![](https://kep.index.hu/1/0/4539/45393/453936/45393678_3462808_6484e2f638250a5eda87a5acb3248df8_wm.jpg)
Shaun Pinner elmesélte, hogyan kényszerítették orosz fogvatartói arra, hogy a nap 24 órájában a Mamma Mia! soundtrackjét hallgassa, és hogyan kínozták áramütésekkel.
A brit fogoly, aki az ukrajnai harcok során esett fogságba, elárulta, hogyan kényszerítették az oroszok arra, hogy ABBA-t és Chert hallgasson ismétlődően.
A Mamma Mia! filmzenéjének folyamatos hallgatása mellett csak poshadt kenyeret és piszkos vizet kapott fogyasztásra. Miután júniusban brit harcostársával, Aiden Aslinnal együtt halálra ítélték, új szállásra költöztették őket, ahol a zenei kínzás folytatódott.
„A körülmények jobbak voltak, de még mindig folyamatos zenét játszottak, ezúttal Cher Believe című száma szólt” – mondta a Sunnak.
Voltak sötét napjaink, és sokat sírtam. Valamiféle reménybe kellett kapaszkodnunk, és így éltem túl. Azt hittem, meg fogok halni. Ez volt a földi pokol! Az elmúlt hat hónap volt életem legrosszabb ideje. Soha többé nem akarok ABBA-dalt hallgatni vagy egy vekni kenyeret látni! Annyira szerencsés vagyok, hogy itthon lehetek
– jegyezte meg Pinner, aki annak a tíz külföldi fogvatartottból álló csoportnak a tagja volt, akiket azután engedtek szabadon, hogy Szaúd-Arábia közvetített egy titkos megállapodást Oroszország és Ukrajna között – írja a Telegraph.
British prisoner, Shaun Pinner was captured by Russians in Ukraine and forced him to listen to ABBA 24 hours a day 😲https://t.co/BgNwiUEkl3
— Metro (@MetroUK) September 26, 2022
Minden bűnét megbocsátják annak, aki a részleges mozgósítás után Ukrajnában az életét áldozza Oroszországért – erről beszélt Kirill orosz pátriárka vasárnap.
ISIS with nukes: Russian Orthodox Church head Patriarch Kirill promises that all Russians who die in Putin’s criminal Ukraine invasion will gain immediate and automatic entry to Heaven https://t.co/1yDtHgiJwx
— Business Ukraine mag (@Biz_Ukraine_Mag) September 25, 2022
Azt mondta: ha valaki a kötelességét végrehajtva hal meg Ukrajnában, akkor „kétségtelen”, hogy feláldozza magát másokért, és ennek az áldozatnak köszönhetően
MINDEN MÁS BŰNÉT MEGBOCSÁTJÁK, ÉS A MENNYORSZÁGBA KERÜL.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index hétfői percről percre közvetítése az orosz–ukrán háború eseményeiről. Vasárnapi tudósításunk ide kattintva érhető el.
Tartsanak velünk ma is!