Német Zsoltot elszomorította az Európai Bizottság döntése
Németh Zsolt az MTI-nek nyilatkozva kijelentette: elfogadhatatlan és meghökkentő az Európai Bizottság állásfoglalása, amely nem ajánl tagjelölti státuszt Georgiának. Hangsúlyozta azonban:
a tagjelölti státusz megadása Ukrajnának és Moldovának fontos lépés,
amely a Nyugat-Balkán több országát követően európai perspektívát biztosít ennek a két szomszédos országnak is. Rendkívül sajnálatosnak nevezte ugyanakkor, hogy az Európai Bizottság döntése figyelmen kívül hagyja a jelenlegi orosz katonai agresszió gyökerét jelentő, Georgiával szembeni 2008-as orosz katonai fellépést, amely nélkül – mint mondta – nem értelmezhető az ország helyzete, és a jelenleg kialakult háborús helyzet sem.
A közgyűlés magyar delegációjának vezetője reményét fejezte ki, hogy Georgia tagjelölti státuszának megtagadása miatt Ukrajna és Moldova európai perspektívája nem fog több kritikát kiváltani, mint elismerést és támogatást.
A jelenlegi helyzetben az egyetlen megoldás új lendületet adni az európai közös jövő építésének – mondta. Örömteli és fontos, hogy ebben a folyamatban hangsúlyosan jelenik meg az európai perspektíva, valamint az, hogy komoly lendületet kapott a finn és a svéd NATO-csatlakozás, illetve az Európa Tanács kilátásba helyezett negyedik csúcstalálkozójának megrendezése – tette hozzá Németh Zsolt.