Feketelistára tette az Egyesült Államok a Pegasus fejlesztőjét

2021.11.03. 18:48

Az Egyesült Államok kereskedelmi minisztériuma feketelistára tette az Israel NSO Groupot, a Pegasus nevű kémszoftver fejlesztőjét.

A minisztérium azzal indokolta a szankciót, hogy az NSO külföldi kormányzatok részére fejlesztett és szállított kémprogramokat, amelyekkel kormányzati tisztségviselőket, újságírókat, üzletembereket, aktivistákat, tudósokat, kutatókat és nagykövetségi dolgozókat figyeltek meg indok nélkül, rosszindulatú módon.

ezzel pedig az Egyesült Államok nemzetbiztonságával, külpolitikai érdekeivel ellentétesen cselekedtek. 

A minisztérium jelentése hangsúlyozza, hogy az autoriter külföldi kormányok ezekkel a kémprogramokkal elnyomó jelleggel, határokon átnyúlva tudtak fellépni. Ezek a kormányok az országhatáraikon túl élő disszidenseket, újságírókat és aktivistákat veszik célba, hogy elhallgattassák a másként gondolkodókat – írta a minisztérium.

Az NSO mellett a Candiru nevű izraeli fejlesztőcég is feketelistára került ugyanezen okokból kifolyólag. Ezenkívül a Positive Technologies orosz kibervédelmi vállalatot és a Computer Security Initiative Consultancy (COSEINC) szingapúri céget azért vették fel az amerikai tiltólistára, mert megállapították, hogy olyan kibereszközökkel kereskednek, amelyekkel engedély nélkül hozzáférést lehet szerezni különféle információs rendszerekhez, amivel magánszemélyek és szervezetek magánéletét és biztonságát veszélyeztették. A gyanú szerint az orosz cég támogatta az orosz titkosszolgálatok munkáját.

A szabályozás értelmében a feketelistára tett cégek nem vásárolhatják meg amerikai cégek termékeit, szolgáltatásait. 

Ez alól csak akkor mentesülnek, ha az adott amerikai cég külön engedélyt kér ehhez a kereskedelmi minisztériumtól.

Az amerikai külügy egyik szóvivője mindeközben leszögezte: egyelőre nem lépnek fel külön azokkal a kormányokkal, országokkal szemben, amelyek az NSO szoftverét használják. 

Az NSO-t az utóbbi hónapokban azzal vádolták meg, hogy autoriter kormányoknak is eladta a Pegasust, amelyek aztán politikai célokra, az ellenzékük és a civil társadalom ellen használták fel a szoftvert. Az NSO ezzel szemben azt állítja, hogy a szoftvert kizárólag a rendfenntartó erők, titkosszolgálatok használják, és ügyelnek arra, hogy a vevők ne élhessenek vissza a programmal. 

Magyarországon a nyáron robbant ki a Pegasus-ügy, amely azóta viszonylag elsikkadt az utóbbi hetekben. Legutóbb Varga Juditot kérdezték a Pegasusról a parlamentben, valamint Aszódi Attila, a paksi atomerőmű bővítésének kormánybiztosa – akit szintén lehallgattak a kémprogrammal – beszélt az ügyben való érintettségéről

(via Reuters, MTI)



  • Tippek
  • Hírek