Nincs többé lengyel–magyar barátság?
További Külföld cikkek
- Vlagyimir Putyin ismét beintett a Nyugatnak, nem kíván boldog karácsonyt és újévet
- Harminckét ember meghalt egy buszbalesetben Brazíliában
- Legalább 13 ember meghalt Nigériában, amikor tömegverekedés alakult ki a karácsonyi adományok elosztása miatt
- Terror Magdeburgban: egy kilencéves gyerek is a támadás áldozata
- Hatvan év után végleg kivonul az egyik legnagyobb európai ország Csádból
Elvált Lengyelország és Magyarország útja – erősítette meg pénteken Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő, aki elárulta, hogy ennek oka Orbán Viktor tusványosi beszéde. Azt is hangsúlyozta, hogy Lengyelország nem vett részt az ukrajnai háborúban.
Megerősítem Orbán miniszterelnök szavait, miszerint Lengyelország és Magyarország útja elvált
– jelentette ki a lengyel miniszterelnök pénteken, aki határozottan kijelentette, hogy Lengyelország nem vesz részt az ukrajnai háborúban. Morawiecki miniszterelnök kifejtette, hogy országa igyekszik segíteni Ukrajnának, hogy „ellenálljon az ellenség, az agresszor elsöprő nyomásának és Oroszország brutális támadásának”.
Orbán Viktor tusványosi beszédében azt is értékelte, hogy a két ország céljai azonosak, de míg a magyarok két szláv nemzet háborújának tekintik ezt a konfliktust, addig a lengyelek „úgy érzik, hogy ők is harcolnak benne”. A magyar kormányfő hozzátette: az ukrajnai háború sokkolta a lengyel–magyar együttműködést – emlékeztet a Polsat News.
A lengyel sajtóban védték a magyar miniszterelnököt
Łukasz Warzecha, a lengyel jobboldali sajtó meghatározó alakja állt ki Orbán Viktor mellett a tusnádfürdői beszéd után.
A hírről Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója számolt be közösségi oldalán. Mint írja, a Łukasz Warzecha szerint a magyar kormányfő rasszistának kikiáltott szavai kemény és pontos diagnózissal szolgálnak a jelenlegi Európa helyzetéről. A jobboldali újságíró a Do Rzeczy című konzervatív lap hasábjain fejezte ki a magyar miniszterelnök iránti támogatását.
Warzecha ezenfelül kemény bírálatot fogalmazott meg a konzervatív lengyel újságírókkal szemben, akik szerinte olykor gyerekes megközelítéssel és gyakran elfogultan vizsgálják a nemzetközi kapcsolatokat. Úgy véli, hogy amikor Lengyelország erkölcsi problémákkal küzd, az minden esetben megakadályozza az aktuális helyzet távolságtartó elemzését. Ez vezetett oda is, hogy a tusnádfürdői beszéd Lengyelországban a konzervatív oldalon is felháborodást okozott
– írja Orbán Balázs.
Kitért arra is, hogy míg Varsó az Egyesült Államok szövetségeseként lépett fel, hogy Washington érdekeit képviselje, addig Magyarország állásfoglalása egyértelműen az egyensúly megteremtésére törekszik.
(Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök (j) és Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő az EU-Nyugat-Balkán-csúcstalálkozón a Ljubljanához közeli Brdóban 2021. október 6-án. Fotó: Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI)