18

Csak felnőtteknek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet. Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését a gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.

Kitálalt egy riporter Jeffrey Dahmerről, meg akarta öletni magát a börtönben

GettyImages-587827836 (2)
2022.10.06. 10:00

A sorozatgyilkos az ő történetét feldolgozó netflixes sorozatnak köszönhetően vált világszerte ismertté. Az Evan Peters által alakított Jeffrey Dahmert tizenhét férfi meggyilkolásáért ítélték el, akiket brutális módszerrel végzett ki. Szörnyű tette miatt 957 év fegyházat kapott, de végül 34 éves korában megölték: az egyik fogoly agyonverte egy vasrúddal.

A Sunon megjelent cikk szerint Dahmer meg akart halni, és már korábban is próbálta feldühíteni rabtársait, hogy végezzenek vele, így próbált menekülni a késztetései elől – ezt állítja legalábbis Nancy Glass. A hatszoros Emmy-díjas producer-író egy évvel a sorozatgyilkos halála előtt, 1993-ban készített interjút Dahmerrel, amit a CNN-en is leadtak. Glass több mint másfél évet töltött azzal, hogy a gyilkos, illetve annak családjának közelébe férkőzhessen, és exkluzív interjút készíthessen.

Nem volt elégedett az interjúval. A családja nagyon dühös lett, azt mondták nekem: »Úgy mutattad be, mint egy szörnyeteget«

– fejtette ki Glass, aki ezzel ellentétben úgy vélte, Dahmer tüntette fel magát szörnyetegként. Mint mondta, nem törekedett arra, hogy egy bűnöző elégedett legyen azzal, ahogy ábrázolta őt.

Az interjú körüli botrány ellenére azonban Glass továbbra is tartotta a kapcsolatot mind Dahmerrel, mind a családjával. Az már a gyilkos halála előtti hónapokban is köztudott volt, hogy rendszeresen kigúnyolta rabtársait, miközben úgy tűnt, kicsit sem bánta meg az általa elkövetett szörnyűségeket. A többi fogoly legalábbis emlékszik rá, hogy testrészekké formálta az ételt, majd ketchupot spriccelt rájuk, mintha vér lenne, ezzel utalva kannibalizmusára. Áldozatai között ugyanis volt, akit feldarabolt, majd elfogyasztott. Glass ugyanakkor úgy véli, az a viselkedés, amit a börtönben tanúsított, annak volt köszönhető, hogy meg akart halni, ezért őt egyáltalán nem lepte meg a sorozatgyilkos erőszakos halála. 

Kigúnyolta az embereket, azt akarta, hogy ez történjen. Azt akarta, hogy vége legyen. A börtönben nem tehette azt, amit akart, vagyis nem folytathatta ördögi tervét 

– fejtette ki Glass, illetve hozzátette, Dahmer beszámolt neki arról, hogy még a rácsok mögött is ugyanolyan késztetést érzett a gyilkolásra. Mikor megkérdezte tőle, továbbra is öldökölne-e, ha szabadlábon lenne, ő így felelt:

Valószínűleg. Ha ez nem történt volna meg, kétségtelen, hogy újra megtenném. Semmi nem tudott volna megállítani.

A hitben lelte örömét

Dahmer a börtönben találta meg hitét és lett hívő. Glass meggyőződése szerint azt hihette, hogy feloldozást kap bűnei alól, ha más foglyokat is megtérít. A gyilkos halálát követően az édesapja, ahogy Glass kifejti, nem azon volt megrökönyödve, hogy elvesztette a fiát, hanem azon, hogy nem tudott más rabokat is a hit felé fordítani. Apa és fia levelezéseiben főképp azt lehetett olvasni, hogy Dahmer Jézusról írt, aki megbocsát majd neki. Glass hozzátette, ennek ellenére utolsó hónapjait szörnyű tettei keserítették meg. 

Egész éjjel ébren maradt, és egész nap aludt, mert nem tudott szembenézni a nappallal. Ne kerteljünk, egy pszichopata volt

– mondta Glass, aki különösen furcsállta, hogy a sorozatgyilkos mennyire vágyott a társaságra, hogy valakivel beszélni tudjon. Vele ezért is viselkedett ennyire nyíltan, mivel már hozzászokott ahhoz, hogy ő jelenti a társaságot a számára.

Ahogy arról a producer-író beszámolt, a sorozatgyilkosok az egész társadalmat foglalkoztatják, mivel érthetetlen, hogy lesz valaki ennyire kegyetlen, és hogy képes véghez vinni ilyen szörnyű dolgokat. 

(Borítókép: Jeffrey Dahmer amerikai sorozatgyilkos tárgyalása 1992. február 5-én. Fotó: Curt Borgwardt/Sygma/Sygma via Getty Images)