![](https://kep.index.hu/1/0/4380/43807/438078/43807820_3343112_cb98dd84c0665e5e463da691d85e9f93_wm.jpg)
Mihail Kaszjanov, aki 2000 és 2004 között volt Oroszország miniszterelnöke, az AFP hírügynökségnek azt mondta, hogy várakozásai szerint az ukrajnai háború akár két évig is eltarthat, de meggyőződése, hogy Oroszország visszatalál a demokratikus útra.
Miután Putyin kirúgta, Kaszjanov csatlakozott az orosz ellenzékhez, és a Kreml egyik leghangosabb kritikusa lett. Jelenleg az ellenzéki Népi Szabadság Párt, azaz a Parnasz vezetője.
A volt kormányfő szerint a háború akár két évig is eltarthat, és azt mondta, hogy feltétlenül szükséges, hogy Ukrajna diadalmaskodjon.
Ha Ukrajna elbukik, a balti államok következnek
– jelentette ki Kaszjanov, írja a Guardian.
A sokat látott politikus elmondta, szerinte Putyint végül egy, a biztonsági szolgálatok által irányított „báb” fogja leváltani.
Egy ilyen utód azonban nem sokáig tudná irányítani a rendszert, és végül Oroszország szabad és tisztességes választásokat rendezne – tette hozzá a volt miniszterelnök.
Köszöntjük olvasóinkat!
Kezdődik az Index élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Vasárnapi percről percre cikkünk ide kattintva érhető el.
Tartsanak velünk ma is!