Az orosz egészségügyi minisztérium kidolgozott egy rendszert az egészségügyi dolgozóknak járó ösztönző kifizetések elosztására minden egyes koronavírus elleni védőoltás után. Magyarán: személyenként 200 rubel (883 forint) jutalék illeti az oltást végzőket.
Persze a kép korántsem ilyen egyszerű, az egészségügyi tárca variál a kifizetésekkel:
60 rubelt kap az az egészségügyis, aki kétkomponensű oltásra küld egy embert, 40 rubelt az, aki megvizsgálta a pácienst az első és a második oltás során, 30 rubelt pedig annak utalnak ki, aki beadta a vakcinát.
Az egykomponensű vakcinák esetében valamivel több pénz üti a markát a fent említett feladatot ellátóknak, ez esetben kereken kijön a 200 rubel.
Ha egy egészségügyis több feladatot lát el, a kijelölt jutalékok összeadódnak, és az ő pénztárcájába, egy összegben érkezik a pénz.
Oroszországban tombol a járvány, az emberek jelentős része azonban nem bízik a kormányban, így viszonylag alacsony a lakosság átoltottsága, miközben az ország saját negatív rekordjait dönti meg nap mint nap az utóbbi hetekben.
Moszkvában ezért azt fontolgatják, hogy ahol lehet, kötelezővé teszik az oltást.
(Meduza)
Benyújtotta az amerikai gyógyszerhatóságnak (FDA) az engedélykérelmet a Pfizer a koronavírus elleni, szájon át szedhető tablettájára. Ez a magas kockázatú betegeken segíthet majd. Ha zöld utat ad a kérelemnek az FDA, akkor a medicinát a kór korai szakaszában alkalmazhatják, közölte a portfolio.hu.
Sajtóértesülések szerint még idén megkaphatja az FDA vészhelyzeti engedélyét az amerikai cég, a készítmény révén csökkenthető a kórházak leterheltsége a kritikus téli időszakban. Az idén 180 ezer adagnyi gyógyszer legyártását ígéri az amerikai cég, amit jövőre 50 millióra emelhet.
A Paxlovid elnevezésű készítmény jól szerepelt a teszteken a magas kockázatú betegek esetében; az enyhe és mérsékelt súlyosságú tüneteket mutatóknál 89 százalékkal mérsékelte a kórházba kerülés és a halál kockázatát, ha a diagnózist követő három napon belül szedni kezdték a gyógyszert.
Egy kezelés 30 tablettából áll, amit 5 napon keresztül kell szedni. Folyamatban van az amerikai gyógyszerhatóságnál egy másik koronavírus-gyógyszer, az MSD molnupiravir nevű készítményének engedélyeztetése is.