A CDU új elnöke, a rendíthetetlen konzervatív Friedrich Merz a megújhodásra tett ígéretet

GettyImages-1237895586
2022.01.25. 20:49
Angela Merkel leköszönt német kancellár legjelentősebb párton belüli kritikusa volt az a Friedrich Merz, aki pártelnöki megválasztása után a Kereszténydemokrata Unió egyesítésére tett fogadalmat. A 66 éves rendíthetetlen konzervatív most a nőket és a fiatal szavazókat szólítja meg.

Az online kongresszuson a 983 küldöttből 915-en szavaztak Merzre, 16-an pedig tartózkodtak. Elsöprő többséggel, a szavazatok több mint 94 százalékával nyert. A döntést még formálisan meg kell erősíteni egy levélszavazáson, amelynek eredményét január 31-én teszik majd közzé.

A 66 éves politikus korábban már kétszer is pályázott a párt vezetésére, de előbb 2018 decemberében Annegret Kramp-Karrenbauerrel, 2021-ben pedig Armin Laschettel szemben is alulmaradt.

A szavazás előtt a pártelnökjelölt megjegyezte, hogy a kereszténydemokraták az elmúlt három évben viharos időket éltek át, Merz azonban megújhodást ígért.

„Ez az időszak most már mögöttünk van” – idézte a Deutsche Welle. Merz hozzátette, hogy megválasztása a párt élére „erőteljes” jelzés a CDU megújulására.

Korábban, decemberben még csak a párttagság 60 százalékának a támogatását élvezte. Noha Merz megválasztása a párt csúcspozíciójába biztos volt, a megfigyelők figyelmesen elemezték, hogy hány küldött nem támogatja őt.

A mostani elsöprő támogatás biztos alap a pártvezetés átvételéhez.

A CDU-t 1945-ben alapították, a második világháború után. A legendás Konrad Adenauer volt az első elnöke, aki 1949-ben a Német Szövetségi Köztársaság első kancellárja lett. Azóta a CDU több mint fél évszázadon át, összesen 52 évig vezette a német kormányt.

Friedrich Merz egy olyan pártot vesz át, amely a következő három évben ellenzékbe szorul, és a szélsőjobboldali populista Alternatíva Németországért (AfD) mellett kell helyet foglalnia a Bundestag plenáris üléstermében.

Merz javasolta elsőként, hogy az adóbevallást söralátéten kellene benyújtani

Friedrich Merz bejelentette: újjá kívánja építeni a pártot, és megfogadta, hogy „minden olyan kérdéssel foglalkozni fog, amit pártjuk fontosnak tart”. A párt egyesítésére fog törekedni, hogy a különböző politikai eszmék, vélemények és áramlatok ismét helyet kapjanak benne.

Az 1955-ben született Merz kereskedelmi jogász. Németország legnépesebb tartományának, Észak-Rajna–Vesztfáliának egyik vidéki körzetéből származik. Meggyőződéses katolikus. 1981 óta él házasságban feleségével, Charlotte-tal, egy kerületi bíróság bírájával. Három felnőtt gyermekük van.

Ragyogó szónok, de néha megtorpan, amikor nyomás alá kerül.

Egyszer, még 2003-ban felvetette, hogy az adóbevallást „egy söralátéten” kellene benyújtani a többoldalas nyomtatvány kitöltése helyett. Arra azonban nem tudott válaszolni, hogyan valósulna ez meg a gyakorlatban.

Mint emlékezetes, 2010-ben hasonló ötlettel jelentkezett Orbán Viktor a választások előtt.

Merkelnél konzervatívabb

Friedrich Merz 1994-ben került be először a német parlamentbe, és Angela Merkel volt kancellárral szemben már akkor is más tábort képviselt a konzervatív párton belül.

Merkel a fiatalabb párttagok támogatását élvezte, Merz pedig kifejezetten és hagyományosan konzervatívabb volt. A párt parlamenti frakciójának vezetéséért folytatott harcot 2002-ben elvesztette, 2004-ben lemondott a pártvezetésben betöltött tisztségéről, 2009-ben pedig távozott a parlamentből.

Az üzleti életben futott be karriert – legutóbb az egyik legnagyobb amerikai befektetési vállalat, a BlackRock németországi fiókjának vezetőjeként.

A pilótaengedéllyel rendelkező multimilliomos régóta panaszkodik a vállalatokat megbéklyózó bürokratikus akadályokra, amelyeket a hatósági előírások, például a környezetvédelmi előírások gördítenek eléjük.

Amikor Merkel 2018-ban bejelentette visszalépését a pártelnöki posztról, Merz nyomban indult, de alulmaradt Merkel pártfogoltjával, Annegret Kramp-Karrenbauerrel szemben. Amikor az új pártelnök egy egész sor baklövés után félreállt, Merz 2021 elején ismét megpróbálkozott, de akkor átmenetileg Armin Laschet nyert, aki azonban még ugyanabban az évben veszített a németországi parlamenti választásokon.

A CDU pályamódosítása

Kramp-Karrenbauer és Laschet egyaránt Angela Merkel mérsékelt politikai kurzusának a hívei voltak, amellyel szemben Merz mindig is kritikus maradt.

A CDU kijózanítóan gyenge teljesítménye, a 2021. szeptemberi parlamenti választások óta Merz megváltoztatta a hangnemét.

Újra törvényhozóként került be a Bundestagba, és a jelek szerint készen áll pártja modernizálására. A 2021-es gyenge választási eredmények miatt a CDU-nál a teljes vezetőséget újraválasztják. Merz elsőként a 46 éves Mario Czaja volt berlini egészségügyi szenátort javasolta a CDU főtitkárának, a még fiatalabb, 34 éves Christina Stumppot pedig főtitkárhelyettesnek – holott ilyen poszt még nincs, előtte létre kell hozni.

Merz arra is törekedett, hogy a CDU szövetségi elnökségének újonnan megválasztott tagjai között a korábbinál jóval több nő legyen.

Az elmúlt hetekben többször is egyértelműen elutasította pártja és az AfD közötti együttműködést.

Ugyanakkor kiállt a törvénymódosítás mellett, amely a melegpároknak lehetővé teszi gyermekek örökbefogadását. Ezzel a konzervatív politikus egyértelműen felrúgta korábbi álláspontját.

Az üzenet egyértelmű: Merz vissza akarja nyerni a fiatal szavazókat, akik közül sokan a neoliberális Szabad Demokraták és a környezetvédő Zöldek pártja felé fordultak a 2021. szeptemberi parlamenti választásokon.

Merz meggyőződéses európai. Célja, hogy az Unió gazdaságilag, pénzügyileg és stratégiailag egyaránt magabiztosan léphessen fel Kína, Oroszország és az Egyesült Államok partnereként vagy riválisaként. Mielőtt 1994-ben bekerült a német szövetségi parlamentbe, Merz öt éven át az Európai Parlament törvényhozója volt.

Erős transzatlanti kapcsolatokkal rendelkezik. Az elmúlt tíz évben a CDU vezetőségéből senki sem járt gyakrabban az Egyesült Államokban nála. Saját bevallása szerint lenyűgözte az USA gazdasági liberalizmusa.

„Jól kijönnénk egymással” – mondta Merz 2020-ban Donald Trump akkori elnökről.

(Borítókép: A német Kereszténydemokrata Unió [CDU] elnökének a párt belső szavazásán megválasztott Friedrich Merz felszólal a CDU online pártkongresszusán Berlinben 2022. január 22-én. Fotó: Michael Kappeler / picture alliance / Getty Images)