Lula da Silva nyerte a brazil elnökválasztást
További Külföld cikkek
- Harminckét ember meghalt egy buszbalesetben Brazíliában
- Legalább 13 ember meghalt Nigériában, amikor tömegverekedés alakult ki a karácsonyi adományok elosztása miatt
- Terror Magdeburgban: egy kilencéves gyerek is a támadás áldozata
- Hatvan év után végleg kivonul az egyik legnagyobb európai ország Csádból
- Fidesz−KDNP EP-delegációja: A fizikai bántalmazás nem fér be a véleménynyilvánítás szabadságának keretei közé
Brazíliában vasárnap tartották az általános választás második fordulóját, amelynél már csak a két jelölt mérkőzött meg egymással. Az első fordulót 5 százalékos különbséggel a korábbi elnök Lula nyerte meg.
A második forduló ennél jóval szorosabbra sikerült.
Vasárnap napközben a részleges feldolgozottság mellett még volt példa rá, hogy Bolsonaró vezetett Lulával szemben. A BBC szerint most, szinte teljes feldolgozottság mellett viszont már az látszik, hogy Lula szerezte meg a szavazatok 50,9 százalékát, és ezzel behozhatatlan előnyt szerzett ellenfelével szemben. Vagyis ő lesz Brazília következő elnöke.
„Megpróbáltak élve eltemetni”
Lula da Silva az előző, 2018-as választáson nem indulhatott, mivel akkor a Petrobras-botrány miatt börtönben ült. Később azonban a brazil legfelsőbb bíróság kimondta, hogy jogtalanul ítélték el, és később meg is semmisítették az ítéletet.
A döntéssel Lula politikai jogait is helyreállították, és ezáltal lehetővé tették, hogy induljon a 2022-es elnökválasztáson. A győztes erre utalt vissza győzelmi beszédének legelején is.
A razão da minha vitória foi a dedicação de cada um de vocês. Que acreditaram na liberdade e na possibilidade de recuperarmos o país para o povo brasileiro.
— Lula 13 (@LulaOficial) October 31, 2022
📸: @ricardostuckert pic.twitter.com/H3K2vTAzx7
„Megpróbáltak élve eltemetni, de mégis itt vagyok” – fogalmazott Lula, majd azt ígérte, hogy a társadalmi egyenlőtlenségek felszámolásán fog dolgozni, és hogy egység jegyében ő azoknak a braziloknak is az elnöke lesz, akik nem rá szavaztak.
Ennek az országnak békére és egységre van szüksége. Az emberek belefáradtak a küzdelembe
– mondta beszédében, visszautalva ezzel Brazília politikai megosztottságára.
Nem lehet felhőtlen az öröme
Lula megnyerte ugyan az elnökválasztást, de a brazil kongresszusban – amelybe szintén új törvényhozókat választottak – a jobboldalnak lesz több képviselője.
Ami Bolsonarót illető, ő még szintén nem ismerte el az ellenfele győzelmét és nem is gratulált neki. A jelenlegi elnök korábban azt ígérte, hogy ha Lula da Silva több szavazatot kap, akkor el fogja ismerni a győzelmét, de a támogatói közt már a kampányban is voltak olyanok, akik arról beszéltek, hogy az ellenfelük választási csalást fog végrehajtani.
A jobboldali jelölttel ellentétben jó néhány külföldi politikus gratulált már Lulának az eredményhez, köztük Joe Biden is.
I send my congratulations to Luiz Inácio Lula da Silva on his election to be the next president of Brazil following free, fair, and credible elections. I look forward to working together to continue the cooperation between our two countries in the months and years ahead.
— President Biden (@POTUS) October 31, 2022
Orbán Viktor Bolsonarót támogatta
A kormánypárt politikusai az utóbbi években jó kapcsolatot ápoltak Jair Bolsonaróval. A brazil elnök februárban, a háború kitörése előtti napokban Magyarországra is ellátogatott, a nyáron pedig Novák Katalin egyik első hivatalos útja is Brazíliába vezetett.
Október elején aztán Orbán Viktor is beszállt a brazíliai kampányba Bolsonaro oldalán.
Kedves brazil barátaim! Önök fontos választásra készülnek. Én több mint harminc éve szolgálom a hazámat Európában, ez idő alatt sok vezetővel találkoztam, de nagyon kevés olyan kiemelkedő vezetőt láttam, mint az önök elnöke, Bolsonaro elnök úr
– többek közt ezt üzente akkor a braziloknak a magyar kormányfő.