Megszólalt a magyar külügyminiszter a lengyelországi incidensről
További Külföld cikkek
- Vádat emeltek a magdeburgi támadás elkövetője ellen
- Irán mostanra már teljesen letérdelt a nyugati szankciók miatt
- Halálos baleset történt Ausztriában egy magyar autós
- Egy kisteherautó sofőrje behajtott egy texasi plázába, öt embert elütött
- Egy évre betiltják a TikTokot Albániában egy iskolai gyilkosság miatt
Mint arról beszámoltunk, kedd este rakéta csapódott be Lengyelország területére, az ukrán határ közelében lévő Przewodównál. Ennek következtében két ember meghalt, és a támadás után több ország kormánya (köztük Magyarországé is) rendkívüli ülést hívott össze.
Az incidens után a történtekről és azok következményeiről Tálas Pétert, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének vezetőjét kérdeztük. Azóta az is kiderült, hogy vélhetően egy ukrán légvédelmi rakéta csapódhatott be Lengyelországban.
A külgazdasági és külügyminiszter most arról beszélt egy Facebook-bejelentkezésben, hogy telefonon egyeztetett Zbigniew Rau lengyel külügyminiszterrel, akinek jelezte, hogy
amennyiben Lengyelországnak ebben a helyzetben segítségre van szüksége, akkor mi természetesen állunk rendelkezésükre.
Hozzátette: a lengyel külügyminiszter azt mondta neki, hogy egyelőre semmi biztosat nem tudnak mondani arról, hogy „kinek a használatában” álltak „azok az eszközök”, amelyek Lengyelország területén becsapódtak. A vizsgálatot viszont már megkezdték, és amint ennek lesz „közlésre érdemes” eredménye, akkor tájékoztatni fogják a nyilvánosságot – mondta a külgazdasági és külügyminiszter.
Szijjártó Péter szerint a lengyel tárcavezető azt is elmondta, hogy behívatták a lengyel külügyminisztériumba az orosz nagykövetet, és átadtak neki egy dokumentumot, amelyben magyarázatot követeltek tőle. Kitért arra is, hogy a NATO 4. cikkelye értelmében összehívták a katonai szövetség tanácskozását szerdára.
Várjuk tehát a tájékoztatást a lengyel barátainktól […] Ebben a helyzetben én azt gondolom, hogy a legfontosabb az, hogy a stratégiai nyugalom uralja a döntéshozókat, annak érdekében, hogy a tragikus és kontrollálhatatlan következményeket meg tudjuk előzni
– fogalmazott Szijjártó Péter.
Megnyugtató hír a kőolajról
Korábban beszámoltunk arról, hogy az Ukrajnát ért rakétatámadásban a Barátság kőolajvezetéket is csapás érte, és ezért ideiglenesen leállt a szállítás. A külügyminiszter most egy megnyugtató hírt közölt, mint mondta, a szerda reggeli hírek szerint maga a vezeték nem sérült meg, hanem csak azt kiszolgáló infrastruktúrát – egy transzformátorállomást – érte a rakétacsapás.
A külügyminiszter úgy fogalmazott, ennek a kijavítása „nyilvánvalóan könnyebb” dolog, mintha a vezetéket érte volna a találat, így a szállítás „valószínűleg rövid időn belül” újra tud indulni – mondta Szijjártó Péter, miközben azt is leszögezte: Magyarországnak több hónapnyi tartaléka van olajból, ezért az ellátás addig sem lesz veszélyben.
Rendkívüli ülések követték a lengyel rakétatámadást
November 15-én, az esti órákban rakéta csapódott egy gabonaszárítóba a NATO-tag Lengyelországban, az ukrán határhoz közeli Przewodów városban; a támadásban két ember meghalt. Az incidens után rendkívüli ülést hívott össze a lengyel és a magyar kormány is. Andrzej Duda lengyel elnök és Mateusz Morawiecki kormányfő az államfői hivatal kötelékében működő Nemzetbiztonsági Irodában (BBN) hívta össze az ülést, a kialakult válsághelyzet miatt az államfő és a miniszterelnök a kormány nemzetbiztonsági és védelmi bizottsága tagjaival tanácskozott.
A lengyel kormányszóvivő a rendkívüli ülés után bejelentette, hogy a lengyel kormány megvizsgálja, fennállnak-e az okai a NATO 4. cikkelyének aktiválására. A lengyel kormányszóvivő azt is közölte, hogy azonnal fokozták a lengyel fegyveres erők készültségét. A lengyel elnök ezt követően beszélt Joe Biden amerikai elnökkel, aki később Twitter-oldalán tett bejegyzést az ügyben: részvétnyilvánítása után teljes támogatását ajánlotta fel a robbanás kivizsgálásához.
A magyar miniszterelnök sajtófőnöke, Havasi Bertalan arról tájékoztatta az MTI-t kedd este, hogy a Barátság kőolajvezeték leállása és a lengyelországi rakétabecsapódás miatt Orbán Viktor miniszterelnök kedd este 8 órára összehívta a Védelmi Tanács ülését a Karmelita kolostorba. Az ülést megelőzően Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter telefonon egyeztetett Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral – mondta a sajtófőnök. A magyar kormány november 16-án, szerda reggel 8-kor ismét összeül a Karmelita kolostorban – az ülésen – többek között a titkosszolgálatok jelentései alapján – elemzik a kialakult helyzetet.
Az orosz–ukrán háború eseményeit folyamatosan figyelemmel kísérjük, szerdai percről percre frissülő hírfolyamunkat itt olvashatja.
(Borítókép: Szijjártó Péter 2022. június 21-én. Fotó: Szollár Zsófi/Index)