Az ukrán elnök szerint brutális volt az előző éjszaka
További Külföld cikkek
- Kína bejelentette: fel fognak lépni a Tajvannak nyújtott legújabb amerikai támogatással szemben
- Meghalt a brit szexguru, aki milliókat világosított fel a nemi együttlétről
- Vörös listára helyezhetik az Interpolnál a Magyarországra menekült lengyel miniszterhelyettest
- Új külügyminisztert nevezett ki a szíriai vezetés
- Az Egyesült Államok felajánlotta segítségét a németországi terrortámadás kivizsgálásához
Közlése szerint az orosz csapatok gyakorlatilag „mindent támadtak” az éjjel. Több alkalommal is rakétatámadást intéztek olyan civil létesítmények ellen, amelyeknek még a közelében sincsenek katonai célpontok – mondta, utalva többek közt arra, hogy a vaszilkovi olajtározó ellen, valamint a kijevi radioaktív hulladéktároló, valamint más civil célpontok ellen is rakétacsapást hajtottak végre.
Oroszország hiába vár Ukrajnára Minszkben
Vasárnap reggel a Kreml közölte, hogy az orosz békedelegáció megérkezett Minszkbe és ugyanide várják az ukránokat is, ha tárgyalni akarnak egy fegyverszünetről. Volodimir Zelenszkij azt mondta: ha az oroszok nem törtek volna be a belarusz területekről is Ukrajnába, akkor hajlandóak lettek volna ott tárgyalni, de így szó sem lehet erről. Hozzátette: Ukrajna ettől függetlenül nyitott az oroszokkal való tárgyalásra, de csak olyan országban, amely nem részese az ellenük irányuló agressziónak – írja a Sky News.
A BBC ukrán nyelvű oldala szerint Zelenszkij név szerint említette Budapestet, Varsót, Pozsonyt, Isztambult és Bakut is, mint olyan tárgyalási helyszíneket, amelyek közül bármelyik megfelel a számukra.
Mindenkit várnak a harcra
A beszéddel párhuzamosan megjelent egy közlemény is az ukrán elnöki hivatal weboldalán. Ebben azt írták:
Bárki, aki csatlakozni akar Ukrajna, Európa és a világ védelméhez, jöhet és csatlakozhat a harchoz, és vállt vállnak vetve harcolhat az ukránokkal az orosz háborús bűnösök ellen.
Ezzel összefüggésben idéztek egy 2016-os elnöki rendeletet is, amelyben arról rendelkeztek, hogy önkéntes alapon akár külföldi állampolgárok is csatlakozhatnak az ukrán fegyveres erőkhöz. A mostani közleményben azt írták: a jelentkezőkből egy külön nemzetközi légiót szervezne az ukrán védelmi minisztérium – írja a Guardian.
Nemrég egyébként az is kiderült, hogy a francia idegenlégióban szolgáló ukránok is hazatérhetnek, bár az nem egyértelmű, hogy a felszerelésüket vihetik-e magukkal.
Update: The news about the issuance of combat gear has not been confirmed. Nevertheless, there are many soldiers within the #French Foreign Legion willing to go to Ukraine.
— NEXTA (@nexta_tv) February 27, 2022
(Borítókép: Egy égő olajraktár Kijevben a Vasylkiv katonai légibázis közelében 2022. február 27-én. Fotó: Maksim Levin / Reuters)