Azonosították a Yellowstone Nemzeti Park hőforrásában talált láb gazdáját

2022.11.18. 19:43
Idén augusztusban a Yellowstone Nemzeti Park egyik forrásában egy cipőben úszó emberi lábat találtak. Ezt a park egyik alkalmazottja vette észre, az ügyben nyomozást indítottak. A hatóságok azóta DNS alapján azonosították a lábfej tulajdonosát.

Augusztusban a Yellowstone Nemzeti Park Abyss Pool nevű meleg vizes forrásában találtak egy emberi lábat, az ügyben nyomozást indítottak. A park közleményében azt állította, hogy az eset valószínűleg 2022. július 31-én reggel történt, és csak egy személyt érintett. Hogy pontosan hogyan került a láb a gejzírbe, nem tudni, bár nem valószínű, hogy bűncselekmény történt.

A hatóságoknak azóta DNS alapján sikerült azonosítaniuk a láb tulajdonosát, aki egy 70 éves férfi, Il Hun Ro Los Angeles-i lakos. Bizonyítékok hiányában a férfi halálának körülményei továbbra is ismeretlenek – írja az iflscience.com.

Az Abyss Pool forrás az egyik legmélyebb, akár 53 láb (körülbelül 16 méter) mély is lehet. Hőmérséklete pedig 140 Fahrenheit-fok (60 Celsius-fok). A nemzetipark-szolgálat vizsgálatot indított, és miután a maradványt eltávolították, újranyitották a tavat a látogatók előtt. 

Az ilyen forró források vize „súlyosan megégetheti” a látogatókat – hívja fel a figyelmet a nemzeti park a honlapján.