Vádat emeltek Trump volt főtanácsadója ellen
Az amerikai igazságügyi minisztérium vádat emelt Steve Bannon, Donald Trump volt amerikai elnök egykori főtanácsadója ellen a Kongresszus megsértése miatt, miután megtagadta a tanúvallomást a január 6-i amerikai Capitoliumi zavargások miatt – adta hírül az MTI. A kongresszus megsértését egyébként egy évig terjedő börtönnel, illetve 100 ezer dollár pénzbüntetéssel rendelik büntetni az amerikai törvények.
Az igazságügyi tárca szóvivője, Bill Miller azt mondta: Banon várhatóan hétfőn „feladja magát”, és még aznap megjelenhet a bíróságon.
Az amerikai törvényhozás épületét január 6-án ostromolták meg Trump hívei az akkori elnök gyújtó hatású beszédét követően. A Capitoliumban a szenátus éppen a demokrata párti Joe Biden győzelmét hozó novemberi elnökválasztás eredményeit készült hitelesíteni. Az összecsapásokban öten életüket vesztették, köztük egy rendőr. Donald Trump sohasem ismerte el vereségét, és arról írt a közösségi oldalain, hogy a választást elcsalták.
Bannont azzal gyanúsítják, hogy előre tudott az erőszakba torkollt megmozdulások tervéről.
Tudta, mi fog történni, még mielőtt megtörtént volna
– hangoztatta Liz Cheney republikánus párti képviselő, a vizsgálóbizottság tagja a csütörtöki szavazás előtt. Jim Banks republikánus képviselő, aki Trump elkötelezett híveként ismert, ezzel szemben kijelentette, hogy Bannon mindössze a demokraták bűnbakja.
Bannon a 2016-os elnökválasztás idején Donald Trump kampánymenedzsere volt, majd hét hónapig tanácsadóként dolgozott a Fehér Házban. Az elnök 2017 nyarán bocsátotta el.