![](https://kep.index.hu/1/0/4236/42361/423612/42361216_3233444_de0146ae5830d1f7e2b7117a42ffee3f_wm.jpg)
A felek közös megegyezése alapján az Ukrajnában kitört háború miatt elhalasztják a lengyel–magyar barátság napjának lengyelországi ünnepségét – tartalmazza a lengyel Köztársasági Elnöki Hivatal közleménye, amelynek tartalmáról a magyar Köztársasági Elnöki Hivatal vasárnap tájékoztatta az MTI-t.
Az idei évben a lengyel–magyar barátság napot március 18–19-én tartottuk volna Bochniában, de az Ukrajnában kitört háború miatt mindkét fél egyetértésével későbbi időpontra halasztottuk
– fogalmaztak lengyel részről a dokumentumban.
Közösen úgy gondoltuk, hogy miközben az ukránok heroikus küzdelmet folytatnak a megszállt szülőföldért, ez most nem megfelelő idő arra, hogy mi boldogan ünnepeljünk
– fűzték hozzá.
Ugyanakkor – folytatódik a közlemény – Andrzej Duda lengyel államfő szorgalmazza, hogy a biztonsági helyzet függvényében a barátságnapot az első adandó alkalommal tartsák meg, hiszen Áder János magyar köztársasági elnökkel és feleségével a lengyel államfői házaspár baráti viszonyt ápol.
Jó reggelt kívánunk a kedves olvasóinknak!
Az Index vasárnap is beszámol Oroszország ukrajnai inváziójáról – kövesse velünk az eseményeket percről percre!