Miért utálják annyira a grúzok az orosz háborús menekülteket?

GettyImages-1243615156
2022.10.20. 07:05
Georgia, az egykori Grúzia fővárosában, Tbilisziben mindenfelé orosz beszédet hallani. Ettől azonban a grúzok nem túl lelkesek.

Már szeptember 21-e előtt is, vagyis amikor Vlagyimir Putyin bejelentette 300 ezer tartalékos részleges mozgósítását, az egyik legnépszerűbb célország volt – Törökország után – az orosz menekülők körében, és a háború kezdete óta több mint 50 ezren érkeztek. Szeptember végén aztán a dolog még inkább felgyorsult, és kilométeres kocsisorok araszolnak, hogy belépjenek Georgiába.

Az ukrán konfliktus és a megjelenő menekültek a grúzokban a 2008-as orosz támadás keserű emlékét idézi, és túlzottan nem is sajnálják őket, mert úgy vélik, akik eljöttek, titkon még mindig támogatják Putyin háborúját, csak éppen nem akarnak részt venni abban. 

Tbiliszi egyik kedvelt bárjának – a Dedaena – falán ez a grafiti olvasható: „Orosz hadihajó, húzz a francba!” Ezt azok az ukrán katonák üzenték, akik a háború kezdetén a Fekete-tengeren, Romániához közel, a Kígyó szigetet védték, és egy közeledő orosz fregatt megadásra szólította fel őket. A bár bejáratánál egy QR-kód található, amelyet ha beolvasnak az orosz vendégek, akkor egy vízumkitöltő oldalra vezeti őket. 

Addig nem engedik be őket a bárba, amíg néhány kérdésre nem válaszolnak. Ezek között van, hogy Putyinra szavazott-e, elismeri-e, hogy Oroszország georgiai területeket foglalt el, a Krím félsziget Ukrajna része, és győzzenek az ukránok a háborúban. A tulaj egyébként azt mondja, nem az ő felelőssége, hogy az oroszok otthon érezzék magukat az országban. A vízumkitöltőt is azért vezette be, mert az oroszok minősíthetetlenül viselkedtek, arrogánsan és oroszul beszélve rendeltek mindent, ráadásul rubelben akartak fizetni.

A vízumkitöltő felület egyébként az orosz vendégek felét elriasztja. A tulajdonos szerint sok fenyegetést kaptak a weboldal miatt, de mint mondja:

Tudnunk kell, hogy akiket kiszolgálunk, nem az ellenségeink-e.”

Háború, menekültek, megugró infláció

Amikor kitört az ukrajnai háború, a georgiaiak nagy része szolidáris volt az ukránokkal, és sokfelé lehetett látni a kék-sárga zászlókat. Néhol még a lakótelepi liftekben is megjelentek. A helyiek akkor lettek igazán dühösek, amikor néhány lift ipari kamerájának a felvétele kikerült az internetre, és azt mutatta, miként tépkedik le a liftekben az oroszok az ukrán zászlócskákat.

 Az sem javított az oroszok népszerűségén, amikor az egyik menekülő beírt a Telegram-csatornára, és azt kérdezte, mennyire ciki, ha a kocsija szélvédőjére egy nagy Z betűt fest a határátlépéskor. Rögtön válaszoltak is neki, hogy egy hatalmas verésre bizton számíthat majd. Mióta elrendelték a részleges mozgósítást, azóta mintegy  50 ezer orosz menekült érkezett a kaukázusi államba, közül 35 ezren azonnal tovább is utaztak.

A menekülteket gazdasági szempontból is koloncnak tartják a georgiaiak. Felverték az albérletárakat, napról napra drágulnak az élelmiszerek. A háború kitörése után végzett első felmérések azt mutatták, hogy inkább a fiatal, tanult és jól szitált oroszok menekültek el. A mostani, második hullám társadalmi összetételét még nem vizsgálták – hívja fel a figyelmet a Politico.

Egy Tbilisziben működő civil szervezet felmérése szerint mintegy 60 ezer aktív orosz bankszámla van az országban, ebből 45 ezret a háború kitörése után nyitottak. 

Szerencsétlen vízumpolitika

Georgia 2012-ben egyoldalúan feloldotta a vízumkötelezettséget, hogy ezzel is ösztönözze az orosz turisták látogatását. Aki orosz útlevéllel érkezik, akár egy évig is maradhat az országban, anélkül, hogy tartózkodási engedélyért kellene folyamodnia. Ma már egyre többen sürgetik a vízumpolitika felülvizsgálatát, egyesek szerint vissza kellene állítani a vízumkötelezettséget, mások pedig a határok ismételt lezárását tartanák megfelelőnek.

Egy független intézmény, a Kaukázusi Közvélemény-kutató Központ márciusi felméréséből az derült ki, hogy az emberek 66 százaléka ma már egyértelműen szükségesnek tartja az oroszokkal szemben a vízumkötelezettség visszaállítását. Ellenzéki csoportok folyamatosan sürgették a tbiliszi kormányt, hogy vizsgálja felül a vízummentességet, de kérésük süket fülekre talált.

Szeptember elején mintegy kétszáz ember tüntetett Tbiliszi belvárosában, és azt követelte a kormánytól, hogy zárja le a közös határt Oroszországgal.

„Ezt az oroszoknak maguknak kellett volna odahaza rendezniük, akkor most nem kellene menekülniük. És miért pont abban az országban keresnek menedéket, amelynek a 20 százalékát szintén megszállták korábban? Nem érzek ezek iránt az oroszok iránt semmiféle morális kötelességet, inkább azokat sajnálom, akiket megöltek, vagy akkor haltak meg, amikor védték Georgiát” – mondta akkor a tüntetés egyik résztvevője.

A keményebb vízumpolitika legfőbb akadálya maga a georgiai kormány, amely felettébb jó kapcsolatokat ápol Moszkvával. A kabinet elsősorban a kormányzó Grúz Álom – Demokratikus Grúzia pártra támaszkodik, amelyet 2012-ben még az előző miniszterelnök, az Oroszországban meggazdagodott milliárdos, Bidzina Ivanisvili alapított. 

Ezért állhatott elő az a lehetetlen helyzet az elmúlt években, hogy a Putyin-rendszert bírálókat egyszerűen nem engedték be Georgiába. Így járt a Pussy Riot nevű lányzenekar egyik tagja, csakúgy, mint Alekszej Navalnij egyik közeli munkatársa és ügyvédje, akiknek menekülniük kellett Oroszországból. Most azonban a hadköteles, de katonai szolgálat alól kibúvókat simán beengedik a kis kaukázusi országba.

(Borítókép: Oroszok megpróbálják elhagyni országukat, hogy elkerüljék a katonai behívást az orosz–ukrán háborúba 2022. szeptember 30-án. Fotó: Davit Kachkachishvili / Anadolu Agency / Getty Images)