Itt a hivatalos jelentés, ennyi majomhimlő-fertőzöttet azonosítottak eddig
![GettyImages-1144009658](https://kep.index.hu/1/0/4339/43397/433972/43397210_f677ee205e1efa643a35a0d2462b731b_wm.jpg)
További Külföld cikkek
-
Amerikai nehézbombákkal gazdagodott Izrael
- Nemzetbiztonsági rémálomra figyelmeztetnek Elon Musk ügynöksége miatt
- Szamarakat festettek át zebrára egy kínai állatkertben, hogy odacsalogassák a látogatókat
- Meggyilkolták a világ első nyíltan meleg imámját Dél-Afrikában
- Kényszerleszállást kellett végrehajtania egy tenerifei járatnak, de az utas mégis meghalt
Az első svájci fertőzött egy Bern kantoni lakos, aki külföldön került kapcsolatba a vírussal – közölte a kanton egészségügyi igazgatósága. A hatóságok közleménye szerint megtörtént a kontaktkövetés, az érintetteket tájékoztatták. A fertőzött ambuláns kezelést kap és otthonában helyezték karantén alá.
Berlinben legalább két fertőzöttet azonosítottak – közölték szombaton a német főváros egészségügyi hatóságai. Egy nappal korábban Münchenben észlelték az első esetet, egy 26 éves brazil férfi a fertőzött.
Hollandiában regisztrációs kötelezettséget vezettek be a majomhimlőgyanús esetekre, a megbetegedések nyomon követése érdekében. Hollandiában eddig két fertőzöttet azonosítottak.
A spanyol hatóságok vizsgálatot indítottak annak feltárására, hogy fertőző góc van-e Gran Canaria szigetén – írta szombaton az el País című spanyol napilap egészségügyi illetékesekre hivatkozva. A szigeten mintegy 80 ezer spanyol és külföldi vett részt a Maspalomas melegfesztiválon május 5. és 15. között. Állításuk szerint a fesztiválon részt vett madridi, olasz és tenerifei férfiak vírustesztje lett pozitív. Spanyolországban eddig 30 fertőzöttet és 23 gyanús esetet észleltek. A szomszédos Portugáliában a Público című napilap szerint 23 megerősített fertőzöttet találtak.
A La Libre Belgique internetes kiadása pénteken számolt be arról, hogy Belgiumban három, úgynevezett majomhimlővel fertőzött embert vettek nyilvántartásba. Mindhárom esetet Flandriában, az ország északi, flamand nyelvű tartományában észlelték.
Ausztráliában is megjelent a vírus, a fertőzött egy Victoria államban élő férfi, aki nemrégiben tért vissza Nagy-Britanniából.
Izraelben szombaton azonosították az első fertőzöttet, a harmincéves férfi Nyugat-Európából tért vissza – közölte a tel-avivi Isilov kórház.
A BBC szintén a WHO-ra hivatkozva szombaton tette közzé, hogy nem tizenegy, hanem már tizennégy országban azonosították a fertőzést.
Kiütések, láz és fejfájás
A Közép- és Nyugat-Afrika trópusi esőerdeiben is ritka vírust Európában először 2018-ban, az Egyesült Királyságban azonosították. A tünetek közé a kiütések, a láz, fejfájás, izomfájdalom, hátfájás, duzzadt nyirokcsomók, hidegrázás és fáradtság tartoznak.
Az ember és ember között nehezen, de személyes érintkezés alatt elsősorban testnedvek, köztük a nyál útján terjedő majomhimlő vírusának nincs ellenszere. Az eredetileg feketehimlő ellen készült vakcinák mindazonáltal bizonyos fokú védelmet nyújtanak a csak ritkán halálos majomhimlő ellen.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) közlése szerint a nyugati országokban az esetek többségét férfiakkal szexuális kapcsolatban lévő férfiak esetében észlelték. A WHO kutatja a vírus átadásának lehetséges módjait – írja az MTI.
Az elmúlt napokban majomhimlős eseteket jelentettek egyebek között az Egyesült Királyságból, Portugáliából, Spanyolországból, Olaszországból, Svédországból, Franciaországból, valamint az Egyesült Államokból és Kanadából is. A WHO szerint világszerte mintegy nyolcvan fertőzöttet és megközelítőleg ötven gyanús esetet jelentettek tizenegy országból.
Az első európai, briteknél észlelt majomhimlős esetről ebben a cikkünkben írtunk. Arról, hogy több európai országban is terjedni kezdett, itt írtunk, a vírussal kapcsolatos tudományos vizsgálatokról, valamint az Egyesült Királyságban észlelt esetszám-növekedésről pedig ebben a cikkünkben számoltunk be. Arról, hogy mit lehet tudni a majomhimlő két variánsáról, ebben a cikkünkben írtunk.
(Borítókép: Testhőmérsékletet mérnek a Soekarno-Hatta nemzetközi repülőtéren 2019. május 15-én. Fotó: Aditya Irawan /NurPhoto / Getty Images)