések. Múlt héten egy 6.3-as erősségű földrengés rázta meg Krétát, amelyet még Athénban is érezni lehetett.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport