Cigizett, levetkőzött, végül megharapta a légiutas-kísérőt egy nő a repülőn

2023.02.19. 08:11
Az oroszországi repülőjáratokon sok érdekesség történik, mindenki hallott már olyat, hogy az 1960-as, 1970-es években még kecskéket is szállítottak az Aeroflot járatain. Ezek az idők már elmúltak, de azért még mindig tartogat izgalmakat egy belföldi utazás. Mint a minap Sztavropol és Moszkva között, amikor az egyik hölgyutas előbb rágyújtott a mosdóban, majd félmeztelenre vetkőzött, végül megharapta az egyik légiutas-kísérő férfit.

Békés, eseménytelen utazásnak indult az észak-kaukázusi Sztavropol és az orosz főváros, Moszkva közötti 1230 kilométeres, mintegy kétórás légiút. Egészen addig, amíg Anzselina Moszkvityina, az egyik utas úgy nem érezte, hogy a WC-n rá kell gyújtania egy cigarettára. A füstöt természetesen észlelte a riasztóberendezés, a 49 éves nőt pedig figyelmeztették, hogy megszegte a szabályokat.

Anzselikának több se kellett. A szemmel láthatóan kissé illuminált hölgy félmeztelenre vetkőzött, és követelte, hogy beszélhessen a kapitánnyal. A légiutas-kísérők megpróbálták felöltöztetni, mondván, gyerekek is vannak a gépen. Erre Anzselika így reagált:

Én tisztelem a gyerekeket, sőt imádom őket. És azt is tudom, hogy most vagy a bolondok házába kerülök, vagy a börtönbe, de mindenképpen be akarok menni a pilótafülkébe.

Ezt persze nem engedték meg neki. Ráadtak egy pokrócot, majd a kapitány utasítására műanyag bilinccsel megpróbálták megkötözni a kezeit, mert hevesen ellenállt. Ám a feldühödött nő megharapta az egyik stewardot, míg végre sikerült megfékezni. De közben ezt ordította:

Hagyjanak békén! Távozzanak tőlem! Ha kell, öljenek meg, de én dohányozni akarok!

Miután leszállt a gép Seremetyevo repülőterén, a dühöngő utast, akire közben egy orvos felügyelt, átadták a rendőröknek.