Naptejjel kenték be a disznókat, hogy ne süljenek meg idő előtt
Hétfőn startolt el a Royal Welsh Show nevű mezőgazdasági rendezvény, amelyen többek közt mindenféle tenyészállatokat is megtekinthetnek a látogatók. Az eseményre naponta több mint 50 ezer látogatót várnak, és körülbelül 8000 állatot állítanak ki.
A BBC-nek az eseményen részt vevő gazdák még a show kezdete előtt beszéltek arról, hogy többen is naptejet kennek a disznókra, hogy megóvják őket a hőségtől.
A disznók nem tudják olyan könnyen leadni a hőt, mint más állatok, ezért nehéz hűteni őket
– mondta egyikük. A BBC cikkében egy képet is közzétettek a naptejjel bekent állatokról.
Pigs to be lathered with sunscreen ahead of UK's biggest agricultural show https://t.co/RfqrqWU3E9
— BBC News (UK) (@BBCNews) July 18, 2022
A farmerek egyike azt is elmondta, hogy ő inkább nedves törölközőt terít rájuk, és ventilátorral hűti a saját disznóit azért, hogy megóvja őket a hőségtől.
A BBC-nek nyilatkozott az eseményen részt vevő állatorvosok vezetője is, aki szintén arra hívta fel a figyelmet, hogy a négylábúak is ugyanúgy szenvednek a hőségtől, mint az emberek. Elmondása szerint a szervezők több mint 50 ezer font értékben vásároltak ventilátorokat és egyéb hűtőeszközöket, valamint arról is gondoskodni fognak, hogy az állatoknak mindig legyen elég vizük.
Mint említettük, a Royal Welsh Show azóta már el is kezdődött. A Wales Online oldalán egy kisebb képes összeállítást is közöltek arról, hogy miként próbálták a gazdák elviselhetővé tenni a hőséget az állatok számára.
All the best photos from the first day of the Royal Welsh Show as temperatures reached record high https://t.co/IQMkGH26nf pic.twitter.com/eECJbkFry0
— WalesOnline 🏴 (@WalesOnline) July 19, 2022
Az Egyesült Királyságban a napokban rekordokat döntöget a hőség. Hétfőn például egy kifutópálya is megolvadt az egyik londoni reptéren, egy régi hidat pedig szigetelőfóliába csomagoltak, hogy megóvják.