Putyin sajátos protokollja most sem okozott csalódást

D MTI20220201002
2022.02.07. 18:54
A február 1-jén lebonyolított Vlagyimir Putyin–Orbán Viktor-találkozó után sokáig emlékezetünkben maradhat az a gigantikus méretű tárgyalóasztal, amelynek két végén ülve folytatott több mint ötórás megbeszélést az orosz elnök a magyar kormányfővel. Putyin diplomáciai „húzásaiból” szemezgettünk.

Nehéz eltekinteni attól, hogy egy ekkora asztal Shaquille O’Neal házában lenne indokolt, az átlagosnál alacsonyabb emberek esetében viszont kifejezetten feszélyező lehet. Annyit persze tudhatunk az elmúlt bő két évtized tapasztalatai alapján, hogy Putyin ilyen jellegű „figyelmességei” kifejezetten megtervezettek, és alapvetően az erődemonstrációt szolgálják.

Putyin szereti megvárakoztatni tárgyalópartnereit

A moszkvai tárgyalás hossza is túlmutatott bőven a protokoll keretein, de ahhoz képest a magyar miniszterelnök még jól járt, hogy Angela Merkelnek 2014-ben 4 óra 15 percet kellett várnia az orosz elnökre egyedül ücsörögve – ezzel „megdöntötte” az ukrán elnök, Viktor Janukovics 240 perces rekordját, amit két évvel korábban állított föl akaratán kívül. A Putyin által hosszan megvárakoztatott elnökök listája is beszédes, köztük van Julija Timosenko, Aljakszandr Lukasenka és Abe Sinzó, akiket három órán keresztül előszobáztatott az orosz elnök – ezalatt A keresztapa első részét is megtekinthették volna.

Angela Merkel és a labrador találkozása

Persze volt ennél kellemetlenebb szituáció is a német szövetségi kancellár számára. A köztudottan kutyafóbiás Merkelnek 2007-ben a kedvenc labradorját is bemutatta Vlagyimir Putyin. Ezt követően nem kis színészi kvalitásáról számot adva szabadkozott az orosz vezető, hogy nem volt tisztában a német miniszterelnök asszonynak ezzel a félelmével, és úriemberhez méltón elnézést is kért tőle. Merkelt azonban ez nem hatotta meg, teljesen kiakadt a tapintatlanságon, és így vágott vissza: 

Értem, hogy miért kellett ezt tennie. Bizonyítani akarta, hogy ő a férfi, pedig csak a saját gyengeségétől fél. Oroszországnak semmije sincs: se sikeres politikája, se sikeres gazdasága. Csak ez van neki.

Putyin, a fekete öves késő

Putyin másik kifejlesztett „technikája” a megbeszélt találkozókról való késés. Úgy tűnik, hogy a karate mellett ebben is eljutott a nyolcdanos fokozatig az elmúlt közel húsz év során. 2015-ben például magát Ferenc pápát várakoztatta meg a Vatikánban a fiatalkorában hithű kommunista, de ma már a pravoszláv egyházhoz való elköteleződését erősen hangsúlyozó orosz vezető. Donald Trumpnak pedig 45 perc toporgás jutott Helsinkiben az elnöki palotában 2018-ban, a közös sajtótájékoztatójuk így röpke két órát csúszott. Ez azért is érdekes, mert Putyin egy korábbi nemzetközi konferencián „színpompás embernek” nevezte Trumpot, akivel szimpatizált is, főleg az elődjéhez képest. Putyin persze nem első alkalommal tréfált meg egy amerikai elnököt, 2012-ben Barack Obama életéből is elrabolt 40 percet. A megváratások később hosszúra növekedő sorát sem akárkivel nyitotta 2003-ban: a 70 éve trónon lévő II. Erzsébet volt az első áldozata, ám akkor még csak egy szolid fertályórányival csúszott meg Oroszország elnöke. 

(Borítókép: Vlagyimir Putyin és Orbán Viktor miniszterelnök tárgyalása Moszkvában 2022. február 1-jén. Fotó: MTI / Kreml)