Visszatértünk a hidegháborúba: ismét beköszöntött a fegyverkezés korszaka

338G736-highres
2023.02.17. 14:58 Módosítva: 2023.02.17. 15:06
Egy olyan fegyverkezési verseny indult be az ukrajnai háború kitörésével, amelyhez hasonlót legutóbb a hidegháborúban láthattunk. Kiderült az is, hogy még nem a csúcstechnológiás eszközök, hanem a tüzérségi párbajok dönthetnek el egy konfliktust.

A Bloomberg dolgozta fel részletesen azt, hogy miként élénkült fel ismét a fegyverkezés a háború kezdete óta. Mint írták, most a világ legtöbb hadserege árgus szemekkel figyeli az ukrajnai háborút, és próbálja levonni belőle a következtetéseket, valamint beszerezni azokat az eszközöket, amelyek beválnak a konfliktusban.

Példaként hozták fel erre, hogy a háború kitörése óta Lengyelország törvényben írta elő hadserege létszámának megduplázását, valamint 

megközelítőleg 500 darabot rendelt a HIMARS-rakétarendszerekből, ami óriási számnak mondható ezeknél az eszközöknél.

Ukrajnában ugyanis eddig körülbelül 20 darab HIMARS-ot vetettek be, és már azoknak is meghatározó szerepük volt a konfliktusban. A lengyelek emellett több mint 700 önjáró nehéztüzérségi löveget is rendeltek, ami a hatszorosa annak, amivel Németország rendelkezik, valamint modern harckocsikból is óriási mennyiségben terveznek vásárolni.

A Bloomberg szerint a lengyelek példája kiugrónak mondható, de a világ más kormányai is követik ezt a példát, még ha kisebb léptékben is. „Ez annak a története, hogy miként ért véget a hidegháború utáni korszak 2022. február 24-én” – mondta a jelenségről Francois Heisbourg katonai szakértő, a francia kormány egykori tanácsadója. Véleménye szerint 1991 – a Szovjetunió összeomlása óta – szinte a világ összes hadseregének csökkent az ereje és felszereltsége, de most egy teljesen új folyamat kezdődött. Mint mondta: 

Most minden hadsereg ezen megy keresztül, ugyanis nyilvánvalóvá vált, hogy senkinek – beleértve ebbe az Egyesült Államokat is – sincs elegendő eszköze a készleten ahhoz, hogy egy nagy, intenzív háborút folytasson.

Orbán Viktor kiadta a parancsot, Magyarország is fegyverkezik 

A cikkben név szerint említik Magyarországot is, amely – értékelésük szerint – jó viszonyt ápol Oroszországgal, de ennek ellenére is tart attól, hogy kiszámíthatatlanná válik a biztonságpolitikai környezet, és szintén fokozta a haderőfejlesztés tempóját. Mint írták: Orbán Viktor korábban azt mondta, hogy számára a NATO egyik, tavaly júliusi találkozója alatt szólalt meg a vészcsengő, azután jelezte a védelmi miniszternél, hogy radikálisan növelni kell a magyar haderő védelmi képességeit. 

A cikkben tételszerűen felsorolták azt is, hogy mi mindent szerez be a Magyar Honvédség azért, hogy ütőképes maradjon: 

  • 45 Leopard 2-es harckocsit,
  • 218 Lynz páncélozott harcjárművet,
  • Airbus 225-ös helikoptereket (ezekből és a következő tételekből még nem tudni, mennyit)
  • Panzerhaubitze 2000-es önjáró lövegeket,
  • különféle radarrendszereket,
  • valamint NASAMS típusú légvédelmi rendszereket. 

A Bloomberg cikkében azt is hangsúlyozták, hogy az eszközök beszerzése mellett szükség van szemléletváltásra, az eddig alkalmazott védelmi doktrínák felülvizsgálatára is.

Ezeket vásárolják elsősorban az európai hadseregek

Reuters szintén szentelt egy hosszabb cikket a fegyverkezés, fegyvervásárlások témájára nemrég. Ők arra hívták fel a figyelmet, hogy az európai hadseregek

nem is az igazán költséges és bonyolult haditechnikai eszközöket vásárolják elsősorban, hanem az olcsóbb, egyszerűbb technológiával működő felszereléseket. 

A hírügynökség számos katonai attasét kérdezett meg erről, akik azt mondták, hogy az európai államok elsősorban a vállról indítható rakétavetőket, különféle tüzérségi eszközöket és azokat a drónokat vásárolják nagy számban, amelyek az ukrajnai háborúban is kulcsfontosságú szerepet játszanak a felderítésben, csapásmérésben.

A Reuters szerint ezzel megdőlni látszik az az elképzelés is, miszerint a jövő háborúit a csúcstechnológiás eszközök dönthetik el.

az ukrajnai háborúból az derült ki, hogy még mindig azok a tüzérségi tűzpárbajok döntik el a konfliktust, amelyekben óriási mennyiségben tüzelik el a muníciót a harcoló felek.

Nagyon nagy igény mutatkozik a háborúban jól szereplő Javelin típusú rakétavetőkre, valamint az 155 milliméteres precíziós tüzérségi lőszerekre is.

HIMARS-okat gyárthatnak Európában?

A fegyverbeszerzések kérdésében nyilatkozott a Reutersnek Armin Papperger, a német Rheinmetall vezérigazgatója is, aki azt mondta: vállalatuk nemcsak a harckocsik és a különféle tüzérségi muníciók gyártását tervezi felpörgetni, hanem elképzelhető, hogy idővel még az amerikai Lockheed Martin által készített HIMARS-okat is gyártani kezdik.

Azt egyelőre nem fejtette ki, hogy erről milyen szerződést kötnének az amerikai vállalattal, és a Lockheed Martin is csak annyit árult el a Reutersnek: valóban fontolgatják, hogy máshova is kihelyezzék a rakétarendszerek gyártását.

Az orosz–ukrán háború fejleményeit pénteken is percről percre közvetítjük ebben a cikkünkben.

(Borítókép:  FADEL SENNA / AFP)