18

Csak felnőtteknek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet. Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését a gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.

Beismerte és megbánta tettét a fiatal egyetemi oktató gyilkosa

2023.03.09. 20:22

Csütörtökön folytatódott annak a gyilkossági ügynek a tárgyalása a kolozsvári törvényszéken, amely még 2022 májusában történt, az erdélyi Bihar megyében. Ezúttal kihallgatták azt a tanút, aki korábban azonosította a vád szerint barátja által meggyilkolt M. Beáta holttestét – írja a Krónika Online.

A portál emlékeztet arra, hogy a 30 éves, marosvásárhelyi származású, de Kolozsvárott letelepedett nőt Boné Ferenc közös kirándulásuk alkalmával előbb megfojtotta, majd holttestét Bihar megyében elrejtette.

A cikk szerint az áldozat édesapjának kezdeményezésére azt a családi barátot is kihallgatták, aki azonosította a holttestet, miután a nyomozó hatóság rátalált a Bihar megyei Nagybáród és Báródsomos települések határában, egy bozótos területen.

A bűncselekmény elkövetése után a gyanú szerint Boné Ferenc saját autója csomagtartójába tette a nő holttestét, ezután előbb Kolozsvárra, végül Nagyváradra ment tovább.

A romániai Országos Törvényszéki Orvostani Intézetben elmeorvosi vizsgálatnak vetették alá, amely végül megállapította, hogy

Boné Ferenc beszámítható volt a cselekmény elkövetésekor.

Ügyvédje ugyanakkor hozzátette: védencénél több pszichés betegséget is megállapítottak, többek között disszociatív személyiségzavart és viselkedészavart. Emellett pszichés instabilitást is kimutattak nála, illetve az úgynevezett borderline személyiségzavart is.

Azt állapították meg róla, hogy ítélőképessége adott pillanatra megszűnhet. Ettől függetlenül a jelentés szerint ítélőképessége birtokában követte el a feltételezett bűncselekményt. Tény, hogy pszichés beteg, kezelést is kapott a jilavai börtönkórházban

– fogalmazott Dan Iovănaș ügyvéd, aki a lap kérdésére elmondta: Boné Ferenc beismerte és meg is bánta tettét, és nem képes utólag magyarázatot adni arra, miért végzett a barátnőjével.

M. Beáta szülei

nem tudtak lányuk és a feltételezett gyilkos kapcsolatáról.

Az apa ezzel kapcsolatban megjegyezte: ha tudomása lett volna arról, hogy a lányának kivel van viszonya, egészen biztosan elvitte volna Kolozsvárról Marosvásárhelyre.

Boné Ferenc korábban már követett el erőszakos bűncselekményt, amikor még 2020-ban különös kegyetlenséggel, a nyílt utcán rugdosta hosszú percekig akkori barátnőjét.

Az eset után felmondásra szólította fel a férfit a Sapientia EMTE (Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem), ahol a fotóművészet, filmművészet, média szakán oktatott. A kérésnek végül eleget is tett.

Az ügyben a kolozsvári bíróság 2021 márciusában egy év három hónap börtönre ítélte Bonét, de felfüggesztette az ítélet végrehajtását. Mivel nem fellebbeztek az elsőfokú ítélet ellen, az végül jogerőre emelkedett.