Felravatalozták XVI. Benedek emeritus pápát

GettyImages-1245933556
2023.01.02. 10:59

Az óév utolsó napján, 95 évesen meghalt pápa ravatalát 9 órakor nyitották meg a hívek előtt, akik már reggel hosszú sorban várakoztak a bazilika előtt, hogy búcsút vehessenek a katolikus egyház korábbi vezetőjétől − írta meg az MTI. 

A bazilika kapui hétfőn este hétig, kedden és szerdán pedig reggel hattól este hatig lesznek nyitva a tömeg előtt. A belépés ingyenes, és nem kell jegyet váltani hozzá − tájékoztatott a Vatikán, amely fokozott biztonsági óvintézkedésekkel készült a következő napokra.    

XVI. Benedek holtteste eddig a Vatikánvárosban található Mater Ecclesiae apátság magánkápolnájában feküdt, ahol 2013 óta élt. A néhai pápa 2005-től 2013-as lemondásáig vezette a római katolikus egyházat.

Első ízben celebrálja egy pápa az elődje temetését 

XVI. Benedeket csütörtökön fogják eltemetni. A szertartást Ferenc pápa fogja vezetni, így ez lesz a történelemben az első alkalom, hogy egy pápát az utódja temeti el. A Vatikán szerint a szertartás egyszerű, ünnepélyes és mértékletes lesz − írta meg a BBC

Hatszáz év óta XVI. Benedek volt az első pápa, aki lemondott, megromlott egészségi állapotára hivatkozva. 

Nyolc évvel ezelőtt az a gondolat, hogy egy pápa lemondhat, teljesen elképzelhetetlen volt. Ez egy elméleti hipotézis volt, amely technikailag lehetséges, de az évszázadok során a pápák többször is elutasították

− mondta el Giovanna Chirri, vatikáni ügyekre specializálódott újságíró az AP hírügynökségnek

Úgy érezte, le kell mondania

Egy évvel később, egy 2010-es, könyvbe illő interjúban Benedek egyenesen azt mondta, hogy a pápák bizonyos körülmények között nemcsak lemondhatnak, hanem le is kell mondjanak, bár hangsúlyozta, hogy a visszavonulás nem egy olyan lehetőség, amellyel megszabadulhatnak egy tehertől. 

Ha egy pápa világosan felismeri, hogy fizikailag, lelkileg és szellemileg már nem képes ellátni a hivatalát, akkor joga, sőt bizonyos körülmények között kötelessége is lemondani

− mondta Benedek.

Lemondásakor úgy fogalmazott, hogy 

a modern világban szellemi és testi erőre van szükség; olyan erőre, amely az elmúlt hónapokban annyira megromlott bennem, hogy fel kellett ismernem, hogy képtelen vagyok megfelelően ellátni a rám bízott szolgálatot. 

Még nincsenek tisztázva a részletek 

A legutóbbi pápai temetés, II. János Pál pápa 2005-ös temetése a történelem egyik legnagyobb keresztény eseménye volt, és becslések szerint négymillió embert vonzott Rómába.

A szertartás előkészületei még nem tisztázottak, mivel a hivatalban lévő pápa halálához kapcsolódó hagyományok közül sok nem kötelező az emeritus pápa esetében. 

Benedek azt kérte, hogy a temetés egyszerű legyen

− mondta újságíróknak Matteo Bruni vatikáni szóvivő.

Azt, hogy hivatalosan kiket hívnak meg a temetésre, még nem hozták nyilvánosságra, de a Vatikán közölte, hogy Olaszországból és Benedek szülőhazájából, Németországból is érkeznek majd küldöttségek.

Benedek pápa ellentmondásos személyiség volt, és egyesek bírálták, amiért nem foglalkozott kellő alapossággal az egyházi szexuális visszaélésekről szóló vádakkal.

(Borítókép: XVI. Benedek nyugalmazott pápa felravatalozott holtteste a vatikáni Mater Ecclesiae-kolostorban 2023. január 1-jén, halálának másnapján. Fotó: Michael Kappeler / picture alliance / Getty Images)