A világ egyik legnagyobb autóipari cége újratárgyaltatná a brexitet

További Külföld cikkek
- Tengerbe fulladt két magyar turista Olaszországban
- Pokolgép robbant Szomáliában, többen meghaltak a merényletben
- Prigozsin halála után egy hónappal újabb gép zuhanhatott le Wagner-zsoldosokkal a fedélzetén
- Sertéshúst etettek a mit sem sejtő vegetáriánus vendégekkel Svédországban
- Amíg a barátnője szült, addig a kórházból lopott egy zalai férfi
Annak ellenére, hogy a Vauxhallt, a Peugeot-t, a Citroënt és a Fiatot is tulajdonló Stellantis korábban szerződésben vállalta, hogy az Egyesült Királyságban gyárt majd elektromos autókat, az autóipari konszern most azt jelentette be: a brexit mindezt veszélybe sodorta – számol be róla a BBC.
A járműipari konszern ugyanis arra figyelmeztet, akár 10 százalékos vámot vethetnek ki rájuk, amennyiben az EU-ba exportálnak. Ha pedig a gyártás nem fenntartható és a versenytársakkal nem bírják tartani a versenyt, akkor a gyártást be fogják zárni. Mint arra a BBC emlékeztet,
ez az első alkalom, hogy egy járműipari cég nyíltan arra szólította fel a brit kormányt, hogy tárgyalja újra a brexit bizonyos pontjait.
A Stellantis ugyanis felszólította a Rishi Sunak-kormány minisztereit, hogy állapodjanak meg az EU-val, hogy az exportra vonatkozó jelenlegi szabályokat 2027-ig tartsák meg, emellett vizsgálják felül a Szerbiából és Marokkóból érkező alkatrészekre vonatkozó szabályokat is.
A megállapodás alapján ugyanis ahhoz, hogy egy autó után ne kelljen vámot fizetni, annak az alkatrészeinek egy bizonyos százalékban vagy az EU-ból, vagy az Egyesült Királyságból kell származnia, ugyanakkor a nyersanyag árainak az emelkedése miatt ez a Stellantis szerint tarthatatlan, és versenyhátrányba kerülne Japán, Dél-Korea vagy az Egyesült Államokkal szemben.
A BBC értesülései szerint a megállapodás megváltoztatására a brit kormány mellett az EU is nyitott – a brit kormányból származó információi szerint a britek „óvatosan optimistának” látják, hogy a felek meg tudnak ebben egyezni.
A Stellantis emellett arra is figyelmeztette a kormányt, a jelenlegi szabályozás veszélyt jelent, hogy az autóipari cégek a jövőben is befektessenek az EU-ból kilépő szigetországban – mint arra a BBC emlékeztet, a BMW és a Honda is úgy döntött, hogy az Egyesült Királyság helyett más országokba viszi az elektromos autóik gyártását.
Azt, hogy a brexit miként hat az Egyesült Királyság gazdaságára, korábban ebben a cikkünkben mutattuk be részletesen.
(Borítókép: Egy védőmaszkot viselő alkalmazott dolgozik a gyártósoron egy Fiat gyárban. Fotó: Pedro Vilela / Getty Images)