Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEMEmiatt okoz a gyerekeknél súlyos tüneteket a Covid-fertőzés
Mintegy ötszörösére nőtt azoknak a gyereknek a száma januárra, akik a koronavírus miatt kerültek kórházba. A járvány elején a regisztrált fertőzések mindössze 1,7 százalékát tették ki a 18 év alattiak. Sokan viszont úgy vélik, az akkori becslések nem voltak pontosak, mivel összességében kevés tesztet végeztek el, a gyerekek közül pedig sokan csak enyhe tünetekkel vagy anélkül estek át a betegségen.
A Medical News Today beszámolója szerint megvizsgálták, hogy a koronavírus miatt Covid-specifikus gyermekgyógyászati sürgősségi osztályokon kezelt fiatalok mekkora hányadának lesz súlyos szövődménye tizennégy napon belül.
A vizsgálat elvégzésekor az alábbi szövődmények voltak a leginkább gyakoriak a gyerekek esetében:
- szívproblémák (például szívizomgyulladás),
- neurológiai problémák (például agyvelőgyulladás),
- légzési problémák (tüdőgyulladás),
- fertőzések (például szepszis),
- legsúlyosabb esetben pedig halál.
Összesen nyolc ország sürgősségi osztályai vettek részt a vizsgálatban, így Argentínából, Kanadából, Costa Ricából, Olaszországból, Paraguayból, Spanyolországból, Kanadából és az Egyesült Államokból is.
Pozitív teszteredményt összesen 3222 főnél mutattak ki a körülbelül 10 300 résztvevő közül, akiknek 23 százaléka később kórházba került, 3 százalékuk sürgősségi osztályra, két héten belül pedig súlyos kimenetelű fertőzést kaptak. A gyermekek közül négyen meghaltak.
A kutatók a súlyos kimenetelhez vezető kockázati tényezőket is azonosították:
- 5–18 éves életkor,
- már meglévő krónikus betegség,
- korábbi tüdőgyulladás, illetve
- ha a beteg 4-7 nappal a kórházba kerül azután, hogy a tünetek megjelentek nála.
Ugyanezen kockázati tényezők némelyikét más gyermekgyógyászati koronavírus-vizsgálatokban is azonosították, más területeken ugyanakkor ellentétes eredményeket is mutat a tanulmány. Az asztma például annak ellenére jelent súlyos kockázati tényezőt, hogy a mostani eredmények nem támasztották alá.
Stephen Freedman gyermekorvos, a kanadai Calgary Egyetem professzora elmondta: a súlyos kimenetel kockázata a legkisebbeknél a legalacsonyabb.