Bővítik a Vöröskereszt és a WHO budapesti irodáját

2023.03.29. 20:36
A Vöröskereszt és Vörösfélhold Társaságok Nemzetközi Szövetségének (IFRC), valamint az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) is bővítik a budapesti központját − jelentette be a Genfben tárgyaló külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.

Szijjártó Péter azt írta: Magyarország békét akar, ezért nem szállít fegyvereket Ukrajnába, viszont történelme legnagyobb humanitárius akciójának keretében segíti az ukrán menekülteket, amiben szorosan együttműködik a Vöröskereszttel.

A tárcavezető ezt azzal kapcsolatban emelte ki, hogy Genfben az IFRC főtitkárhelyettese, Niamh Lawless volt az egyik tárgyalópartnere. A miniszter közölte: a Vöröskereszt Debrecenben hozta létre logisztikai központját, tudván, hogy Magyarországról biztonságban üzemelhetnek − közölte lapunkhoz eljuttatott nyilatkozatában a minisztérium. 

A szervezetnek Budapesten működik a globális szolgáltatóközpontja, amelynek újabb bővítéséről állapodtak meg, így hamarosan már 280-an fognak ott dolgozni.

A szankciók nemcsak az európai gazdaságnak ártanak, hanem sok esetben megnehezítik a humanitárius tevékenységet is. Ezért mi a jövőben is azon leszünk, hogy a humanitárius tevékenységek kivételt élvezzenek a szankciók alól, hiszen most az a legfontosabb, hogy emberéleteket mentsünk, és segítsük a nehéz helyzetbe került embereket

− fogalmazott Szijjártó Péter.

Szijjártó Péter megdicsérte az Egészségügyi Világszervezet főigazgatóját

A miniszter a WHO főigazgatójával is tárgyalt Svájcban. Azt írta, már akkor elkezdtek barátságot ápolni, amikor Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz még Etiópia külügyminisztere volt.

Az Egészségügyi Világszervezetre és főigazgatójára hatalmas feladat hárult az elmúlt három évben a világjárvány elleni küzdelemben − emelte ki Szijjártó Péter, hozzátéve: „jól dolgoztak, és sok segítséget adtak nekünk is a járvány elleni harcban”.

„Mivel az elkövetkezendő években semmi sem garantálja, hogy ne kellene újra hasonló kihívásokkal szembesülnünk, ezért a WHO jó működése és a mi jó együttműködésünk a WHO-val” nagy jelentőséggel bír majd – fogalmazott.

Ebből a szempontból jó hír, hogy az Egészségügyi Világszervezet is úgy döntött, bővíti budapesti központját, ahol a jövő hónaptól 50 helyett már százan fognak dolgozni − tette hozzá.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz „jól vizsgázott abból a szempontból is, hogy nem engedte átpolitizálni az emberek egészségének megmentésének ügyét, így a WHO meg tudott maradni annak, ami, vagyis egy egészségügyi világszervezetnek” − írta Szijjártó Péter.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter

Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter

Az Amerika Hangjának stábja máris kényszerszabadságon van.

március 20., 06:32

  • Külföld
Lezárják a kisebb határátkelőket Szlovákia és Magyarország között

Lezárják a kisebb határátkelőket Szlovákia és Magyarország között

Csak négy átkelő marad nyitva.

25 perce

  • Külföld
Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg

Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg

Az Audi győri dolgozóit nem érinti a leépítés.

március 20., 08:25

  • Külföld
Orbán Viktor kártyái között Európa sorsa, rég volt ekkora a tét

Orbán Viktor kártyái között Európa sorsa, rég volt ekkora a tét

Kérdés, eltéríti-e az EU-csúcsot a lapjaival.

március 20., 05:40

  • Külföld
Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik

Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik

Korábban tagadta, hogy Szerbiának lennének ilyen eszközei.

március 20., 08:06

  • Címlapon
Már nem csak Magyar Péter mozog, de még mindig ő fut a legtöbbet

Már nem csak Magyar Péter mozog, de még mindig ő fut a legtöbbet

A Tisza Párt elnökének impulzív természete azonban növeli a hibázás kockázatát.

24 perce

  • Külföld
Trump árulása miatt visszaköveteli a Szabadság-szobrot egy francia politikus

Trump árulása miatt visszaköveteli a Szabadság-szobrot egy francia politikus

Nem teszi zsebre, ahogy a Fehér Ház reagált.

március 19., 06:12

  • Külföld
Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa

Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa

Meglepő helyen végzett Izrael.

március 20., 09:05

  • Külföld
Donald Trump a faji megkülönböztetést engedélyező rendeletet hozott

Donald Trump a faji megkülönböztetést engedélyező rendeletet hozott

Az amerikai elnök megszüntetett egy 1965-ből származó szabályt.

március 20., 08:30

  • Külföld
Tarjányi Péter: Vlagyimir Putyin megette Donald Trumpot reggelire

Tarjányi Péter: Vlagyimir Putyin megette Donald Trumpot reggelire

A biztonságpolitikai szakértő szerint Oroszország feltételei egyoldalúan előnyösek.

március 19., 18:57

  • Külföld
Volodimir Zelenszkij reagált a Trump–Putyin-egyeztetésre, beszélni akar az amerikai elnökkel

Volodimir Zelenszkij reagált a Trump–Putyin-egyeztetésre, beszélni akar az amerikai elnökkel

Az ukrán elnök nem akar „Putyin étlapján” szerepelni.

március 19., 06:26

  • Külföld
Nyilvánosságra kerültek a John F. Kennedy akták

Nyilvánosságra kerültek a John F. Kennedy akták

Sosem találtak elég bizonyítékot arról, hogy összeesküvés volt-e, vagy sem.

március 19., 20:43

  • Külföld
Újabb támadásokat hajtott végre Izrael a Gázai övezetben, többen meghaltak

Újabb támadásokat hajtott végre Izrael a Gázai övezetben, többen meghaltak

Katonai létesítmények voltak a célpontok.

március 19., 15:50

  • Külföld
A Duna Aréna hőse Chicagóban tette oda magát a magyar ügyért

A Duna Aréna hőse Chicagóban tette oda magát a magyar ügyért

Sárkány Zalán 300 kilométert autózott, hogy részt vegyen a forradalmi megemlékezésen.

március 19., 06:51

  • Címlapon
A kormány törvényt módosítana Varju László ügye után

A kormány törvényt módosítana Varju László ügye után

Orbán Viktor szerint ezekre a helyzetekre jogi megoldást kell találni.

4 órája

  • Külföld
Elfogadták a szerb miniszterelnök lemondását

Elfogadták a szerb miniszterelnök lemondását

Egyelőre nem tudni, hogy kit kér fel kormányalakításra Alekszandar Vucsics.

március 19., 12:56

  • Címlapon
Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Ez a Tavasz ilyen.

2 órája

  • Külföld
Magyar és indiai űrhajósok együtt repülnek fel a Nemzetközi Űrállomásra

Magyar és indiai űrhajósok együtt repülnek fel a Nemzetközi Űrállomásra

Több mint négy évtizede nem járt indiai és magyar űrhajós a világűrben.

március 19., 11:48

  • Külföld
Megvonta a titkosszolgálati védelmet Joe Biden gyerekeitől Donald Trump

Megvonta a titkosszolgálati védelmet Joe Biden gyerekeitől Donald Trump

Tizenhárom, illetve tizennyolc ügynök vigyázott a biztonságukra.

március 19., 07:59

  • Külföld
Ha nincs változás, nyolcadszor is bukják a választást a magyarok

Ha nincs változás, nyolcadszor is bukják a választást a magyarok

Gyimesi György szerint Szlovákiában egyetlen magyar párt sem fogja átlépni az 5 százalékos küszöböt.

március 19., 08:40

  • Külföld
Benjamin Netanjahu szerint a halálos légicsapások hulláma Gázában csak a kezdet

Benjamin Netanjahu szerint a halálos légicsapások hulláma Gázában csak a kezdet

Az izraeli miniszterelnök azt ígérte, hogy a támadások folytatódnak.

március 19., 08:33

  • Címlapon
Megszólalt a Mészáros Csoport a hatvanpusztai zebrákkal kapcsolatban

Megszólalt a Mészáros Csoport a hatvanpusztai zebrákkal kapcsolatban

A közlemény szerint az állatok törődésből vannak tartva.

3 órája

  • Külföld
Letartóztatták Isztambul polgármesterét, nem indulhat az elnökválasztáson

Letartóztatták Isztambul polgármesterét, nem indulhat az elnökválasztáson

A török elnök egyik fő riválisának érvénytelenítették a diplomáját.

március 19., 08:55

  • Címlapon
Sztrájkot hirdet a magyar köztisztviselők szervezete

Sztrájkot hirdet a magyar köztisztviselők szervezete

Az illetékes főispánokat is beperelik.

2 órája