Romlik II. Erzsébet állapota, sorra mondják le a programjait
Sorra mondanak le minden olyan eseményt, amire II. Erzsébet hivatalos − írja a Mirror. A brit sajtó információi szerint csak azok a programok maradnak a királynő naptárjában, amelyek jelentősek, ilyen például az uralkodásának 70. évfordulója is.
A Today szerint az orvosok azt javasolták a brit uralkodónak, hogy a napi rutinján is változtasson. Az egészségügyi állapota miatt az is indokolt, hogy a 95 éves királynőt valamelyik családtagja is elkísérje a rendezvényekre.
II. Erzsébet múlt héten orvosi javaslatra kórházban töltött egy éjszakát. A Buckingham-palota azonban nem árulta el, miért volt erre szükség. A királyi család szóvivője nem nevezte meg a kórházat, ahol az uralkodót kivizsgálták, de a királyi család magas rangú tagjait hagyományosan a VII. Eduárd királyról elnevezett londoni kórházban kezelik.
A brit uralkodó másnap már munkába is állt, két nagykövetet is fogadott a windsori kastélyban. A Glasgowban rendezett klímacsúcsot azonban már kihagyta az orvosai tanácsára.