A lengyel elnök végül megvétózta a vitatott médiatörvény módosítást

GettyImages-1237338369
2021.12.27. 14:53
Leginkább azzal érvelt, hogy a hónap közepén elfogadott módosítás komoly visszhangot váltott ki Lengyelországban és a határon túl is.

Megvétózta Andrzej Duda lengyel elnök a külföldi részesedésű média működéséről szóló törvény módosítását, emlékeztetve a jogszabály által kiváltott negatív bel- és külpolitikai visszhangra.

Osztom honfitársaim többségének aggodalmait, hogy nincs szükségünk újabb nyugtalanító, megosztó ügyre

– jelentette ki az elnök. Döntésében a Lengyelország szövetségesei iránti kötelezettségeire is hivatkozott.
    

A megvétózott törvénymódosítás célja az volt, hogy külföldi cégek csakis akkor kaphassanak médiaszolgáltatási engedélyt Lengyelországban, ha az Európai Gazdasági Térségen (EGT) kívüli jogi személyek részesedése nem haladja meg bennük a 49 százalékot.

Az államfő arra hívta fel a képviselőket, hogy "megfelelő" és "rendezett" megoldásokat fogadjanak el a külföldi tulajdonú médiáról. Az új, lehetőleg a politikai törésvonalak áthidalásával elfogadandó megoldásoknak korlátozniuk kell a külföldi tulajdonosok részesedését, de nem visszamenőleg, hanem csak a jövőre szólóan - foglalt állást az államfő.

A külföldi részesedés korlátozását a lengyelországi médiában Andrzej Duda egyébként "értelmes megoldásnak" nevezte, hivatkozva az ilyen jellegű francia, német és amerikai jogszabályokra is.     

A szeptember elején az ellenzéki többségű szenátus által elutasított, december 17-én a szejmben viszont megszavazott, az államfő által most megvétózott előírásokat többen az amerikai tulajdonú, ellenzéki beállítottságú TVN24 hírtelevízió ellen irányuló lépésként értelmezték.

A TVN tulajdonosa, az amerikai Discovery Csoport "a szabad média ellen elkövetett példátlan támadásnak" minősítette a jogszabályt, amely december közepén utcai tiltakozásokhoz is vezetett Lengyelországban.

Az államfői vétóra reagálva Tomasz Grodzki, a fő ellenzéki erőt, a Polgári Platformot (PO) képviselő szenátusi elnök a Twitter közösségi fiókján megköszönte a tüntetések résztvevőinek, hogy "kiálltak a szólásszabadság védelmében".

Elégedettségének adott hangot hétfői nyilatkozatában Donald Tusk, a PO elnöke, Bix Aliu, az Egyesült Államok varsói nagykövetségének ügyvivője, valamint a TVN képviselője, Mikolaj Sowinski ügyvéd is.

Az államfői vétókat a lengyel jog értelmében a szejm elutasíthatja, ehhez azonban a képviselők háromötödös többségére lenne szükség a honatyák legalább felének jelenlétében. Ilyen többséggel a Jog és Igazságosság (PiS) jelenleg nem rendelkezik.

(Borítókép: Tüntetés a lengyel parlament által megszavazott, médiareformot célzó törvényjavaslat ellen Krakkó főterén 2021. december 19-én. Fotó: Beata Zawrzel / NurPhoto / Getty Images)