Erik, Alexandra
EUR 386,14 Ft
USD 366,20 Ft
11 °C
23 °C

Százezer ember repülőjáratát törölték az 5G miatt

GettyImages-1230576797
2022.01.19. 10:15

Több nemzetközi légitársaság bejelentette szerdán, hogy törlik az Egyesült Államokba érkező vagy onnan induló járataikat, mivel attól tartanak, hogy az aznap üzembe helyezett 5G-hálózatok megzavarhatják a repülőgépek kritikusan fontos berendezéseit.

A problémára már decemberben is figyelmeztetett két légitársaság, hétfőn pedig a nemzetközi polgári és teherforgalmi légitársaságok vezetői már egy nyílt levélben fordultak az illetékes kormányzati intézményekhez.

Ebben azt írták, hogy az AT&T és a Verizon nevű távközlési cégek új 5G-hálózati infrastruktúrájának üzembe helyezése – amely a repülőgépek által is használt C-sávon működik – jelentős zavarokat okozhat a légi közlekedésben szerdán. 

Ez azt jelenti, hogy egy, a tegnapihoz hasonló napon több mint 1100 járatot kell lemondani, és mintegy 100 ezer utast tennénk ki a járatok törlésének, átirányításának és a késésnek 

– állt a levélben, amelyben arra is felhívták a figyelmet, hogy a polgári járatok mellett a kereskedelmi szállítások is késhetnek, és ez a cégeknek, vállalkozásoknak is komoly nehézségeket okozhat.

A légitársaságok közül az Emirates Airlines, az Air India, az All Nippon Airways és a Japan Airlines már amerikai idő szerint kedd este törölte számos járatát.

Szorosan együttműködünk a repülőgépgyártókkal és az illetékes hatóságokkal az üzemeltetési problémák megoldása érdekében, és várjuk, hogy a lehető leghamarabb újraindíthassuk járatainkat az Egyesült Államokba

– áll az Emirates Airlines közleményében.

Az Emirates összesen kilenc amerikai városban függesztette fel járatait, míg az Air India négy városban. Az All Nippon Airways és a Japan Airlines is több városba vagy városból érkező járatokat törölt, ezek közül azonban néhányat „sikerült megmenteniük” azáltal, hogy a közlekedő repülőgépeket Boeing 787-esekkel váltották fel.

A C-sáv egy olyan frekvenciatartomány, amely a 2,4 és 5,0 gigahertzes frekvenciacsatornák között helyezkedik el. Az amerikai szövetségi légügyi felügyelet, az FAA (Federal Aviation Administration) szerint a tartományban folytatott adatforgalmazás zavart okozhat a repülőgépek rendkívül érzékeny elektronikus rendszerei számára, ellehetetlenítve ezzel a rossz látási viszonyok közötti navigációt.

Az AT&T és a Verizon tavaly nyerte el a C-sáv használati jogát egy 80 milliárd dolláros tenderen. A szolgáltatás üzembe helyezését a légitársaságok ellenállása miatt már így is két héttel elhalasztották. A kéthetes halasztás szerdán járt le, de még kedden jelezték a távközlési cégek, hogy egyes repülőterek közelében elhalasztják a tornyok üzembe helyezését. Ennek ellenére az 5G-hálózat indítása még így is járattörlésekhez vezetett az amerikai reptereken. 

Európában egyébként ugyanez az 5G-infrastruktúra számos helyen már működik. Viszont az Európai Unió 2019-ben ennek frekvenciáját 3,4 és 3,8 gigahertz közt határozta meg, vagyis jóval szűkebb sávban, mint az amerikaiaknál látott 2,4 és 5 közti.  Az Európai Unió légbiztonsági ügynöksége (EASA) december 17-én közölte, hogy a probléma  kizárólag az amerikai légtereket érinti, Európában még nem észleltek problémát az 5G miatt. 

(MTI, Reuters)

(Borítókép:  AaronP / Bauer-Griffin / GC Images)

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!



  • Eladnék
  • Betét