Életfogytiglanra ítéltek kémkedésért egy 78 éves amerikai férfit Kínában
Löngöt két évvel ezelőtt tartóztatta le a városban a kínai kémelhárítás helyi irodája − áll a bíróság sajtóközleményében.
A WeChaten közzé tett népbírósági ítéletben az áll, hogy
bűnösnek találták kémkedésben, amiért életfogytiglani börtönbüntetésre és közügyektől való eltiltásra ítélték.
Nem világos, hogy a férfi hol élt letartóztatásának idején. Az Egyesült Államok pekingi nagykövetségének szóvivője közölte, hogy tudomásuk van az ügyről. Közleményük szerint a „külügyminisztériumnak a legmagasabb prioritása az amerikai állampolgárok biztonsága és védelme a tengerentúlon” − közölte a BBC.
A zárt ajtók mögött zajló tárgyalások gyakoriak Kínában, és általában kevés részletet hoznak nyilvánosságra az olyan kényes ügyekben, mint például amelyek kémkedés vádjával indulnak. Az ehhez hasonló súlyos ítéletek azonban viszonylag ritkák a külföldi állampolgárok esetében .
Júliusban egy új törvény lép hatályba Kínában, amely kiszélesíti a kémkedésre vonatkozó eddigi jogszabályok hatályát. Ez megtiltja minden olyan adat átadását, amelyet a hatóságok nemzetbiztonsági vonatkozásúnak ítélnek. Löng bebörtönzése valószínűleg tovább feszíti a Kína és az Egyesült Államok közötti kapcsolatokat, amelyek Donald Trump korábbi amerikai elnök kormányzása alatt romlottak meg, miután 2018-ban kereskedelmi háborút indított Kína ellen. A két szuperhatalom között továbbra is feszültség van különböző kérdésekben, köztük Tajvan, a Dél-kínai-tenger militarizálása és a koronavírus eredete miatt.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Négy hajléktalan lelte halálát egy tűzesetben, egy vonaton gyújtottak tüzet
A vonat reggel indult volna Bulgáriából Görögországba.
január 1., 10:34
- Külföld
Aljakszandr Lukasenka meghívta Robert Ficót Belaruszba
A belarusz elnök kész építeni a kapcsolatot Szlovákiával.
január 1., 13:47
- Külföld
Botrány Svédországban: kiirtaná a veszélyeztetett farkasállomány felét a kormány
Az állatvédők már tiltakoznak.
január 1., 16:21
- Mindeközben
Rácz Jenő megmutatta, mit készített otthon reggelire, de szerinte van egy kis hiba a képen
1 órája
- Külföld
Majdnem teljes sötétségbe borult Puerto Rico szilveszterkor
A 2017-es hurrikán óta komoly gondok vannak az országban az energiaellátással.
január 1., 10:04
- Külföld
Romániában drágulással indult az új év, de a miniszterelnök tetoválása szerint az áfát nem emelik
A jövedékiadó-emelés miatt költségesebb lesz tankolni.
január 1., 15:11
- Külföld
Késes támadás történt Olaszországban szilveszterkor
A merényletet egy 20 éves egyiptomi férfi követte el.
január 1., 13:05
- Külföld
Hszi Csin-ping: Senki sem akadályozhatja meg Kína és Tajvan újraegyesítését
Újévi beszédet mondott a kínai elnök.
január 1., 08:32
- Külföld
Orbán Viktor osztrák szövetségese megerősítette, kivel tervez koalícióra lépni
Herbert Kickl szerint tudatosítani kell, hogy ki nyerte a választásokat Ausztriában.
45 perce
- Címlapon
Nem tudnak megegyezni az oroszok és az ukránok, de mi lesz így a rezsicsökkentéssel?
Kilőttek a gázárak, de Magyarország jobb helyzetben van.
20 perce
- Címlapon
Szankciós listára tette a távozó amerikai kormány Rogán Antalt
David Pressman szerint az új adminisztráció nem változtatja majd meg a jelenlegi döntést.
4 órája
- Címlapon
A magyar kormány reakciójában Pressman személyes, pitiáner bosszújáról beszél
Jogi lépéseket tesz a Miniszterelnöki Kabinetiroda január 20-a után.
3 órája
- Külföld
Amerika felpörgette az atomprogramját, óriási pénzeket költenek rá
Los Alamosban olyan projekt zajlik, amelyre a II. világháború óta nem volt példa.
2024. december 31., 06:18
- Címlapon
Előrehozott választás, Don és Consigliere, lemondás – így reagált az ellenzék az amerikai szankcióra
Magyar Péter szerint a büntetőjogi felelősségre vonás a magyar igazságszolgáltatásra tartozik.
2 órája
- Címlapon
Donald Trump bejelentette, hogy igényt tart Grönlandra
Szerinte ha a Hamász által fogva tartott túszokat nem engedik szabadon, kitör a pokol a térségben.
56 perce
- Külföld
Markológépes ámokfutó támadt az emberekre Németországban
A rendőrök lelőtték a férfit.
2024. december 31., 17:35
- Külföld
Putyin aláírta a rendeletet, ami jelentősen befolyásolhatja Oroszország jövőjét
2024. december 31., 06:09
- Címlapon
Már a fél ország beteg, és a kínai vírus is erőre kapott
Miért dőlt ki szinte mindenki az ünnepek alatt? Visszajön a maszkhasználat? Háziorvost kérdeztünk.
1 órája
- Címlapon
Reggeli rituálék, amelyek hozzájárultak a milliárdosok sikeréhez
Polip, korai kelés, és persze temérdek kávé is szerepel a listán.
16 perce
- Külföld
Kiderült, mikor és hogyan vesznek búcsút Jimmy Cartertől
Különleges állami temetésben részesül majd az Egyesült Államok 39. elnöke.
2024. december 31., 10:04
- Külföld
A bíróság elrendelte a felfüggesztett dél-koreai elnök letartóztatását
Ez az első eset, hogy hivatalban levő elnököt tartóztathatnak le.
2024. december 31., 09:12
- Külföld
Erős üzenetet küldött a közösségi platformok vezetőinek a német kancellár
Olaf Scholz burkoltan arra kéri a németeket, hogy ne dőljenek be a Musk-féléknek.
2024. december 31., 09:26
- Külföld
Kiderült, miért söpörhette el Izrael a Hezbollahot
Több évtizednyi munka volt a háttérben.
2024. december 31., 07:07
- Külföld
Patkányharapás miatt több mint százan kerültek kórházba az Egyesült Királyságban
Nagy az aggodalom, mivel a rágcsálók komoly betegségeket terjeszthetnek.
2024. december 31., 06:43
- Külföld
Kínai hacker törhetett be az amerikai pénzügyminisztérium rendszereibe
Amerika biztos benne, Kína tagad.
2024. december 31., 06:49
- Külföld
Nemzeteket és a világot formáló választások éve volt 2024
Az országok számát és a népességet tekintve egyaránt az idén a világ negyede döntött jövőjéről.
2024. december 31., 11:08
- Mindeközben
Schobert Norbert videót mutatott az éneklő Laráról, produkciója édesanyja szemébe is könnyeket csalt
7 órája
- Címlapon
Egyszerűen megrohamozták a magyarok a bankokat
Nagyon fontos folyamatoknak lehetünk szemtanúi.
7 órája
- Külföld
Jármű hajtott a tömegbe New Orleansban, tíz ember meghalt
Legalább harmincöten megsebesültek.
január 1., 13:25
- Külföld
Aggódnak a brit tinédzserért, aki önként vonul be egy dubaji börtönbe
Szexuális kapcsolatot létesített egy kiskorúval az országban, ahol ezt büntetik.
2024. december 31., 06:23
- Külföld
Rendőrökre és tűzoltókra támadtak szilveszter éjjel Németországban
A kormány elítéli az incidenseket, az elkövetőket bíróság elé állítják.
január 1., 19:30