Január 27-én van a holokauszt nemzetközi emléknapja, amely egyben az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadításának évfordulója is. Michael Anthony Ashcroft brit író-üzletember ezen apropóból utazott el Varsóba, hogy közelebbről megismerje Irena Sendler történetét, akinek volt akkora bátorsága, hogy körülbelül 2500 zsidó gyermeket mentett ki a varsói gettóból a Gestapo karmai közül. Az asszonyt Oskar Schindlerhez hasonlította – az ő múltját dolgozza fel a Schindler listája című film –, aki 1200 zsidót tudott megmenteni a biztos halál elől.

A német üzletemberrel ellentétben ugyanakkor, akinek története a világ minden pontján ismert, Irena Sendler neve már annál kevesebbeknek csenghet ismerősen. Ashcroft Varsóba utazva találkozhatott az egyik túlélővel, Elzbieta Ficowskával, akit Sendler egy asztalos szerszámosládájába rakva egy teherautón lévő téglakupac alá rejtett, hogy kimenekítse a gettóból. A lengyel asszony – aki az ellenállási mozgalomban tevékenykedett a németek által megszállt Varsóban a második világháború alatt – mindent elkövetett azért, hogy megmentse a gyerekeket. Bár a szülőknek nehezükre esett átadni csemetéjüket Sendlernek, ez volt az egyetlen megoldás arra, hogy velük ellentétben rájuk szebb jövő várjon.

Tiniként szerzett tudomást mindenről

Elzbieta Ficowska nemrég ünnepelte 81. születésnapját, és élete során egy lánya, illetve három unokája született. Mint elárulta, 17 éves korában szerzett tudomást zsidó származásáról, ahogy arról is, hogy Irena Sendler csempészte őt ki 1942 nyarán a varsói gettóból, amikor még csak hat hónapos volt. Ez azokban az években történt, amikor a németek többek között a Lengyelországban lakó zsidó embereket vették célba. Varsóban 500 ezer lakost zártak különböző épületekbe, tízen voltak egy szobában, éheztek és rongyokban jártak. Sendler könyörgött Ficowska szüleinek, megmutatva a csecsemőjüknek készíttetett hamis árjaigazolványt, hogy adják át neki, mivel ki szeretné menekíteni a gettóból. Bár a szülők kezdetben hajthatatlanok voltak, végül Sendler győzött. Ficowska új személyazonosságot kapott, és megmentője egyik legközelebbi barátjának gyermekeként nőtt fel.

Azok közé tartozom, akik csak meghalni születtek, és akiktől elvették az élethez való jogot már csecsemőkorban. Ma itt vagyok, sok évvel később, egy szeretetteljes cselekedetnek hála. A túlélésem egy csoda volt. Mintha nyertem volna a lottón

– fejtette ki. 

Az idős asszony elmondása szerint egyetlen emléke van a szüleitől, egy ezüstkanál, amelyet édesanyja vele együtt abba a szerszámosládába csúsztatott, amivel kimenekítették őt. A kanálba a zsidó neve, Elzunia van gravírozva, és a születési dátuma, 1942. 01.05. Mint hozzátette, nincsenek fényképei a szüleiről, azonban tudja, hogy Josel és Heina Koppelnek hívták őket, és náci haláltáborokban haltak meg. Ahogy megjegyezte, büszke arra, hogy két édesanyja volt, akik nagyon szerették őt.

Mindkét halott anyám velem van, és mindvégig velem maradnak. Jelenlétük arra emlékeztet, hogy nincs pusztítóbb a gyűlöletnél és nincs áldásosabb az emberi jóságnál

– mondta Ficowska, aki egészen a haláláig kapcsolatban állt Irena Sendlerrel, még a temetésén is részt vett. 

Az életét tette kockára

Irene Sendler 1910-ben látta meg a napvilágot egy orvos gyermekeként, aki ingyen kezelte a szegényeket. Ugyan kezdetben jogot tanult, később lengyel irodalom szakon folytatta tanulmányait az egyetemen. Mivel baloldali nézeteket vallott, többször is megtagadták tőle a tanári állást, azonban munkaadói a városi tanácsban segítségre szorultak, miután 1939. szeptember 1-jén a németek megszállták Lengyelországot, és elözönlötték a menekültek a várost. Sendler akkor még csak 29 éves volt, de segített nekik, és a Zegota ellenállási mozgalom aktivistája lett.

Annak köszönhetően tudott csak bejutni a gettóba, hogy szerzett egy egészségügyi igazolványt, amellyel megvizsgálhatta az ott uralkodó körülményeket, amelyek borzalmasak voltak. A gettó a betegségek melegágya volt, éheztek az emberek, illetve a higiénia is a lehető legrosszabb volt. Sendler a saját életét kockára téve naponta többször élelmiszert, ruhát és orvosi eszközöket csempészett be, azonban az odabent tapasztaltak élete végéig kísértették. Látott éhező gyermekeket, otthagyott holttesteket, illetve annak is szemtanúja volt, ahogy SS-tisztek emberi koponyákat használtak célpontként a lőgyakorlatokhoz.

Láttam mindezt és millió mást is, amit emberi szemnek soha nem lenne szabad látnia. A látottak minden nap minden másodpercében velem maradtak, amíg Isten időt adott nekem

– emlékezett vissza a későbbiekben.

Amikor kiderült, hogy több százezer zsidót deportálnak a gettóból a treblinkai haláltáborba, Sendler Jolanta álnéven fertőzéseket kezelő ápolónőnek adta ki magát, hogy az ajtókon bekopogva megkérhesse a szülőket, adják oda neki a gyermekeiket, hogy kicsempészhesse őket. Egy másik lengyel nevet kaptak, illetve hamis okmányokat, majd találtak nekik új otthont. Néhányuk a Rodzina Marii árvaházba került, vagy egyéb, apácák által vezetett vallási intézménybe. A csecsemőket úgy juttatták ki, hogy hátizsákba, táskába rakták őket. A németek viszont előbb-utóbb rájöttek, hogy gyerekek tűnnek el a gettóból, így a katonáknak megparancsolták, hogy minden táskát, amit látnak, zúzzanak szét ásóval és fegyverrel. Sendler azonban túljárt az eszükön.

Mentőket kért, hogy a gettón kívül eső kórházba szállíttathassa a beteg gyerekeket, és többeket a hordágy vagy a takaró alá bújtatva menekített ki. Önkéntesek is segítettek neki, szám szerint húszan, akik az idősebbeket a csatornákon keresztül juttatták ki, ahol patkányok tanyáztak, és sokszor nyakig ért a víz vagy a szennyvíz. Egyeseket csomagtartóba, bőröndbe, koporsóba rejtettek, így rakták teherautókra. A kilétükre a háborút követően annak köszönhetően derülhetett fény, hogy Sendler nyilvántartást vezetett a gyermekek nevéről, illetve új személyazonosságukról, hogy a családok később újra egymásra találhassanak. A dokumentumokat egy ismerőse kertjében ásta el egy fa alá, azonban az általa megmentett gyermekek szülei közül senki nem élte túl a treblinkai haláltábort. Bár a kimenekítettek pontos számát nem lehet tudni, a becslések szerint 2500 gyermekről lehet szó.

Elkapták a katonák

Irena Sendlert 1943. október 18-án tartóztatták le, amikor német katonák rárontottak az otthonában. Még sikerült eltüntetnie a legfrissebb listát a kimenekített gyermekek nevével, illetve a rengeteg pénzt, amit arra használtak, hogy lefizessék a segítőiket. Az őt terhelő bizonyítékokat végül odaadta egyik kollégájának, aki elrejtette a fehérneműjébe, amíg a katonák kutakodtak, és soha nem is akadtak a nyomára.

Sendler ezt követően a Pawiak börtönbe került, ahol a Gestapo megkínozta és megverte, azonban egyszer sem tudták megtörni. Ugyan halálbüntetést kapott, végül a Zegota aktivistái lefizették a tisztviselőket, hogy engedjék szabadon. A németek büszkén jelentették be másnap a halálhírét, miszerint lelőtték, ami hozzá is eljutott, így menekülőre fogta. A továbbiakban is segítette a zsidó családokat, azonban édesanyja temetésére biztonsága érdekében nem mehetett el.  A története azt követően vált világszerte egyre ismertebbé, hogy 1999-ben négy amerikai diáklány színdarabot készített a történetéről Life in a Jar címmel.

2003-ban II. János Pál pápa levelet küldött neki, amelyen a második világháború alatt tett erőfeszítéseit méltatta, megkapta Lengyelország legmagasabb polgári kitüntetését, illetve bátorságáért Jan Karski-díjjal tüntették ki Washingtonban. Öt évre rá, 2008. május 12-én Varsóban hunyt el 98 évesen. A temetésén Michal Glowinski nyugalmazott irodalomprofesszor mondott beszédet, akit 1943 januárjában, nyolcéves korában csempészett ki egy autóval a gettóból. Végül a szüleinek is sikerült megmenekülniük, miután megvesztegettek egy őrt. Az önkéntesek két éven át rejtegették őket, majd biztonságuk érdekében különváltak, így a gyermeket apácák nevelték; a háború végeztével egyesülhetett a család. A jelenleg 88 éves Glowinski elmondása szerint végtelenül hálás megmentőjének, akit hősnek nevezett, azonban Irena Sendler mindvégig szerény volt, és egész élete alatt úgy érezte, többet is tehetett volna. 

A hősök rendkívüli dolgokat visznek véghez. Amit én tettem, az nem volt rendkívüli. Normális volt. Többet is tehettem volna. Ezt a halálomig fogom bánni

– jelentette ki egykor Sendler, akinek három saját gyermeke született, azonban hősies tette révén 2500 zsidó fiatalnak adott reményt és biztos jövőt.

(Borítókép: Irena Sendler 2007. április 11-én Varsóban, Lengyelországban. Fotó: Wojtek Laski / Getty Images)