A szlovákiai tanárok is kiállnak a magyar pedagógusok mellett

2022.11.24. 15:31
Kiáll a magyarországi pedagógusok mellett a komáromi székhelyű, különféle képzéseket tartó TANDEM nonprofit szervezet. A szervezet november 17-i szakmai találkozóján több mint hetven tanár volt jelen, akik úgy érezték, nem mehetnek el szó nélkül magyarországi kollégáik helyzete mellett.

„Veletek vagyunk!” – írta a TANDEM nonprofit szervezet közösségi oldalán közzétett közleményében. A szervezetnél úgy érezték, nem mehetnek el szó nélkül amellett, „hogy a szomszédos Magyarország pedagógusai hónapok óta sztrájkolnak az emberileg és szakmailag egyaránt méltatlan körülményeik, alacsony munkabérük miatt, és sem ők, sem a mellettük kiálló tömegek nem kapnak figyelmet, méltó választ, lehetőséget az egyenrangú párbeszédre”.

Fontosnak tartjuk, hogy ebben a helyzetben mi, az oktatásügy területén tevékenykedő civil szakemberek és a jelen lévő pedagógusok szolidaritásunkat fejezzük ki az irányukba, és legalább szimbolikusan megmutassunk valamit abból az erőből, ami a mi találkozásunk mentén ott és akkor létrejött

– írták.

Majd úgy folytatták: kívánják, hogy ez a méltatlan helyzet mielőbb forduljon át egy egymás megbecsülésére alapozó párbeszéddé, és a magyar iskolákba visszatérhessen a szellemi szabadság és a szeretetteljes együttműködés légköre. A pedagógushivatás pedig egy megbecsült, tiszteletet érdemlő pálya lehessen, amelyben motivált, elkötelezett és kiegyensúlyozott felnőttek tanítanak minden diákot – olvasható a közleményben.

Mint írták, 2022. november 17-én tartották szakmai találkozójukat, amelyet 2019 óta minden évben megrendeznek. A pedagógusoknak szóló élménykonferencián több mint hetven tanár volt jelen egy olyan civil szervezet „otthonában”, amely küldetésének tartja, hogy figyelemmel legyen a környezetében zajló társadalmi folyamatokra, és reagáljon azokra a történésekre, ahol szükség van a civil kiállásra.



  • Tippek
  • Hírek