Mintegy harmincmilliárd hrivnya (330 milliárd forint) felhasználását találták gyanúsnak Ukrajnában, miután az ország számvevőszéke elvégezte a Covid–19 Alap ellenőrzését, amihez a Nemzetközi Valutalap ragaszkodott – adta hírül a KárpátHír.
A számvevőszék vizsgálata kiderítette, hogy mely minisztérium milyen arányban használta fel az alapból neki járó összeget. Összesen 78,4 milliárd hrivnyából (862 milliárd forint) gazdálkodhattak a tárcák, amelyből 67,9 milliárd költöttek el, azonban 30,1 milliárd elköltésére még válaszokat vár az ellenőrző hivatal. A legtöbb szabálytalanságot, jogsértést a kormányprogramok, valamint a beszerzések ellenőrzésénél állapították meg.
Az alap legnagyobb felhasználójánál, az Ukravtodornál találták a legtöbb problémát. Az ukrán közúthálózatért felelős minisztérium 26,2 milliárdot hívott le a keretből, ebből 12,6 milliárd felhasználása tűnik a számvevőszék szerint szabálytalannak.
A második legnagyobb költő az egészségügyi minisztérium volt, ahol 21,8 milliárdot költöttek, ebből 3,9 milliárd felhasználása volt nem megengedett az ellenőrző szerv szerint. A szabálytalanságok feltárása után 22 büntetőeljárást indult.
(via KárpátHír)
Csaknem 23 koronavírusos tagja van annak az ausztrál hadihajó legénységének, amely a vulkánkitörés miatt szenvedő Tonga szigetére visz szállítmányt – mondta a Sky Newsnak adott interjújában az ausztrál védelmi miniszter.
Tongában a pandémia óta mindössze egy koronavírusos esetet jelentettek. Peter Dutton elmondása szerint az ausztrál kormány azon dolgozik a szigetország hatóságaival együtt, hogy a szállítmányt anélkül adják át, hogy megfertőznék Tongát a koronavírussal.
Japán csütörtöktől az omikron-variáns súlyos terjedésének megfékezése érdekében több prefektúrára is kiterjeszti az eddig bevezetett szigorításokat – írja a Guardian.
A Kyodo hírügynökség beszámolója szerint az ország 47 prefektúrája közül újabb 18-ban változnak majd a nyitvatartási és alkoholárusítási szabályok, leginkább az egyes bárokban és éttermekben. Az intézkedések előreláthatólag február 20-ig maradnak érvényben.
A portál beszámolója szerint a japán miniszterelnök, Fumio Kishida várhatóan még ma bejelenti az új intézkedéseket. A felkelő nap országában hétfőn 44 ezer új fertőzést regisztráltak a koronavírussal összefüggő megbetegedésben.
A kormány eddig bevezetett intézkedéseivel szembeni ellenérzések közben egyre nagyobb méreteket öltenek, leginkább az étteremtulajdonosok körében, akik – mint mondják – semmiféle kompenzációt nem kaptak a bevételkiesésük rendezésére a kormánytól.
A 125 milliós lakosság 80 százaléka kapta meg már mindkét vakcinát, míg az emlékeztető oltást a lakosság csupán csak kevesebb mint 2 százaléka vette fel.
(via Guardian)