Az Ukrán Állami Nyomozó Iroda (SBI) befejezte annak a büntetőügynek a nyomozását, amelyben Viktor Medvedcsuk ukrán parlamenti képviselőt hazaárulással és nemzeti vagyon kifosztásának kísérletével gyanúsítják – közölte az SBI csütörtökön a Telegramon.
Az Állami Nyomozó Iroda nyomozói befejezték az előzetes nyomozást annak a büntetőeljárásnak a részeként, amelyet Viktor Medvedcsuk ukrán népi képviselő (Ellenzéki Platform – Az életért) ellen hazaárulás és a háborús törvények és szokások megsértése miatt folytattak
– áll az SBI közleményében. Hozzátették: a vádemelést bíróság elé terjesztették.
A nyomozók szerint Medvedcsuk „segítséget nyújtott Oroszországnak az Ukrajna elleni felforgató tevékenységek végrehajtásához, és információkat gyűjtött azokról a helyekről, ahová Ukrajna katonai alakulatait telepítették; valamint segített ukrán állampolgárokat bevonni az államra káros akciókba a társadalompolitikai helyzet destabilizálása érdekében” – számolt be az Interfax.
Ez volt mára az Index percről percre közvetítése, köszönjük megtisztelő és kitartó figyelmüket.
Tartsanak velünk pénteken is, már korán reggel indítjuk hírfolyamunkat!
Oroszország kész átengedni az ukrán gabonát szállító hajókat a Fekete-tengeren – számolt be Vaszilij Nebezja, Oroszország állandó ENSZ-képviselője.
Ami az ukránokat illeti, hadd tisztítsák meg először a kikötőiket. Készen állunk a biztonságos áthaladás biztosítására, de először nekik kell az aknákat felszámolniuk – ezek az ő aknáik, nem a mieink
– mondta újságíróknak a képviselő, hozzátéve: Kijev nemcsak aknákat telepített a kikötőkbe, hanem hajókat is elsüllyesztett ott – írta a Ria Novosztyi.
Öt ellenséges támadást vertek vissza az ukrán katonák a luhanszki és donyecki régióban június 2-án – számolt be az Ukrán Egyesített Erők Csoportja.
Az Egyesített Erők továbbra is védelmi hadműveleteket hajtanak végre Donyeck és Luhansz irányába. Az ellenség a teljes védelmi övezetben harci repülőgépeket és többszörös kilövő rakétarendszereket használ. Két helyszínen továbbra is folynak csaták
– írták a bejegyzésben.
Az ukrán kikötők orosz blokádja destabilizációhoz és tömeges tiltakozásokhoz vezethet Afrikában és Európában – jósolta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön egy pozsonyi nemzetközi biztonsági fórumon, videokapcsolás útján elmondott felszólalásában.
Nem kerülhetjük meg kikötőink orosz blokádjának kérdését. Emiatt a világ élelmiszerválság küszöbén áll. Nem csak élelmezési problémákról van szó. Ez piaci hiányt okoz, katasztrofális drágulást az alapélelmiszerek esetében, és több tízmillió embert fenyeget éhezéssel
– idézte az Ukrajinszka Pravda hírportál az elnököt.
Zelenszkij szerint, ha ezt nem akadályozzák meg, akkor ez Afrika, Ázsia egyes országaiban politikai káoszhoz vezet, és ebből adódóan migrációs válsághoz is Európában, amikor az éhezéssel küzdő országokból oda menekülnek. Ez pedig nagyszabású tiltakozásokhoz vezet majd – írta az MTI.
Ukrán menekültek ezrei hagyták el Bulgáriát az utóbbi napokban, aminek egyik oka a dpa német hírügynökség szerint az, hogy nem hajlandók a Fekete-tenger partján lévő üdülőkből az ország központi részein lévő befogadóközpontokba átköltözni.
Az emberek buszokkal keltek át Romániába, majd onnan Nyugat-Európa országaiba, valamint hazájukba, Ukrajnába folytatták útjukat. A bolgár hatóságok szerint csütörtökön mintegy 80 600 ukrán menekültet tartottak nyilván az ország területén, számuk hétfőn még hozzávetőleg 90 ezer volt.
A háború kezdetén menekültek ezreit szállásolták el ingyenesen a Fekete-tenger mentén épült bolgár hotelekben. Azonban Kalina Konsztantinova bolgár miniszterelnök-helyettes hétfőn bejelentette, hogy a turisztikai szezon kezdete előtt az embereket átszállítják az ország központi térségeiben található központokba – írta az MTI.
Az Ukrán Állami Nyomozó Iroda (SBI) befejezte annak a büntetőügynek a nyomozását, amelyben Viktor Medvedcsuk ukrán parlamenti képviselőt hazaárulással és nemzeti vagyon kifosztásának kísérletével gyanúsítják – közölte az SBI csütörtökön a Telegramon.
Az Állami Nyomozó Iroda nyomozói befejezték az előzetes nyomozást annak a büntetőeljárásnak a részeként, amelyet Viktor Medvedcsuk ukrán népi képviselő (Ellenzéki Platform – Az életért) ellen hazaárulás és a háborús törvények és szokások megsértése miatt folytattak
– áll az SBI közleményében. Hozzátették: a vádemelést bíróság elé terjesztették.
A nyomozók szerint Medvedcsuk „segítséget nyújtott Oroszországnak az Ukrajna elleni felforgató tevékenységek végrehajtásához, és információkat gyűjtött azokról a helyekről, ahová Ukrajna katonai alakulatait telepítették; valamint segített ukrán állampolgárokat bevonni az államra káros akciókba a társadalompolitikai helyzet destabilizálása érdekében” – számolt be az Interfax.
Az európai uniós tagállamok közötti szolidaritás nem egyirányú utca, és a közösség eddig a legteljesebb mértékben szolidáris volt Magyarországgal – jelentette ki Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke Oroszország Ukrajna elleni háborújával kapcsolatban.
A holland szociáldemokrata politikus kiemelte: az Ukrajna elleni orosz agresszió ügyében az Európai Unió elvárhatja a szolidaritást Magyarországtól, mert nemcsak egy háborúról van szó, hanem „az európai értékekről” is.
Vlagyimir Putyin orosz elnök megpróbálja normaként bevezetni az autokráciát Európában, megpróbálja aláásni az értékeinket és az életmódunkat, és arra törekszik, hogy ne a demokrácia legyen az alap Európában. Ezt nem engedhetjük, ezzel szembe kell szállni
– mondta Frans Timmermans.
Azzal összefüggésben, hogy az EU végül mégsem helyezi az Ukrajna elleni támadás miatt büntetőintézkedésekkel sújtott emberek listájára Kirill orosz pátriárkát, kifejtette:
már nem tud megértéssel viszonyulni a magyar kormány és vezetője, Orbán Viktor tevékenysége iránt.
Azt mondta, hogy az EU „maximális szolidaritással” viselkedett Magyarországgal, ezt mutatja az orosz olajembargó szabályozása is. Azonban a szolidaritás nem egyirányú utca. Kifejtette: soha nem volt titok, hogy Orbán Viktor nagyon jóban van Vlagyimir Putyinnal, és a magyar kormányfő ezt kifejezésre is juttatta az EU-ban.
Be kell látni, hogy az EU-ban sok-sok évig mindent eltűrtek, amit Orbán tett, és a magyar miniszterelnök sokáig otthonra lelt az Európai Néppártban (EPP), amely minden bírálatra azzal reagált, hogy az EPP-tagság révén van némi befolyásuk a tevékenységére, és e tagság nélkül minden sokkal rosszabb lenne.
Ennek révén Orbán Viktor úgy érezhette, hogy azt tehet, amit csak akar, mert úgyis minden átmegy. Most azonban az EU elvárhatja a szolidaritást, és véget kell vetni a „játszadozásnak” – mondta az Európai Bizottság alelnöke az MTI szerint.
Újabb szankciókat vetett ki csütörtökön az Egyesült Államok orosz üzletemberekkel és kormány-tisztségviselőkkel szemben az ukrajnai hadművelet miatt.
Az amerikai pénzügyminisztérium és külügyminisztérium közösen jelentette be a Vlagyimir Putyin orosz elnök környezetéhez tartozó újabb személyek elleni büntetőintézkedéseket.
Szankciós listára került
Büntetőintézkedésekkel sújtottak további öt oligarchát, köztük Alekszej Mordasov milliárdost, a Szeversztal acélipari óriás és a Nord Gold aranykitermelő tulajdonosát, valamint családját is.
Mindemellett lefoglaltak az orosz elnökkel kapcsolatba hozható további jachtokat. Az amerikai pénzügyi tárca tájékoztatása szerint az orosz zászló alatt hajózó Graceful és a Kajmán-szigeteki zászló alatt hajózó Olympia nevű jachtokról van szó, amelyeken Putyin többször is utazott Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök társaságában – írja az MTI.
Az Ukrán Fegyveres Erők visszaküldik a frontra a visszavonuló katonáikat Szeverdonyecknél – mondta a Csecsen Köztársaság vezetője, Apti Alaudinov.
Szerinte azok a katonák, akik a luhanszki régióban Szeverdonyeckből Liszicsanszkba vonultak vissza (a jelenleg részben orosz ellenőrzés alatt álló ipari övezetbe), azt a parancsot kapták, hogy térjenek vissza a harctérre.
Liszicsanszkból 150-200 embert küldtek vissza az ipari övezetbe. Fogva tartunk embereket – a foglyok azt vallják, erőszakkal kényszerítik őket, halállal fenyegetve, hogy maradjanak ezen a területen, vagyis nem kapnak engedélyt a visszavonulásra
– idézi a TASZSZ Alaudinovot.
Az orosz fegyveres erők nagy pontosságú levegő-föld fegyverekkel megsemmisítették az ukrán Kraken és Azov ukrán alakulat vezetési pontjait Harkiv közelében – jelentette ki Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a csütörtöki hadijelentést ismertetve.
Nagy pontosságú levegő-föld rakéták az ukrán fegyveres erők 21 élőerő- és hadfelszerelés-összpontosulását találták el, köztük a Kraken és az Azov ukrán náci alakulat vezetési pontjait Harkiv közelében
– mondta.
Korábbi orosz tájékoztatás szerint a Kraken, amelynek soraiban szabadon bocsátott bűnözők szolgálnak, az orosz hadifoglyok megkínzása és az oroszbarátnak nyilvánított civilekkel szembeni kegyetlenkedése által vált hírhedtté. Az Azov a mariupoli Azovsztal acélműben kapitulált alakulatnak a náci jelképeket immár mellőző, újraszervezett változata – írta az MTI.
Körülbelül 800 ember – köztük kiskorúak is – egy szeverodonyecki vegyi üzemben, az Azot-gyárban keresett menedéket – közölte Szerhij Hajdaj, a luhanszki terület kormányzója.
Mint megírtuk, az orosz tüzérség szerdán már néhány lövést leadott a létesítményre, és eltaláltak egy olyan raktárat is, amelyben, úgy tudni, hogy metanolt tároltak. A helyi hatóságok arra figyelmeztettek, hogy mérgező anyag került a levegőbe.
A gyárat még a szovjet korszakban alakították menedékhellyé. Szerhij Hajdaj szerint most olyan civilek menekültek oda, akik nem akarták elhagyni a várost az evakuáció kezdete után sem.
A kormányzó azt is közölte:
ELKÉPZELHETŐ, HOGY A GYÁR ALATT is VESZÉLYES VEGYI ANYAGOKAT IS TÁROLNAK.
Szeverodonyeckben jelenleg is kemény küzdelem folyik. A város a luhanszki területen az ukránok utolsó nagyobb bástyája, amelyet most megpróbálnak elfoglalni az oroszok.
Tíz év börtönre ítélték az ideiglenesen megszállt területekért és a lakóhelyüket elhagyni kényszerült emberekért felelős volt ukrán miniszterhelyettest, Jurij Grimcsakot.
A miniszterhelyettest az Ukrán Biztonsági Szolgálat több millió dollár kenőpénz elfogadása és zsarolás miatt tartóztatta le – írta az UNIAN.
Orosz hackerek kibertámadást hajtottak végre ukrán kormányhivatalok ellen – számolt be Ukrajna Speciális Kommunikációs és Információvédelmi Állami Szolgálata.
A szolgálat felhívja az állami szervezetek dolgozóinak figyelmét egy veszélyes e-mailre, amelyben az „acruals.docx változás a bérekben” fájl szerepel. A dokumentum megnyitása egy bizonyos Cobalt Strike Beacon kártevővel fertőzi meg a számítógépeket – írta az UNIAN.
Abszolút nemkívánatos forgatókönyv, hogy az ukrán hadsereg külföldi fegyverekkel mérjen csapást orosz területen lévő célpontokra, ez jelentősen rontana a helyzeten – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő.
Ukrajnát továbbra is fegyverekkel tömik tele, a legmodernebbekkel. Továbbra sem akarok beszélni azokról az abszolút nemkívánatos és nagyon kellemetlen forgatókönyvekről, amikor ezeket a fegyvereket hipotetikusan megpróbálhatják felhasználni a területünkön lévő célpontok ellen. Ez jelentősen kedvezőtlen irányba változtatná meg a helyzetet
– véleményezte a Kreml az Ukrajnába irányuló újabb amerikai fegyverszállításokat.
Peszkov szerint a fegyverszállítások nem változtatják meg a különleges hadművelet paramétereit és célját, csak még több szenvedést fognak okozni Ukrajnának, amely „egyszerűen eszköz az oda fegyvereket szállító országok kezében” – írja az MTI.
„Átment” a hatodik brüsszeli szankciós csomag – közölte a külgazdasági és külügyminiszter azzal kapcsolatban, hogy az európai uniós országok nagykövetei csütörtökön jóváhagyták az Oroszország elleni újabb büntetőintézkedések végső szövegváltozatát.
Szijjártó Péter a Facebook-oldalán értékelt:
Hosszú csatát vívtunk, de megérte. Megérte ellenállni a nyomásgyakorlásnak, megérte szembemenni a nemzeti érdekeink feladását követelő mainstreammel, és megérte elviselni számos európai politikus és újságíró hazug vádjait
– mondta Szijjártó Péter, hozzátéve: megérte, mert a csővezetékes szállításnak adott szankciós mentességgel meg tudták védeni Magyarország energiaellátásának biztonságát.
Ha nem harcoltunk volna, akkor ellehetetlenült volna Magyarország kőolajellátása, és a gazdaság leállt volna.
Két olyan orosz hajó is a Fekete-tengeren tartózkodik, amelyek 16 Kalibr típusú cirkálórakétát indíthatnak el – számolt be az Ukrán Fegyveres Erők igazgatójának helyettese, Alekszej Gromov.
A fekete-tengeri hadműveleti övezetben az ellenség továbbra is blokkolja a civil hajózást. Jelenleg két nagy pontosságú fegyverhordozót tart készenlétben
– idézi az UNIAN Gromovot.
Egy drónfelvételen az látható, hogy a donyecki régióban egymás után két tankelhárító aknára is ráhajtott egy orosz harckocsi, majd egy rakéta is eltalálta, de a személyzet túlélte a támadást.
Az eset Marinka település közelében történt, amelyet jelenleg az oroszok próbálnak elfoglalni. A második aknarobbanás az egész harckocsit megrázta, de a személyzetnek sikerült kimásznia a járműből – alig 1-2 másodperccel azelőtt, hogy egy rakéta is eltalálta őket. Az után a robbanás után a harckocsi kigyulladt és kiégett.
Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tárgyal pénteken az ukrajnai konfliktust övező kérdésekről Szocsiban Macky Sall szenegáli államfő, aki egyben az Afrikai Unió (AU) soros elnöke is.
A látogatás az Afrikai Unió soros elnöksége azon erőfeszítéseinek sorába illeszkedik, amelyekkel a szervezet igyekszik elősegíteni a tűzszünetet Ukrajnában, és feloldani a különösen az afrikai országokat sújtó gabona- és műtrágyaszállítmányok blokádját.
Sallt, aki csütörtökön már megérkezett Szocsiba, hivatalos útján elkíséri az Afrikai Unió Bizottságának elnöke is.
Ugyanezen szellemben fogadta el az Afrikai Unió Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kérését is, hogy videóüzenetben szólhasson a szervezethez
– ismertette Sall hivatala, hozzátéve, hogy ez utóbbi esemény időpontját még nem tűzték ki – írja az MTI.
Svédország újabb katonai segélycsomagot küld Ukrajnának – jelentette be a svéd kormány.
A csomag tartalmaz hajók elleni rakétákat, páncéltörő gránátvetőket és mesterlövészpuskákat is.
A kormány azt javasolja, hogy Ukrajnát olyan védelmi felszereléssel lássuk el, amely hajóellenes rakétákat, például Robot 17 és AG 90 mesterlövészpuskát, valamint további ötezer Pansarskott 86-ot tartalmaz
– idézi a közleményt az UNIAN.
Ukrajna fontolóra veheti a zaporizzsjai atomerőmű leállítását – közölte a BBC az Interfaxra hivatkozva.
Az atomerőmű jelenleg az oroszok által megszállt területen fekszik, ezért Kijev elveszítheti az irányítást a telephelyen végzett műveletek felett. Azonban Ukrajna miniszterelnök-helyettese, Irina Verescsuk szerint mindaddig, amíg a munkások végrehajtják az utasításokat, nem állítják le az erőművet.
A délkelet-ukrajnai létesítmény Európa legnagyobb atomerőműve.
A török Baykar cég ingyen ad Ukrajnának Bayraktar B12-es típusú, pilóta nélküli repülőgépet, miután Litvániában összegyűjtötték a pénzt, hogy megvásárolják a drónt Ukrajnának – jelentette be Arydas Anušauskas litván nemzetvédelmi miniszter és a Baykar.
Litvániában közösségi finanszírozással összegyűjtötték a pénzt arra, hogy a balti ország új drónt vásárolhasson Ukrajnának az Oroszország elleni háborúban. A pilóta nélküli repülőgépek kifejlesztésére specializálódott török Baykar cég azonban úgy döntött, hogy térítésmentesen adja át Kijevnek a drónt,
cserében azt kérte, az összegyűlt pénzt ajánlják fel humanitárius segélyként Ukrajnának.
A három nap alatt összegyűjtött, hatmillió eurónyi (mai árfolyamon 2,3 milliárd forintnyi) pénzből a drónhoz megfelelő lőszereket vásárolnak, a maradékot pedig Ukrajna támogatására ajánlják fel – közölte a litván honvédelmi miniszter az MTI szerint.
Az orosz kormányzat reagált arra, hogy csütörtök délután elfogadták az Európai Unió hatodik oroszellenes szankciós csomagját.
AZ AFP hírügynökség szerint úgy fogalmaztak: a szankciók mindenekfelett az európai fogyasztóknak lesznek fájdalmasak.
#BREAKING Russia says EU oil embargo will hurt European consumers 'above all' pic.twitter.com/Z3iXmxojFW
— AFP News Agency (@AFP) June 2, 2022
A szankciós csomag fő kérdése heteken át az olajembargó volt, amelyet Magyarország ellenzett. Hétfő éjjel ebben a kérdésben sikerült megállapodásra jutni.
A következő napokban viszont kiderült, hogy a magyar kormány a Vlagyimir Putyin támogatójának számító orosz ortodox egyházfő, Kirill pátriárka elleni lépéseket is ellenzi. Csütörtökön így végül az uniós tagállamok nagykövetei úgy döntöttek, hogy ellene nem vezetnek be szankciókat, így fogadták végül el az új szankciós csomagot.
Bergyanszk városi tanácsának beszámolója szerint aknamentesítés közben történt robbanás a város kikötőjében.
Бердянск pic.twitter.com/Fm9116E0gi
— IgorGirkin (@GirkinGirkin) June 2, 2022
A vezetés Telegram-csatornán nyugtatta meg a lakosságot afelől, hogy a robbanásnak nincs köze egy újabb ukrán támadáshoz, csupán az ukrán haderő által hátrahagyott robbanószerek hatástalanítása közben élesedett egy fegyver.
A dél-ukrajnai Bergyanszkot még a háború kezdetén foglalták el az oroszok. Március 24-én ugyanennek a városnak a kikötőjében semmisítették meg az orosz fekete-tengeri flotta egyik deszanthajóját az ukránok.
Luxemburg nem ellenzi Ukrajna uniós csatlakozását, mindent megteszünk annak érdekében, hogy Ukrajna a lehető leghamarabb teljesíteni tudja a csatlakozás minden előfeltételét – jelentette ki Xavier Bettel luxemburgi kormányfő csütörtökön az ország parlamentjében, az ukrán elnökhöz, Volodimir Zelenszkijhez intézett beszédében – írja az MTI.
Xavier Bettel beszédében kiemelte: Ukrajna jövője Európában van, ezért fontos, hogy júniusban az Európai Unió pozitív visszajelzést küldjön az országnak csatlakozási kérelmével kapcsolatban. Szerinte az Oroszország elleni uniós szankciók nem felelősek az energia- és élelmiszerválságért, azokért egyedül Moszkva okolható.
Az az orosz narratíva kezd teret nyerni, amely szerint a válság kialakulása az EU hibája. Ennek következtében egyes országok egyre semlegesebbé válnak az ukrajnai háborúval kapcsolatban
– mondta Bettel.
Oroszország hősei címmel limitált kiadású állegókészletet adtak ki Oroszországban – számolt be a NEXTA.
#Russia has created its own analogue of Lego
— NEXTA (@nexta_tv) June 2, 2022
As a true "patriots of Russia," limited edition collection, which includes: prisoner transport vehicle, riot police officers and truncheons, was first of all given to children so that they could see in what country they live. pic.twitter.com/maarshua9E
A hírcsatorna szerint ezeket a termékeket nem a Lego márkaneve alatt forgalmazzák, de tartalmilag egyeznek a Lego alkotásaival. A készletben az Orosz Nemzeti Gárda (Roszgvardija) egységei, többek közt gumibotos rohamrendőrök és fegyverszállító járművek jelennek meg, ezeket a készleteket osztogatják az óvodások között.
Egy Twitter-felhasználó nem is hagyta szó nélkül, és megmutatta, hogy szerinte az Ukrajnában harcoló orosz katonák miként jelenhetnének meg ebben a legókészletben:
I have a suggestion for the "Patriots of Russia" collection: pic.twitter.com/IFsGHOq5kM
— svbl 💙💛 (@svblxyz) June 2, 2022
Megbeszélést tartott Ukrajna külügyminisztere, Dmitro Kuleba és a ghánai külügyminiszter, Shirley Ayorkor Botchway.
Ghána teljes támogatását fejezte ki Ukrajna Oroszország ellen vívott háborújával kapcsolatban, Dmitro Kuleba pedig biztosította arról az afrikai államokat, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy exportálni tudjanak Ghánának.
Spoke with Ghana’s @AyorkorBotchwey to affirm Ukraine’s willingness to develop ties with the African Union. She expressed full support for Ukraine as we resist Russian aggression. Discussed food security. I assured Ukraine spares no effort to deliver its goods to African states.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) June 2, 2022
Az Index korábban már írt arról, hogy az orosz–ukrán háború miatti búzaexport-blokkolás több szegényebb ország élelmiszer-ellátását is veszélyezteti.
Robbanás történt Bergyanszk kikötővárosában csütörtök délután.
Az eset részletei még nem ismertek, egyelőre csak annyit tudni, hogy a kikötőben robbant fel valami (egyelőre tehát az is elképzelhető, hogy a robbanást egy baleset okozta).
Бердянск pic.twitter.com/Fm9116E0gi
— IgorGirkin (@GirkinGirkin) June 2, 2022
A dél-ukrajnai Bergyanszkot még a háború kezdetén foglalták el az oroszok. Március 24-én ugyanennek a városnak a kikötőjében semmisítették meg az orosz fekete-tengeri flotta egyik deszanthajóját az ukránok.
Petr Andruscsenko, Mariupol polgármesterének tanácsadója arról számolt be két képpel, hogy pusztulnak a delfinek és más halak is Mariupol környékén.
A pestilence of dolphins began in the water area of #Mariupol, reports Peter Andriushchenko, adviser to the mayor of the city. pic.twitter.com/NrLf841O1q
— NEXTA (@nexta_tv) June 2, 2022
Sokan azt valószínűsítik, hogy valamilyen vegyi anyag kerülhetett az Azovi-tengerbe, és ez pusztítja az állatokat.
Mariupolban még mindig katasztrofális állapotok uralkodnak. A város polgármestere szerint a lakosok még mindig nem tudnak tiszta ivóvízhez és élelemhez jutni.
Oroszország honvédelmi minisztériuma szerint több száz külföldi zsoldost ölt meg az orosz haderő Ukrajnában – számolt be Igor Konasenkov vezérőrnagy.
A vezérőrnagy szerint a legtöbb katona azért esett el, mert nem volt megfelelő harctéri tapasztalata. Hozzátette: az elfogott zsoldosok a kihallgatásokon azt mondják, az ukrán védők elsősorban őket áldozzák fel, és halálukról sokszor a hozzátartozóikat sem értesítik – írta a TASZSZ.
Az orosz légi közlekedési ipar összeomlása miatt a diplomás pilóták 99 százaléka munka nélkül maradt – írja a Moscow Times.
Az ukrajnai háború miatti szankciók bevezetése után az orosz légitársaságok leállították az új pilóták felvételét, sőt a fuvarozók elbocsátják a személyzetet.
Pobedánál májusban nem történt meg az új pilóták toborzása, a Russzija Airlines a diplomásokat elutasítja. Az Aeroflot nem ad tájékoztatást a felvételről. Az Utair arról számolt be, hogy a cég nem toboroz újoncokat, míg az Azimut kijelentette, hogy van elég személyzet.