Újabb pusztító fegyvert vetettek be az oroszok

GettyImages-1238628948
2023.03.05. 10:18
Szakértői vizsgálatok igazolták, hogy az oroszok másfél tonnás precíziós siklóbombát, az UPAB-1500B-t használták fel egy kelet-ukrajnai csapás végrehajtására. A fegyvert most először vetették be a háborúban.

Minderről a Defense Express nevű ukrán portál számolt be, amely szerint ezek a fegyverek „súlyos fenyegetést” jelentenek Ukrajnára nézve. Mint írták, az orosz hadsereg ezt a fegyvert néhány hete vetette be először a Csernyihivi területen, az akcióról több videó is készült.

A portál szerint a szakértők csak utólag, a robbanóanyag maradványait megvizsgálva azonosították, hogy UPAB-1500B okozhatta felvételeken látható robbanást. 

Csernyihivben már bevetették a fegyvert

„Az UPAB-1500B azért jelent súlyos fenyegetést, mert olyan siklóbombáról van szó, amelyet inerciális és műholdas navigációs rendszerrel is felszereltek, és amelynek 1010 kilogrammnyi súlyú robbanófeje van, amellyel képes a legerősebb objektumok elleni csapások végrehajtására. A bombát a célponttól 40 kilométeres távolságra lehet ledobni, amihez a hordozógépnek 14 kilométeres magasságba kell emelkednie” – részletezte a Defense Express. 

A portál mindemellett azt is leszögezte, hogy egyelőre a csernyihivi támadás az egyetlen olyan eset, amikor ezt a fegyvert bevetették az oroszok. Hozzátették azt is, hogy

az UPAB-1500B-vel végrehajtott csapásokra azáltal is fel lehet készülni, ha a hordozógépet időben kiszúrják a légvédelmi radarrendszerek.

Beszámoltak arról is, hogy a minap a donyecki Jenakijeve térségében lelőttek egy SZU–34-es orosz gépet, amelyről elképzelhető, hogy szintén egy ilyen bombát akart volna bevetni (a gép megsemmisítéséről videó is készült).

Az ukránok is képesek hasonló csapást mérni

A Defense Express szerint a fegyver működését először 2019-ben mutatták be az oroszok. A gyártó a másfél tonnás összsúlyú változat mellett egy kisebb, 500 kilós verziót is készített belőle UPAB-500B néven, annak a robbanófeje 390 kilogrammot tesz ki. 

A minap már írtunk arról, hogy az ukránok valószínűleg szintén elkezdtek használni olyan csapásmérő fegyvert, amelyet szintén a nagyobb építmények, erődítmények és hidak megsemmisítésére lehet használni, és nagyjából a HIMARS-okhoz hasonlóan működik.

A háború fejleményeit vasárnap is percről percre közvetítjük ebben a cikkünkben.

(Borítókép: Orosz–belorusz hadgyakorlat 2022. február 19-én. Fotó: Stringer / Anadolu Agency / Getty Images)