A koronavírus okozta betegség miatt intenzív osztályra kerülő páciensek kilencven százaléka nem adatta be magának az oltás harmadik, emlékeztető vagy hatáserősítő adagját – mondta Boris Johnson brit miniszterelnök. Kijelentette: a jelenlegi adatok alapján 2,4 millió olyan felnőtt van az országban, aki a koronavírus elleni oltás első két adagját már megkapta, és jogosult lenne a harmadik dózisra, de még nem adatta be.
A brit kormány az omikron-koronavírus-variáns terjedésének megfékezése érdekében úgy döntött, hogy az eredeti, január végi határidő előtt egy hónappal, már december végéig minden 18 évnél idősebb angliai lakos számára lehetővé válik a harmadik oltási dózis beadatása – számolt be az MTI.
Szerdai nyilatkozatában Boris Johnson hangsúlyozta, hogy a koronavírus-fertőzésből kialakuló Covid–19 betegség miatt intenzív osztályra kerülő páciensek elsöprő többsége azok közül kerül ki, akik még nem adatták be maguknak a harmadik oltási dózist.
Beszéltem orvosokkal, akik elmondták, hogy kilencven százalékra rúg az intenzív osztályokon ápolt betegek között azoknak az aránya, akik nem adatták be az emlékeztető oltást
– mondta a miniszterelnök.
A világon 282 790 822 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 413 911 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szerda reggeli adatai szerint.
Egy nappal korábban a világon 281 394 288 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 5 406 525 volt.
A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.
A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 betegségnek az Egyesült Államokban van a legtöbb fertőzöttje, 53 170 421. A halálos áldozatok száma 820 708.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2020. március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely Vuhan kínai nagyvárosból terjedt el.
Az eddigi legmagasabb napi esetszámot regisztrálták az Amerikai Egyesült Államokban a karácsonyt követően, 512 553 ember fertőződött meg koronavírustól a Johns Hopkins Egyetem adatsora alapján (ezt itt találják). Ehhez hasonló fertőzésszám utoljára idén január 8-án volt. Hét napos bontásban átlagosan 267 ezer ember fertőződik meg Amerikában. Mivel az ünnepek alatt a tesztelés visszaesett, újabb esetekre számíthatunk.
(Guardian)