Izraelben kezdte meg közel-keleti körútját az amerikai elnök

2022.07.13. 19:29
Megérkezett Izraelbe Joe Biden amerikai elnök, aki a Ben-Gurion nemzetközi repülőtéren tartott rövid sajtótájékoztatóján az antiszemitizmus elleni harcról, Izrael közel-keleti integrációjának fontosságáról, illetve az amerikaiak és az izraeliek közötti szoros kapcsolatokról is beszélt.

A repülőtéren, ahol Jaír Lapid izraeli miniszterelnök fogadta, Biden megígérte, harcolni fog az antiszemitizmus ellen, „akárhol üti is fel a fejét”, egyúttal hangsúlyozta, hogy az izraeliek és az amerikaiak között rendkívül szoros kapcsolat van, és leszögezte: nem kell zsidónak lenni ahhoz, hogy valaki cionista legyen.

Az elnök megerősítette Lapid néhány órával korábbi bejelentését, miszerint a két ország szorosabbra fűzi együttműködését a tudományos kutatás, valamint a klímaváltozás és a koronavírus-járvány elleni küzdelem terén is.

Hangsúlyozta továbbá, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy elősegítse Izrael integrációját a közel-keleti régióban.  Bejelentette azt is, hogy csütörtökön virtuális konferenciát tartanak az új, Izrael, az Egyesült Államok, India és az Egyesült Arab Emírségek alkotta, I2U2 országcsoport résztvevőivel az élelmiszerellátási bizonytalanság elleni küzdelemről. Kiemelte: fontos a Közel-Kelet és a csendes-óceáni térség országai közötti gazdasági kapcsolatok elmélyítése.

Röviden kitért az izraeli–palesztin kapcsolatokra is, leszögezve: jóllehet tisztában van vele, hogy a megvalósulására várni kell, továbbra is a kétállami megoldás híve, amelyet a legjobb módnak nevezett a szabadságjogok, a gazdasági fellendülés és a demokrácia biztosítására mindkét nép esetében.

Biden izraeli katonai vezetőkkel is tárgyalt 

Sajtótájékoztatóját követően az amerikai elnök Beni Ganz izraeli védelmi miniszterrel és Aviv Kochávi vezérkari főnökkel bizalmas megbeszélést folytatott, s megtekintette a Vaskupola rakétaelhárító-rendszert is, valamint a rakéták és drónok elhárítására szolgáló lézeres légvédelmi rendszert, amelyet Izraelben teszteltek a világon elsőként. Ez utóbbi – a Vaskupolától eltérően – képes a rakétákat már az ellenséges terület felett elfogni, még mielőtt elérnék Izraelt.

Lapid miniszterelnök elmondta: azon igyekszik, hogy Izrael és az Egyesült Államok erős, nemzetközkoalíciót hozzon létre az iráni nukleáris törekvések ellen. Közölte azt is, hogy Biden látogatása során több biztonsági kérdésről is egyeztetnek majd.

A tervek szerint Biden Ciszjordániába is ellátogat, ahol találkozik Mahmúd Abbász palesztin elnökkel, pénteken pedig Szaúd-Arábiába utazik tovább, ahol Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökössel, a királyság de facto vezetőjével ül asztalhoz.

Megválasztása előtt Biden azt ígérte, elszámoltatja a szaúdi vezetőket – köztük a trónörököst – a 2018-ban meggyilkolt Dzsamál Hasogdzsi ellenzéki szaúdi újságíró, valamint Rijád Jemenben végrehajtott hadműveletei ügyében.