Orbán Balázs: Politikai dzsihadistákból állnak az európai intézmények
További Külföld cikkek
- Vádat emeltek a magdeburgi támadás elkövetője ellen
- Irán mostanra már teljesen letérdelt a nyugati szankciók miatt
- Halálos balesetet okozott Ausztriában egy magyar autós
- Egy kisteherautó sofőrje behajtott egy texasi plázába, öt embert elütött
- Egy évre betiltják a TikTokot Albániában egy iskolai gyilkosság miatt
Orbán Viktor szinte minden lényeges politikai kérdésben vitában áll az Európai Unióval az Oroszország elleni szankcióktól a migrációs kvóták elutasításán keresztül Brüsszel arra vonatkozó kéréséig, hogy ismerjék el az LMBTQ-közösség teljes körű jogait − vezeti fel a brit konzervatív The Times az Orbán Balázzsal, a magyar miniszterelnök politikai igazgatójával készült interjúját.
Orbán Balázs úgy látja, hogy a finanszírozás kérdése, bármilyen fontos is, csupán másodlagos a „politikai dzsihadisták által elfoglalt woke-intézmények elleni kultúrharc” mögött, amelyet a „progresszívek” rá akarnak kényszeríteni a Magyarországhoz hasonló tradicionális, szociálisan konzervatív országokra.
Sajnos, európai kultúrharc van
− mondta a miniszterelnök politikai igazgatója.
Az egyensúly az Európai Unión, és különösen a politikai testületeken belül eltűnt. Mostanra az vált számukra a legfontosabbá, hogy megőrizzék és megerősítsék a woke-ideológia virágzását.
„Ha bárki azt gondolja, hogy nekünk, magyaroknak csupán egyetlen problémánk van Brüsszellel, és ez a probléma a pénz, az valamit félreért” − fogalmazott Orbán Balázs
A politikus azzal érvel, hogy különösen azt követően, hogy Nagy-Britannia távozott a közösségből, és a politikailag törékeny nemzeti kormányok váltak normává, az Európai Unió hagyományos egyensúlya eltűnt.
Az Európai Bizottság, amely valaha semleges, és a szó pozitív értelmében bürokratikus volt, többé már nem az. Már önálló politikai ideológiája van. A kiegyensúlyozottság eltűnt, és az intézményeket átvették a politikai dzsihadisták. Talán ez a kifejezés túl éles, de közelebb van az igazsághoz, mint bármi más
− fogalmazott Orbán Balázs.
Elmondása szerint, ha az EU technokrata, az kevésbé problematikus, mintha az egészet átpolitizálják. Jelenleg a probléma szerinte az, hogy a technokraták azt mondják, hogy csak egyféleképpen lehet eljárni. Csak egy út van előre. Csak egyfajta integráció létezik, ami előnyös. Csak egyetlen megoldás van a globális kihívásokra, és úgy gondolják, hogy minden mást egyszerűen el kell hallgattatni.
Sokan szívesen látnák az Orbán-kormány hátát
Brüsszelben, az Európai Unió szívében és Európa más fővárosaiban sokan szívesen látnák az Orbán-kormány hátát, miután a magyarok többször is kihívást intéztek az európai jog felsőbbrendűségével szemben, különösen az olyan liberális értékek tekintetében, mint az igazságszolgáltatás és a jogérvényesülés, függetlenség, a menekültek védelme vagy a melegek jogai − közölte Orbán Balázs.
A The Times arról is ír, hogy egy tavaly nyári EU-csúcstalálkozón Mark Rutte holland miniszterelnök azt mondta a magyar vezetőnek, hogy
Magyarországnak semmi keresnivalója többé az Európai Unióban. A hosszú távú cél az, hogy térdre kényszerítsük Magyarországot ebben a kérdésben.
Megjegyzéseit Budapest a kultúrharc meghirdetéseként értékelte. Orbán Balázs számára a vádak a „cancel culture” egy formáját jelentik − írja a The Times.
Ha ellenérveid vannak, akkor kikerülsz a játékból. Akkor autokrata vagy, populista, vagy valami más szörnyűség
− fogalmazott a miniszterelnök politikai igazgatója. Orbán Balázs a legtöbb európai parlamenti képviselővel és a bizottságban lévőkkel kapcsolatban is nagyzolásról beszélt, továbbá arról, hogy ki akarják tenni Magyarországot az Európai Unióból.
(Borítókép: Orbán Balázs. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)