Kijevből jelentjük: dacos a hangulat, a helyiek a végsőkig kitartanak
![2022-03-05T172443Z 939425808 RC2DWS9V69TC RTRMADP 3 UKRAINE-CRIR](https://kep.index.hu/1/0/4216/42163/421637/42163738_72fd07f4a52bde8730f6432079c9cad2_wm.jpg)
További Külföld cikkek
-
Amerikai nehézbombákkal gazdagodott Izrael
- Nemzetbiztonsági rémálomra figyelmeztetnek Elon Musk ügynöksége miatt
- Szamarakat festettek át zebrára egy kínai állatkertben, hogy odacsalogassák a látogatókat
- Meggyilkolták a világ első nyíltan meleg imámját Dél-Afrikában
- Kényszerleszállást kellett végrehajtania egy tenerifei járatnak, de az utas mégis meghalt
Kollégánk immár másfél hete tartózkodik Ukrajnában. Útja Kárpátaljáról előbb Lvivbe vezetett – a nyugatukrán városban uralkodó állapotokról itt írtunk –, majd onnan némileg kaotikus körülmények között, vonattal érkezett meg a fővárosba. A pályaudvarokon óriási a tömeg, és ránézésre káosz uralkodik, ám a helyiek önkéntesek segítségével mindent irányításuk alatt tartanak.
Békés volt a vonatút Kijevbe, nem volt érezhető a feszültség. A kelet felől érkező vonatok viszont tele vannak, érthető módon sokan menekülnek a harci cselekmények irányából. A hírek szerint azonban egyre többen mennek vissza oda, többek között Harkivba, mivel a lengyel határon kissé körülményes az átkelés, így sokan inkább visszafordulnak
– mondta Kijevben tartózkodó kollégánk, aki hozzátette: előfordult olyan is az elmúlt napokban, hogy a humanitárius folyosót, azaz a civileket is célba vette az orosz hadsereg.
Kiss Dániel elárulta: a helyiek főként a televízióból és a Telegramról tájékozódnak, előbbi Volodimir Zelenszkij elnök bejelentkezései mellett a háború minden apró mozzanatáról beszámol. És hogy milyen a közhangulat Ukrajnában?
Dacos. Nincs elkeseredettség, az emberek folyamatosan öntik egymásba a lelket. Mindenki dacol a megszálló erőkkel szemben, nem mozdulnak, harcolnak az országukért.
A bejelentkezésben beszélgettünk még többek között arról is,
- hogyan néz ki a mindennapi élet egy atombunkerben,
- mit csinálnak a fővárosban a helyiek,
- kiürültek-e a polcok Kijevben, és mennyire égető a készlethiány,
- valamint hogyan készül a város az esetleges ostromra.
Folyamatosan követjük az orosz–ukrán háború eseményeit, percről percre frissülő cikkünket itt találja.
(Borítókép: Emberek homokkal teli zsákokat helyeznek el a Függetlenség terén Kijev központjában 2022. március 5-én. Fotó:Serhii Nuzhnenko / Reuters)