Áll a bál Romániában, le akarják bontani a Novák Katalin által felavatott szobrot

2023.04.27. 14:22
A szabálytalannak tartott kőtalapzat miatt a nemrég felavatott Kölcsey-szobor lebontását kéri a Szatmár megyei művelődési igazgatóság. Nagykároly polgármestere erre határozottan kijelentette, hogy egyetlen ujjal sem nyúlhatnak hozzá a műemlékhez.

Mint lapunk megírta, április 12-én Novák Katalin avatta fel Kölcsey Ferenc ülő alakos szobrát az erdélyi Nagykárolyban. Az államfőt magyarellenes skandálással fogadták a tiltakozók, a román média szerint a köztársasági elnök provokálta a magyarellenes nacionalistákat.

Pár nappal később a Szatmár megyei művelődési igazgatóság megbírságolta a nagykárolyi polgármesteri hivatalt a szobor felirata miatt. Kölcsey Ferenc nagykárolyi szobrán a költő nevén kívül a Himnusz harmadik sora („Nyújts feléje védő kart”) szerepel feliratként az Erkel Ferenc zeneművéből származó kottarészlettel együtt.

A területi hatóság tízezer lejes (762 ezer forintos) bírságot rótt ki a Szatmár megyei kisváros polgármesteri hivatalára, amiért az emlékművön csak magyar felirat szerepel, román nem.

Ennyivel azonban nem érte be a szervezet: állításuk szerint a helyszínbejárás során megállapítást nyert, hogy a szobor nem felel meg a művelődési minisztérium engedélyének. „Nagykároly Polgármesteri Hivatala nem távolította el a talapzatot, és felirat is szerepel rajta. Az engedélykérelemben nem szerepel felirat” – idézte a Libertatea a művelődési igazgatóság megállapításait.

Értelmezhetetlen nyilatkozat

Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere a Maszol megkeresésére azt mondta, hogy a szobor marad a helyén.

„Szatmárnémetiben és Bukarestben is jól tudják, hogy nem lehet valamit csak úgy lebontani, főleg, ha arra a polgármesteri hivatal már kiadta az engedélyt. Az nem vonható vissza, csak egy végleges bírósági ítélettel” – reagált a településvezető a kulturális miniszter kijelentésére.

A Szatmár megyei RMDSZ elnöke rámutatott, hogy a kulturális miniszter nyilatkozata kvázi értelmezhetetlen, hiszen a szobor rendelkezett az összes építési engedéllyel, s amikor már állt, akkor járt a helyszínen a művelődésügyi igazgatóság, és született a jegyzőkönyv arról, hogy a talapzat ne szikla, hanem kő legyen.

Pataki Csaba emlékeztetett arra, hogy Kölcsey Ferenc Szatmár megye szülötte, országgyűlési képviselőként egységesen kiállt az annak idején jobbágysorban tengődő szatmáriakért, függetlenül attól, hogy magyarok, románok, szlovákok vagy svábok voltak.