Elismerte a brit kormányfő azt, ami eddig is nyilvánvaló volt, merthogy kép készült róla: tavaly májusban részt vett egy kerti partin, miközben az egész ország szigorú lezárás alatt volt.
Johnson azt állította:
csak 25 percre ugrott be, hogy köszönjön a beosztottjainak, de azt mondja, most, hogy belegondolt, lehet, hogy le kellett volna állítania az egész eseményt.
A CNN hírtelevízió szerdán arról számolt be, hogy egy felmérés szerint a britek kétharmada gondolja úgy, hogy Johnsonnak le kell mondania.
A koronavírus-járvány első hullámának megfékezésére 2020. március 23-án elrendelt angliai korlátozások értelmében – amelyek a kerti parti idején még érvényben voltak – kettőnél több, nem egy háztartásban élő ember szabadtéren sem tartózkodhatott egymás társaságában, és a nem együtt élő családtagok, ismerősök otthonukban sem látogathatták egymást.
Néhány héten belül ez a második hasonló ügy Johnson körül. A decemberben nyilvánosságra került, egybehangzó sajtóértesülések szerint 2020 végén, a koronavírus-járvány megfékezésére elrendelt újabb szigorú korlátozások megsértésével karácsonyi bulit rendeztek a Downing Street-i miniszterelnöki hivatalban.
(MTI)
A világon 313 464 214 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 504 225 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szerda reggeli adatai szerint.
Egy nappal korábban a világon 310 314 594 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 5 494 848 volt.
A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.
A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 betegségnek az Egyesült Államokban van a legtöbb fertőzöttje, 62 308 132. A halálos áldozatok száma 842 141.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2020. március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely Vuhan kínai nagyvárosból terjedt el.
A kanadai Québec tartomány különadót tervez kivetni azokra, akik orvosi felmentés hiányában nem akarják beoltatni magukat a koronavírus ellen – közölte kedden Francois Legault, a tartományi kormány vezetője.
„Egy egészségügyi hozzájáruláson dolgozunk olyan felnőttek számára, akik megtagadják az oltást” – jelentette ki Legault, aki szerint az oltatlanok „pénzügyi terhet jelentenek” polgártársaik számára.
A québeci politikus mindemellett azt vetette az oltást megtagadók szemére, hogy „elárasztják a kórházakat”. Mint mondta, miközben a tartomány területén élő felnőttek mindössze tíz százaléka nincs beoltva, addig az intenzívosztályokon kezeltek felét ők adják. „Nem dolga Québec minden lakójának ezért fizetni” – hangsúlyozta.
A nyolcmillió lakosú kanadai tartomány hatóságai szerint jelenleg 2742 pácienst kezelnek koronavírus miatt a québeci kórházakban, 255-öt közülük intenzív osztályon.
A járvány újabb hulláma miatt a tavalyi év végén ismét korlátozásokat vezettek be Québecben, így a többi között éjszakai kijárási tilalmat rendeltek el, és betiltották a nagyobb magánösszejöveteleket is.
(MTI)