Kiderült, mennyi áldozatot szedett a hőség Európában
További Külföld cikkek
A jelentés szerint a 2016 és 2019 között feljegyzett átlagos júliusi halálozási adatokhoz képest az idei júliusban 53 ezerrel többen haltak meg Európában. A hőmérsékleti adatokat is figyelembe véve az adat azt bizonyítja, hogy a többlethalálozást a rendkívüli hőhullámok okozták.
Kiemelték: a halálozások számának 16 százalékos emelkedése „szokatlanul magas érték” egy átlagos júliusi hónaphoz képest. 2020-ban – a pandémia első évében – ugyanebben a hónapban 3 százalékkal, 2021-ben pedig 6 százalékkal haltak meg többen az átlagosnál.
A többlethalálozás mértéke eltérő volt az EU-tagállamok között
A legtöbb tagállamban lényegesen átlag feletti értékeket jegyeztek fel júliusban. Köztük a legjelentősebb emelkedést Spanyolországban, az átlagos halálozási adatok felett 36,9 százalékkal. Spanyolországot Ciprus követi, ahol 33 százalékkal, Görögországban pedig 31 százalékkal haltak meg többen júliusban, mint a korábbi évek azonos hónapjában. Az uniós tagországok közül egyedül Lettországban nem regisztráltak többlethalálozást a vizsgált hónapban.
Az EU-ban ezt megelőzően 2020 áprilisában (25 százalék), 2020 novemberében (40 százalék), 2021 áprilisában (21 százalék) és 2021 novemberében (27 százalék) jegyeztek fel az átlagnál magasabb halálozási adatokat - írták.
Spanyolország júliusban vészelte át az elmúlt 40 év legjelentősebb hőhullámát, az ország egyes déli és középső részein az átlagos hőmérséklet meghaladta a 40 Celsius-fokot. Az Eurostat-jelentés szerint Magyarországon júliusban 4,5 százalékkal többen haltak meg idén az előző évek júliusi átlagához képest. Mint megírtuk, a 2022-es nyár volt a legmelegebb Magyarországon 1901 óta.