Fűszeres spekulatius keksz: ezzel varázsolj ünnepi hangulatot a lakásba

Két alappillére lehet az esetleges megállapodásnak.
Határozattervezet és törvénymódosító javaslat is készül a bántalmazások miatt – tudta meg az Index.
Újabb ítélet született a capitoliumi üggyel kapcsolatban.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index szombati hírösszefoglalója.
Hirtelen két társelnök lett.
Itt a Lájkok Ligája 4. fordulója!
A csoknak is szerepe van benne.
De többen is örülhetnek majd.
A kedvelt pihenőpark közepén elhelyezkedő festői kis tó maximum 4-5 méter mély, és az elmúlt évtizedben nemhogy fürdeni, de még horgászni sem lehetett benne. Utánajártunk a Feneketlen-tó történetének.
A beszerzési, karbantartási és üzemeltetési költség mellett mindig megjelenik az is, mit nyer vele a cég. Cikkünkben azt is megmutatjuk, melyik az egyik legnépszerűbb márka ezen a téren.
Támogatott tartalomA HIDEG NEM LEHET AKADÁLY! ÉLVEZD A HELL ÚJ ICE COOL ÍZEIT!
Ez a megoldás a legmodernebb technológiát képviseli.
Megbeszélték a kettejük között lévő ellentéteket a Sztárbox kapcsán.
Jelentősen megkönnyítheti a diabéteszben szenvedők életét.
A vezetékszakadás miatt hét óránál is tovább volt működésképtelen.
Hamis gyűlölet-bűncselekményt rendezett meg.
Történelmi találkozás a Deák téren.
Kijött a lista.
A miniszterelnök szerint megvédték a nyugdíjak értékét.
A Meta ismét lecsapott és hatalmas tisztogatást végzett oldalán.
Taylor Swift is tiszteletét tette a vetítésen.
Az osztrákokat nem a pénz érdekli, hanem az együttműködés.
Kovács Tibor írása.
Visszaveti a Seagate és Western Digital termelését az egyik beszállító összeomlása.
Az infektológus nem akar rémisztgetni.
Véget ért a párton belüli viadal?
Az ittas sofőr menekülni próbált.
A színész azon gondolkozott, hogy vonat elé veti magát.
Kiemelte, nem célja a sárdobálás.
Nem véletlenül ők a mesterek a fővárosban.
A miniszter szerint nem árt, ha megdolgoztatják az „elkényelmesedett” aktivistákat.
Hosszú sorokban kígyóztak az emberek Puzsér Róbert legújabb, Metafizika című könyvének dedikálásán, ahol a szerzőről kérdeztük az érdeklődőket.
Órákig keresték a kislányt, de mire megtalálták, már késő volt.
Az orvosi vizsgálat sokszor nem kellemes élmény, sőt, fájdalommal is járhat. Megsúgjuk, milyen doktorhoz kell fordulnod, hogy a ne élj át kínokat.
1000 százalékkal megemelték a licenszek árát.
Újabb csapások érték a Gázai övezetet.
Václav Klaus szerint Kínával együtt kell működni.
Hamburgban fény derül Szoboszlai Dominikék jövőjére.
Végig hátrányban játszott a horvát csapat.
Ilyés Laura Vanda ügye magyar jogi és diplomáciai siker.
Pszichológia professzor gazdája és ő megváltoztatták a kutyák intelligenciájáról kialakult képet.
A felvételen jól látszik, miként reagált a macska, s miként a medve a váratlan találkozásra.
Hruscsov ajándéka különleges üzenet lehetett Amerikának.
Fehér Gyula világraszóló története.
Az Animal Cannibalsszel jártuk körbe a jó Yozsefvárost.
Átverés volt a rezsicsökkentés?
Ez a kórház olyan, mintha kitört volna a háború.
ezt már a Bibliában is megfogalmazták.
Előző autója eladásánál nagyon ráfizetett, emiatt is ragaszkodik ahhoz a kocsihoz, amit szinte újkora óta használ.
Bukott diák? Süllyedő hajó? Egy lelkiismeretesen karbantartott W220-as S-osztály 22 éves korában is király!
De a kínaiak mennek: a BYD és az MG kint lesz.
A külsőnkkel - alakunkkal, arcunkkal vagy bőrünkkel - való foglalkozás mindig is fontos szerepet játszott az emberiség történelmében, ám a korokkal a szépség definíciója és az ahhoz kapcsolódó szokások is változtak.
Támogatott tartalom33 bolti szendvics vaktesztjén kerestük a legfinomabbat.
Közeledő támogatások, komposztálás és hőszigetelés: ezekről írtunk idén ősszel.
Ezt a picike emlőst akár egérnek vagy pocoknak is nézhetnénk, ám hosszú orra elárulja, hogy nem egy "átlagos" rágcsálóval van dolgunk.
Az Agroloop olyan természetes talajjavító-készítményen dolgozik, amely globális szinten is választ jelenthet a talajok problémájára.
A 8 éves tehén ráadásul naponta 59 liter tejet is ad.
Az élőlények különböző stratégiákat fejlesztettek ki arra, miként vészeljék át a fagyos és élelemben szegény időszakot. Ez a bogár mindenkin túltesz.
Ennyi műanyagot gyártunk, és ebből 350 millió még mindig a kukában végzi. Akkor most hogyan tovább?
Már csak egy hónap maradt az igénylésre és a szerződéskötésre. Mutatjuk a tudnivalókat!
Egy visszafogott lakóingatlanpiacra hozhat élénkülést a jövőre induló új lakástámogatási program. Mutatjuk, hogy mennyibe kerülnek az új támogatásnak megfelelő lakások!
A cél az, hogy ösztönözze a tagokat arra, hogy megalapozzák az időskori megélhetésüket.
A CSOK-nak meghatározott feltételei vannak, azonban előfordulhat olyan, hogy az igénylést elutasítja a bank. Mutatjuk, hova fordulhatunk ilyenkor.
A H2Offices remek példa arra, hogyan működik együtt a fenntartható tervezés, a legkorszerűbb megoldások, valamint a részletek és anyagok iránti figyelem.
Korponai Levente a money.hu üzletágvezetője és Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője beszélték át a CSOK Plusz részleteit, és adtak válaszokat a kérdésekre.
Bombaerős kvartettet dobott a gép!