Megválasztották Svédország első női kormányfőjét, fél nap után lemondott
Anderssont néhány órával korábban a svéd parlamentben még sokan megtapsolták akkor, amikor miniszterelnökké választotta az országgyűlés. Ezt követően került sor a költségvetés vitájára, ahol viszont már nem a kormánykoalíció, hanem az ellenzék költségvetési javaslatát fogadták el a törvényhozók.
Hab a tortán, hogy a kormánykoalíció egyik pártja, a Zöldek bejelentette: kilépnek, mert a költségvetést a szélsőjobb is támogatta.
Andersson kormányfői tisztsége pedig itt véget is ért.
Egy alkotmányos szokás szerint a koalíció vezetőjének le kell mondania, ha az egyik párt kilép abból. Nem akarok olyan kormányt vezetni, amelynek megkérdőjelezik a legitimitását
– ezzel indokolta lemondását Andersson, amit először a házelnöknek jelentett be. Hozzátette: ismét jelöltetni fogja magát, de immáron nem egy koalíció, hanem csak a szociáldemokrata párt jelöltjeként.
Anderssont egyébként már a koalíció tagjaként is csak relatív többséggel választották miniszterelnöknek, mivel a svéd törvények szerint már ezt is elég lehet ahhoz, hogy miniszterelnök legyen valaki. Ugyanakkor annyit el kell érnie az embernek, hogy a honatyák 50+1 százaléka ne voksoljon nemmel a szavazáson.
A politikusnak ez szerda délelőtt is csak hajszál híján sikerült: a 349 fős svéd törvényhozásban – ahol most csak 348-an szavaztak – 174-en szavaztak nemmel Andersson megválasztására, miközben 117-en támogatták őt, és 57-en tartózkodtak. Vagyis ha eggyel több nem szavazat érkezik, akkor nem választották volna meg miniszterelnöknek.
Ennek fényében kérdésesnek tűnik, hogy egy párt jelöltjeként sikerülhet-e újráznia majd Andersonnak. Az 54 éves nőt azt követően választották meg a tisztségre, hogy Stefan Löfven miniszterelnök másodszor is benyújtotta lemondását.
(via BBC)