Taktikai győzelem, stratégiai kérdőjelek – így áll most a háború

32BK8RW-highres
2022.07.05. 17:25
Folytatódik a háború donbaszi csatája, amely már hónapok óta dúl Kelet-Ukrajnában. Az oroszok Liszicsanszk nemrég történt elfoglalásával teljesítették egy céljukat, mivel ezáltal a teljes luhanszki terület az irányításuk alá került. A másik, a szakadárok által követelt terület, Donyeck elfoglalása azonban még hátravan. Most még az oroszoknál van a kezdeményezés, de kérdés, hogy meddig.

Liszicsanszk elfoglalását szombaton jelentették be az oroszok, és vasárnapra az ukránok is megerősítették a hírt. Ezután Vlagyimir Putyin arról beszélt, hogy a csapatok most egy kicsit pihenhetnek, és visszanyerhetik az erejüket, mielőtt újra támadásra vezényelnék őket. 

Kérdés, hogy meddig tarthat ez a pihenő, ha közben az ellenségeik sem maradnak tétlenek. Olekszij Aresztovics ukrán elnöki tanácsadó nemrég azt mondta: Donyeckben megerősített védelem várja az oroszokat, eközben délen az ukrán hadsereg ellentámadásra készül. 

Nem dőlt el

Neil Melvin, a brit Royal United Services Institute (RUSI) thinktank-elemzője azt mondta: Oroszország taktikai győzelmet aratott Luhanszkban, de súlyos áron, és

A DONBASZI CSATA EZZEL MÉG KÖZEL SINCS LEFUTVA,

mivel az oroszok csak stratégiailag kevésbé jelentős területeket foglaltak el most.

Hozzátette: szerinte a döntő csata nem is biztos, hogy a Donbaszban lesz, mivel elképzelhetőnek tartja, hogy a már említett déli ukrán ellentámadásnak ennél jóval nagyobb jelentősége lesz. „Az ellentámadások megkezdődtek [Herszonban], és azt hiszem, hogy a kezdeményezést az ukránok veszik át” – mondta.

Így áll a küzdelem az egyes szakaszokon

A brit katonai hírszerzés legfrissebb, hétfői térképe szerint így áll most a helyzet Ukrajnában: 

Ezen belül azonban – az egyes frontszakaszokat nézve  jelentős különbségek láthatók. Az Institute for the Study of WAR (ISW) nevű amerikai thinktank legfrissebb jelentése szerint Kelet-Ukrajnában az oroszoknak továbbra is az lehet a céljuk, hogy Izjum és Donyeck között (lásd a fenti térképen) bekerítsék az ukrán erőket.

Ennek jegyében egyrészt Bahmut és Sziverszk irányába próbálnak előrenyomulni, miközben még mindig annak a bahmuti autópályának az elfoglalására törekednek, amelynek irányítása alá vétele már Szeverodonyeck bevételében is sokat segíthetett volna nekik. 

Ezzel párhuzamosan támadásokat indítanak onnan északra, a Liszicsanszk közelében lévő Szlovjanksz irányába is, ahonnan a város polgármestere szerint már csak 7-10 kilométerre vannak az orosz katonák. Az ukrán hadsereg e tekintetben elismerte, hogy az oroszok részsikereket arattak, és több kisebb települést is elfoglaltak a térségben.

Az ISW a NASA műholdas hőtérképei alapján azt írta, hogy Izjum közelében rengeteg orosz katona állhat támadásra készen. Ezenkívül egy harmadik irányban, Donyeck városától délnyugatra is megpróbálnak előretörni az oroszok, de ezen a szakaszon jóval kevésbé aktívak. Ugyanez igaz Harkiv térségére is, ahol csak kisebb taktikai műveletekre kerül sor, és csak minimálisan mozog a frontvonal. 

A herszoni területen még mindig a Herszon város környékén lévő településekért folyik a harc. Az oroszok hétfőn megpróbáltak visszafoglalni néhány olyan taktikai fontosságú pozíciót, amelyeket az utóbbi napokban elvesztettek. A NASA műholdas hőtérképei azt mutatták ki, hogy ezen a területen aznap sokkal aktívabb volt a tüzérség, mint az előző napokban.

Mindeközben a déli fronton a hátországban továbbra is egy ukrán partizánmozgalom működik, amely időről időre lecsap az orosz hadseregre – legutóbb egy lőszert szállító páncélvonatot siklattak ki.

Az ukrajnai háború eseményeit kedden ebben a cikkben követjük percről percre.

(Borítókép: ARIS MESSINIS / AFP)