Egymás után másodszor nyerte meg az oxfordi vitaversenyt a magyar csapat
További Külföld cikkek
- Harminckét ember meghalt egy buszbalesetben Brazíliában
- Legalább 13 ember meghalt Nigériában, amikor tömegverekedés alakult ki a karácsonyi adományok elosztása miatt
- Terror Magdeburgban: egy kilencéves gyerek is a támadás áldozata
- Hatvan év után végleg kivonul az egyik legnagyobb európai ország Csádból
- Fidesz−KDNP EP-delegációja: A fizikai bántalmazás nem fér be a véleménynyilvánítás szabadságának keretei közé
Winston Churchill, Teréz anya, a dalai láma, Bobby Kennedy, Ronald Reagan, sőt Diego Maradona is megfordult már a világ egyik legrégebbi vitatársasága, az 1823-ban alapított Oxford Union legendás, a bordó falakról és a brit alsóházat idéző berendezésről híres termében. A főként oxfordi oktatókból és hallgatókból álló „debate society” vitaestjeire rendszeresen hívnak el politikusokat, művészeket, egyházi vezetőket, sőt sportolókat is, de az Oxford Union szervezi a világ egyik legnagyobb és legnevesebb, kifejezetten középiskolásoknak szóló vitaversenyét, az Oxford Schoolst is. A verseny döntőjében rendszerint száz-százhúsz csapat vesz részt, akik angol nyelven vitáznak – többek között politikai, nemzetközi, jogi és más témákról – írta meg az Eduline.
Még soha nem fordult elő ilyen a verseny történetében
A verseny döntőjét az ESL, vagyis az English as a Second Language kategóriában idén két magyar középiskolás – Balázs Julianna, a budapesti Karinthy Frigyes Gimnázium és Törőcsik Lili, a budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Gimnázium tizenegyedikes diákja – nyerte meg. A Milestone Intézet színeiben indultak az Oxford Schoolson, nem először: tavaly az „újonc” kategóriában lettek elsők, vagyis az Oxford Schools három kategóriája közül kettőben már megszerezték az első helyet. Ilyen korábban még nem történt: a verseny történetében eddig egyszer sem fordult elő, hogy ugyanaz a csapat két egymást követő évben, két különböző kategóriában győzte le a többi diákot.
Az oxfordi döntőben egyébként négy magyar csapat vett részt: a Milestone-é mellett ott volt Oxfordban az American International School of Budapesté (AISB), valamint az Engame Akadémia két csapata is. A „ESL final"-be két csapat – a Milestone és az AISB – jutott. Az utolsó vitában arról kellett pró és kontra érveket megfogalmazni, hogy a büntetőjoggal kapcsolatos szakpolitikai döntéseket nem a területtel megbízott politikusok, hanem inkább szakértők kezébe kellene adni.
A brit parlamenti vitastílus szabályrendszerét kell használni
Az Oxford Schools versenyen a brit parlamenti vitastílus szabályrendszerét kell követni: a vitában négy kétfős csapat vehet részt, a szabályok meghatározzák a beszédek sorrendjét és hosszát, sőt azt is, hogy ki és mikor tehet fel kérdéseket a megadott állítás mellett/ellen érvelőknek. A döntést, hogy ki érvelt a legmeggyőzőbben, bírák hozzák meg.
Az oxfordi versenyen nem adnak meg előre témákat, kis túlzással bármi előkerülhet – bár rendszerint vannak társadalmi egyenlőtlenségekről, külpolitikáról, gazdaságról, jogról, népszerű kultúráról szóló témák. A kétfős csapatoknak az adott témáról ott helyben, segítség – vagyis internet, könyvtár, újságok – nélkül, negyedóra alatt kell felkészülniük.